Bíróságra megy a Bryan Herta Autosport

Bíróságra megy a Bryan Herta Autosport

Legalábbis ezt állítja a TMZ.

 

Az ember józan paraszti ésszel azt várná, hogy a TMZ-n maximum akkor találkozna autóversenyzéssel kapcsolatos hírrel, ha egy, a sporthoz köthető személy megver/megerőszakol/megöl valakit, vagy jobb esetben randizni kezd egy celebbel aki aztán majd apasági perrel szorítja sarokba.

Most azonban egyik fenti eshetőség sem áll fenn, miután a világ vezető bulvároldala hatalmas meglepetésre sportpolitikai hátszelű cikket közölt az IndyCarról. A szóban forgó hír egy, a küszöbön álló pereskedésről számol be, aminek főszerepében a Bryan Herta Autosport áll.

A csapat a 2014-es szezont egyetlen autóval, az újonc Jack Hawksworth által vezetett 98-as számú Dallara-Hondával teljesítette, amelynek főszponzoraként ez év májusától az Integrity Energee Drinket tudhatták maguk mögött.

A BHA a céggel kötött szerződésben foglaltakat maximálisan betartották; teljesítették a promóciós kötelezettségüket, valamint természetesen maga az autó is az Integrity-re jellemző zöld színben pompázott, a szponzormatricák elhelyezéséről nem is beszélve.

Az Integrity Energee Drink a kontraktus értelmében kétmillió dollárral támogatta volna a csapatot, a hangsúly pedig a ‘volna’ szócskán van, ugyanis a Hertáék által a Los Angeles-i Feljebbviteli Bírósághoz benyújtott dokumentumok szerint a cég ennek mindössze csak a negyedét, mintegy 470.000 dollárt utalt át a csapat bankszámlájára.

A TMZ értesülései szerint Herta több alkalommal is személyesen kereste fel az Integrity fejeseit a fizetési elmaradásuk miatt. A csapattulajdonosnak később maga a cég vezérigazgatója küldött bocsánatkérő levelet, a számlát azonban ezután sem egyenlítették ki. Az így kialakult financiális problémák miatt a BHA jelentős versenyhátrányba került és a szezon második felében nagyon szorosra kellett húzniuk a nadrágszíjat, ami a pályán nyújtott teljesítményükben is megmutatkozott.

Bryan Herta a másfél millió dolláros tartozás rendezése mellett a fentiek okán kártérítést is követel az Integrity-től.

A cég érthetően nem boldog, amelynek jogi képviselője csak szűkszavúan ennyit nyilatkozott:

„Bármely, az ügyfeleim elleni vádat tüzetesen megvizsgálunk. Ebben a helyzetben többről van szó, mint puszta vádaskodásról. Létezik bizonyíték, amivel hárítani tudjuk a felperes állításait.”

 

 

kép: IndyCar