Juan Pablo Montoya: A Team Penske-nél nincsenek titkaink egymás előtt

A kolumbiai versenyző visszatérő IndyCar szezonja minden várakozást felülmúlt, ő maga azonban úgy érzi, van még hová fejlődnie a szériában.

A Chip Ganassi Racing színeiben 1999-ben CART bajnoki címet, majd 2000-ben Indianapolis 500-at nyert Montoya idén már ezen gárda legnagyobb ellenfelének, a Team Penske-nek szolgálatában rótta a köröket az IndyCarban.

A 39 éves klasszisnak igazán nem lehetett oka panaszra, miután hét NASCAR-ban – szintén Ganassiékkal – eltöltött évet követően visszatért kezdeti sikerei helyszínére, az amerikai open-wheelbe. A szezon során nyolcszor végzett a legjobb ötben, a Pocono Raceway-en pedig a pole pozíció, majd a győzelem is összejött számára, amely eredmények végül a bajnokság negyedik pozíciójára lettek elegendőek. Mindezek ellenére a kolumbiai egyáltalán nem elégedett és jövőre még erősebben térne vissza az IndyCar küzdelmeinek színterére.

Montoya – máig az egyetlen versenyző, aki meg tudta nyerni az Indianapolis 500-at, a Monacói Nagydíjat, a Daytona 24-et, valamint az amerikai open-wheel topkategóriájában is felért csúcsra – a General Motors michigani főhadiszállásán adott exkluzív interjút az Autoweeknek, amelyben őszintén beszélt visszatéréséről, annak nehézségeiről, valamint csapattársaihoz fűződő viszonyáról.

 

 

 

AutoWeek: Mikor érezted magad ismét komfortosan az Indy autóban?

Juan Pablo Montoya: Még mindig nem érzem annak magam. Az első néhány köröm az autóval eléggé furcsa volt, mivel vállban széles vagyok és így nincs túl sok helyem az ülésben. Könnyen elfelejted, hogy mennyire hátul helyezkedsz el egy Indy gépben. Ehhez még hozzá jött, hogy a lábaim elég rövidek, ezért végig tartanom kell magam, hogy elérjem a pedálokat. Ez elég vicces, tényleg.

Összességében igazán klassz szezonom volt. A versenytempóm nagyon jó volt, különösen az épített pályákon és úgy gondolom, hogy a NASCAR múlt is segített abban, hogy oválokon is jó legyek. Ha megnézed, minden oválon a legjobb ötben harcoltam, nem volt problémám, még csak nem is kellett erre gondolnom. Ami az utcai pályákat illeti, úgy érezem, a sebességem itt is megvolt. A legnagyobb gyenge pontom a piros Firestone gumik voltak Az egész hétvégét azzal töltöd, hogy gyakorolsz, beállítod az autót egy adott abroncson, aztán a kvalifikációt már egy különböző gumival kell teljesítened. Ez nagyon nehéz volt, ráadásul új srácként, egy kicsit hátrányban is voltam. Nem végeztem elég jó munkát a piros abroncsokon és [csapatszinten] sem végeztünk jó munkát azzal, hogy megfelelően felkészítsük az autót a szituációra.

 

AW: Milyen volt visszatérni IndyCar autóval néhány olyan pályára, amelyeken már korábban versenyeztél a NASCAR-ban?

JPM: Ezek voltak a legkeményebb versenyek. Azok a helyek, ahol már jártam a NASCAR-ral sokkal nehezebbnek bizonyultak, mert folyton azon rágódtam, hogy ‘ez az, ameddig elmehetsz kanyarokban, ha ezt túlléped, akkor nem tudod megcsinálni”. Nagyon kemény volt lerombolni ezeket a korlátokat. Azt sem tudtam, hogy mire számíthatok. Első [IndyCar] tesztemet rövid oválon Phoenix-ben teljesítettem [2013. decemberében – a szerk.], nagyjából egy hónappal a NASCAR itteni versenyét követően. Amikor megkérdezték tőlem, hogy normál esetben mit csinálok ezen a pályán, azt mondtam ‘fékezek itt, megyek tovább, visszaveszem a gázt ennél a kanyarnál…’. Aztán Phoenix-ben reggel kilenckor elkezdtük a tesztet, és tizenegyig is eltartott, mire elég szélesen be tudtam venni a 3-as és 4-es kanyart, az 1-es, 2-es kanyarokban pedig csak jóval az ebédidő után sikerült úgy mennem, ahogyan kell. Csak annyit tudtam mondani ‘Ó, Istenem!’

   rpm_g_juan-pablo-montoya_mb_1296x729.jpg

AW: A poconói győzelmed a sikeres open-wheel visszatérésed megerősítése volt?

