Castroneves komoly sebességnövekedést jósol 2015-re

Az IndyCar soron következő szezonjának legégetőbb, egyben legnagyobb érdeklődést kiváltó témája a jövőre bevezetésre kerülő aero kitek kérdésköre.
Nem csak a széria rajongói, de alapjában véve a motorsportokat figyelemmel kísérők is kiemelt figyelmet szentelnek az érkező aerodinamikai elemeknek, amelyek révén 2015-ben, bizonyos aspektusból nézve, búcsút mondhatunk az IndyCar egyenautós korszakának. Bővebb részletekről egyelőre nem tudunk beszámolni, lévén a gyártók a legnagyobb titoktartás mellett dolgoznak a projektjeiken, ebből adódóan pedig nem csoda, ha már egy homályos fényképfelvételnek is úgy tudunk örülni, mint kisgyerek a cukorkaboltban.
Az pedig, higgyétek el nekem, a vég közeledtét jelzi, ha a minimális információk iránti szomj következtében már a Boci Aero csoki reklámjára sem képes az ember olyan szemmel nézni, mint azelőtt. 🙂
Ilyen körülmények között különösen örömteli, ha a széria egy-egy csapata, vagy versenyzője némi morzsát vet az aero kitek iránt a végletekig felcsigázott nép elé.
Így tett legutóbb a Team Penske háromszoros Indianapolis 500 győztese, Helio Castroneves, aki volt olyan rendes, hogy az Autosport megkeresésére ejtett pár szót a témával kapcsolatban.
A brazil sztár néhány héttel ezelőtt már oválon is körözhetett az új elemekkel felszerelt autóval, de természetesen erről semmilyen felvétel nem került nyilvánosságra. Nem is csoda, lévén, hogy a Chevrolet – na és persze a rivális Honda – legszívesebben vadászgépekkel, fekete helikopterekkel és vadászengedéllyel felszerelt elitkommandósokkal védené a folyamatban lévő munkálatok minden egyes fázisát a kíváncsi szemek elől. Pláne azután, hogy a Chevy egy hónappal ezelőtt, az austini COTA-n lebonyolított tesztjéről már nyilvánosságra került pár nem kívánt kémfotó, amelyek noha korántsem a végleges verziójú aero elemeket ábrázolták, az amerikai gyártó azonban értelemszerűen nem volt feldobva.
„Teszteltem [az aero kitet] már egyszer oválon, bár ez nyilvánvalóan egy kezdeti verzió volt, de biztos vagyok abban, hogy nagyon sok változást hoz majd” – nyilatkozta Castroneves. „Jelenleg az egyetlen dolog amit mondhatok, hogy határozottan több leszorítóerőt érünk el vele.”
A brazil prognózisa szerint az új elemek jelentősen fokozzák majd a sebességet is a pályán.
„Mókás lesz. A kormányzás nagyon kemény, szóval egy kicsit többet kell edzenem karra, de ez jó dolog. Ha több leszorítóerőt adsz hozzá, akkor egyértelműen nehezebb is lesz a dolog, de úgy gondolom, látni fogunk pár gyorsabb köridőt az ideinél”
Az IndyCar 2015-ös szezonjának szereplői már befizették az aero elemek csomagonkénti 75.000 dolláros árának 25%-át a Chvrolet-nek, valamint a Hondának.
„Az aero kitekkel nagy teljesítménybeli növekedés érhető el” – mondta az IndyCar versenyzésért felelős igazgatója, Derrick Walker. „A nagyobb teljesítmény pedig izgalmasabb versenyzést nyújt számunkra. Ha ránéznek a mostani autóra, az már azóta be van fagyasztva, hogy a dizájnt bejelentették [a jelenlegi DW12 2012 óta van használatban a szériában]. Amikor azt mondod a gyártóknak és a tervezőknek, hogy ‘oké, változásokat eszközölhettek, hajrá’, akkor különböző formákat és határozottan több teljesítményt fogsz kapni. Nem csak fel fogják rakni [az elmeket az autóra], de mindenki megpróbálja a maximumot kihozni majd belőlük.”
A homologizációs határidő januárban jár le, a Chevrolet és a Honda pedig úgy tervezi, nem sokkal ezt követően – ha csak formálisan is -, de a nyilvánosságnak is bemutatja az új elemekkel felturbózott autókat.
Az IndyCar szezonnyitó versenyén, 2015. március 8-án, Brazíliában még a régi, egységes aero csomaggal rajtol el a mezőny. Ezt követően március 16-17-én egy nyílt tesztre kerül sor a Barber Motorsports Parkban, éles körülmények között pedig március 29-én, St. Petersburg utcáin debütálnak a várva-várt aero kitek.
képek: IndyCar

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough