Simona de Silvestro megbánta, hogy engedett az F1 csábításának

Simona de Silvestro megbánta, hogy engedett az F1 csábításának

Az Indianapolis Star állítása szerint a 26 éves svájci visszatérne az IndyCar mezőnyébe. 

De Silvestro idén februárban jelentette be, hogy hátat fordít az amerikai open-wheelnek és honfitárs csapata, a Sauber F1 Team úgynevezett „kapcsolódó versenyzőjeként” folytatja pályafutását. Pár héttel ezelőtt azonban kiderült, hogy a gárda – amely eleinte versenyzői ülés lehetőségével is hitegette – valójában inkább a Simona mögött álló pénzre hajtott, így nem meglepő módon amint a hölgynek financiális problémái lettek, rögtön ki is rakták mint macskát szarni a programból.

Nos, a hírek szerint de Silvestro az austini COTA-n rendezett Amerikai Nagydíjon bevallotta ismerőseinek, hogy rájött, hibát követett el azzal, hogy elhagyta az IndyCart. Ezzel kapcsolatban az IndyCar versenyzésért felelős igazgatója, Derrick Walker úgy nyilatkozott az Indy Starnak, hogy ő személy szerint mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Simonát ismét versenyzői üléshez juttassa a szériában, mivel szerinte jelenleg ő a legtehetségesebb női pilóta az open-wheel szakágat tekintve.

Érdekesség, hogy az idén pályafutása harmadik Indianapolis 500-át teljesített Pippa Mann nemrég saját Twitter oldalán azt írta, hogy de Silvestro elárulta neki, az egyik legfontosabb érv, ami számára a Forma 1 mellett szólt az az oválok hiánya. Mann szerint Simona egyáltalán nem kedveli ezt a pályatípust, amelyen rendre nem találta a ritmust, ráadásul több, komoly baleset is érte a múltban; 2010-ben, Texasban kis híján bennégett az autójában, a következő évben pedig először az Indy 500 egyik edzésén bukott hatalmasat, majd néhány hét múlva a  milwaukee-i verseny kvalifikációján szaltózott egyet, aminek következtében agyrázkódás miatt a következő, iowai futamot is ki kellett hagynia.