JPM: Nem hiszem, hogy valaha is lett volna kétségem afelől, hogy meg tudom csinálni. Tényleg nem, hogy őszinte legyek. Ha megnézed, hogy a NASCAR-ban, hány alkalommal dobtunk el magunktól győzelmeket… egyszerűen soha nem tudtuk befejezni amit elkezdtünk. A siker a feladat helyes végrehajtásáról és annak befejezéséről szól. Az egyik dolog, amiért jó a Team Penske részesének lenni, pontosan az, hogy ők ebben a legjobbak. Ha a megfelelő csapatnál vagy, az óriási különbséget jelent. Ez volt az első dolog, amit mondtam, miután elhagytam a NASCAR-t; akármit is csinálok, biztos akarok lenni abban, hogy győztes autót kapok. Igazán belefáradtam abba, hogy már jó ideje nem nyertem.

 

AW: Sok csapatnál versenyeztél, több különböző szériában. Érezted valaha úgy, hogy túl sokáig maradtál valahol, vagy épp ellenkezőleg, túl hamar távoztál?

JPM: Mindig ott van a ‘ha’ és a ‘de’, de ezek nem számítanak. Mondhatod azt, hogy maradhattam volna tovább a Forma-1-ben, és talán világbajnoki címet szereztem volna. Én azért hagytam ott a Forma-1-et, mert egyáltalán nem élveztem a versenyzést. Ahhoz, hogy minden jó legyen, a szenvedélynek is jelen kell lennie. Ha ez a szenvedély nincs meg, akkor már régen rossz.

 

AW: Miért szenved annyi, az open-wheelben bajnokesélyes versenyző a NASCAR-ban azért, hogy ott sikeressé váljon?

JPM: Nem gondolom, hogy annyira szenvednének, mint ahogy azt az emberek gondolják. Hány alkalommal jutott be a Ganassi a Chase-be? Egyetlen egyszer, és ez pontosan velem sikerült. Idén volt egy igazán jó autójuk, de mégsem tudták megcsinálni. Tudtam, hogy pár évbe bele fog telni, mire igazán jók leszünk, és így is történt. A bajnoki címért harcoltunk, valódi esélyünk volt arra, hogy megnyerjük 2009-ben. A 2010-es szintén jó év volt, de aztán a csapat kezdte elveszíteni embereit. Amikor személyi változás történik, tudatában kell lenned abban, hogy biztos alapokra támaszkodhatsz, ez minden cégnél így működik. Az egyik dolog, amit igazán szeretek a Team Penske-ben, az az, hogy valóban a részese vagy valaminek, ezt éreztetik is veled. Amikor a csapattársam, Will [Power] legyőzött bennünket a bajnokságban én nagyon boldog voltam, mert mi, a Team Penske közösen nyertük meg ezt. Bármely más évben, más szériában, más csapatnál, úgy éreztem volna, hogy rohadtul szétrúgták a seggem. Erre itt, úgy éreztem, én is részese vagyok ennek a sikernek. Egyek vagyunk, mind a három [Montoya, Power és Helio Castroneves – a szerk.], jövőre már négy autó [érkezik Simon Pagenaud – a szerk.] a része. Közösen dolgozunk azért, hogy elérjük amit akarunk és ez a győzelem.

  

AW: Tehát te valami különlegesre leltél a Team Penske-ben az IndyCar részéről?

