Jean-Éric Vergne a bajnoki címért igazolna az IndyCarba

Jean-Éric Vergne a bajnoki címért igazolna az IndyCarba

Akadnak olyan hírek, amelyeket már azelőtt borítékolni lehet, hogy bármely érintett is állást foglalt volna az ügyben. Nos, ez a mostani pontosan ilyen.

Amikor néhány napja hivatalossá vált, hogy Jean-Éric Vergne talpára útilaput tett a Toro Rosso, szinte biztos vehető volt, hogy a történet következő fejezetének középpontjában a francia versenyző esetleges IndyCarba történő igazolása lesz. Nem is kellett sokáig várni arra, hogy ez beigazolódjon, hiszen a 24 éves pilóta a RACER magazinnak adott interjújában elárulta, komolyan fontolgatja, hogy karrierjét a tengerentúli open-wheelben folytatja.

„Igazán érdekel a versenyzés Amerikában, az IndyCarban. Szerintem ez egy nagyszerű bajnokság” – nyilatkozta Vergne. „A menedzser, Julian Jakobi, akivel dolgozom szintén együttműködik néhány versenyzővel Amerikában. Jelenleg úgy tűnik nehéz azonnal egy topcsapathoz bejutni, de nagyon érdekel, hogy milyen ülések elérhetőek.”

A fiatal versenyzőnek komoly pofon volt, hogy hiába győzte le 22-8 arányban házon belül csapattársát, Daniil Kvyatot, a Red Bull Racing mégsem őt, hanem a tökéletesített Brad Keselowski-hasonmás oroszt szerződtette a Ferrarihoz távozó Sebastian Vettel helyére. Mindennek fejébe, hiába végzett Vergne hét alkalommal is pontszerző helyen az idei szezonban – legjobb eredménye egy hatodik pozíció volt Kínában -, a Toro Rosso sem tartott igényt a szolgálataira és inkább a Max Verstappen-Carlos Sainz Jr. tinifelállással folytatja 2015-ben.

Vergne állítja, nincsenek rossz érzései a történtek miatt, de szeretne visszatérni a dobogó tetejére, amire egy F1-es középcsapattal nem sok esélye van. Az önbizalommal teli francia szentül hiszi, hogy az USA-ban viszont akár már debütáló évében ráteheti a kezét a szezon legjobbjának járó Astor Kupára.

„A Toro Rosso nem az a csapat, ahol hosszú ideig maradni szeretnél, még akkor sem, ha legyőzöd a csapattársad. Ha megnézem, hogy Daniel Ricciardo mit csinált idén, és azt, hogy én mit csináltam, biztos vagyok abban, hogy képes lennék ugyanarra, amire ő. Nem érzek keserűséget, amiért elhagyom a Toro Rossót, van néhány más opcióm a Formula 1-ben, de én olyan szériába szeretnék menni, ahol versenyeket és bajnokságot nyerhetek. A célom az, hogy az első évemben az IndyCar bajnoki címért menjek.”

Minden ellenérzés nélkül állítható, hogy a 2014-es F1-es szezon bajnoki tizenharmadik helyezettje cseppet sem burkoltan, de ismeretlenül is rendkívül alábecsüli az érdeklődése középpontjába hirtelen beékelődő szériát és annak mezőnyét. Jól tenné, ha váltana néhány szót mondjuk Luca Filippivel arról, hogy mennyire egyszerű a versenyzés az IndyCarban. 

„Nem azt mondom, hogy mindent megnyernék, vagy könnyű dolgom lenne az oválokon, Európából érkezve sok tanulnivalóm lenne, de számos európai pilóta nagyon jó lett oválon, miután tapasztalatot szereztek, ráadásul sok utcai és épített pálya van, amelyeken nagyon hatékony tudnék lenni.”

A szerénység mintaszobrának is beillő Vergne abban sem kételkedik, hogy az ő F1-es múltja áldás lenne a jövőre új aero kitekkel felszerelt autókkal pályára lépő széria számára.

„Az új aerodinamikai és felfüggesztés elemek, valamint minden más tesztelése olyasmi, amit mi minden hétvégén csinálunk a Forma 1-ben. Nagyon élvezem ezt, a fejlesztések rendkívül fontosak a siker szempontjából a csapatnak és a gyártónak, ez egy olyan terület, amiben nagyon sok tapasztalatom van.”

Vergne folyamatosan tárgyal, arról viszont még nem esett szó, hogy milyen szponzorációs háttérrel érkezne.

„Nem sok olyan csapathoz lehet menni, ahol azonnal bajnokságot tudnék nyerni, de ez nem akadályoz meg abban, hogy nézelődjek és beszéljek csapattulajdonosokkal arról, hogy tudnánk-e valamit összehozni közösen. Mindig szerettem az amerikai versenyzést és mindig érdekelt az IndyCar. Az időzítés most rendkívül jó ahhoz, hogy valósággá váljon.”

 

 

kép: AP