JPM: Istenem, ez tényleg nagyon furcsa volt eleinte. Mindannyian nyitott könyvek vagyunk, nem rejtegetünk semmit egymás elől. Azt a játékot játszuk, hogy ‘hé, ez jobban működik, próbáld ki’. Ha látom, hogy Will jobb nálam a kanyarokban, akkor megkérdezem tőle, hogy mi az, amit másképp csinál nálam. Milwaukee-ban ezt mondjuk eléggé megszívtam, mert én voltam a leggyorsabb mindhármunk közül, ezután Will az én beállításaimat adaptálta a saját autójára és aztán rendesen szét is rúgta a seggem. A nap végén mégis büszkék voltunk erre.

 penske-press-conference_1_.jpg

AW: Kezded már úgy érezni magad, mint az idősebb srácok egyike a pályán?

JPM: 39 vagyok, de valószínűleg a legéretlenebb mind a négyünk közül. Will különböző, igen, fogalmazzunk csak így, hogy ő különböző, de egy nagyszerű srác. Igazán kedvelem a csapattársaimat. Simon [Pagenaud] és Helio [Castroneves] eljöttek Kolumbiába a jótékonysági gokartfutamomra. Nagyszerűen éreztük magunkat. Jó volt látni Simont az [IndyCar] versenyeken kívül. Jó érzés volt nekem és Heliónak is, hogy kezdtünk vele igazán összebarátkozni a pályán kívül is.

    

AW: Miután a visszatérésed első évében versenyt nyertél, a bajnokságot pedig a negyedik helyen zártad, a céljaid nagyobbak lettek 2015-re nézve?

JPM: Átkozottul. Idén túl sok hibát vétettem, a legnehezebben pedig az időmérők mentek. Rá kell jönnöm, hogy hogyan kvalifikáljak jobban. Számos alkalommal javíthatsz, ugyanakkor gyakran rossz szituációkba is sodorhatod magad.

 

AW: Mennyit változott az IndyCar azok alatt az évek alatt, amíg a NASCAR-ban voltál?

JPM: Ez vicces, mert ha kikerülsz bármely szériából, az emberek rögtön rosszat mondanak a másikról. Rossz véleménnyel vannak a NASCAR-ról, az F1-ről, az IndyCarról. Éppen ezért lenyűgözött, hogy milyen jó helyszíni közönsége van az IndyCarnak, pedig az emberek gyakran kritizálják a szériát ezért. Az oválok azok, amelyeknek muszáj egy kicsit több munkát belefektetniük abba, hogy több embert bevonzzanak. Az Indy 500-at jobban élveztem, mint régóta bármelyik versenyt. Nincs olyan futam Amerikában, amelyik felér ehhez. Számomra Monaco [F1] is igazán különleges volt, mivel Ayrton Senna versenyeit nézve nőttem fel. De, mint esemény, az Indy-ben van meg a ‘wow’ faktor. Ezért is klassz, hogy már Indy-ben is van road futam, így egy teljes hónapot eltölthetsz ott. A felkészülés, a tesztelés, a munka, az összes óra, amit a mérnökökkel töltünk azért, hogy átnézzünk, megbeszéljünk mindent, majd amikor elérkezik a verseny még mindig csak arra tudsz gondolni, hogy nem csináltunk meg mindent, amit akartunk. Azt kívánjuk, bárcsak lenne még egy hetünk. Ezen a szinten mindenkinél jobb akarsz lenni, ezért csak azt teheted, hogy megpróbálsz keményebben dolgozni, mint a többiek.

  

AW: Milyen érzés volt, hogy téged választottak az IndyCar legnépszerűbb versenyzőjévé 2014-ben?

JPM: Szerintem az embereknek tetszik az, amilyen vagyok. Ők a versenyzők valódi személyiségét akarják látni. Az IndyCarban ez megvan, és úgy érzem bennem is. Nem azzal akarok nevet szerezni magamnak, hogy megelőzök, vagy kiütök valakit csak mert le akarom győzni, vagy jobbnak tűnni nála. Én mindenki seggét szét akarom rúgni minden egyes héten. Ez nem titok. Az emberek látják bennem a tüzet, és ez az, ami tetszik nekik.

 

 képek: Team Penske, IndyCar

 

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy