Exe szerint Kurt Busch mentálisan instabil

Exe szerint Kurt Busch mentálisan instabil

Pár héttel ezelőtt még annak tapsoltunk ezen a blogon, hogy Kurt Busch a tervei szerint jövőre is meg akarja próbálni a Charlotte-Indianapolis duplát.

Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán és sajnálatos módon az elmúlt napokban a legnagyobb, az amerikai versenyzőt érintő hírnek az a rendőrségi feljelentés bizonyult, amelyet volt barátnője, a harcmezőt megjárt katonákért és azok családjáért végzett munkája révén köztiszteletnek örvendő Patricia Driscoll nyújtott be.

Ahogyan arról már itt részletesen szó esett , a 36 éves hölgy azzal vádolja volt párját, hogy szeptember 26-án, Doverben verbálisan és fizikálisan is bántalmazta a motorhome-jában.

Driscoll állításait többen is kételkedve fogadták, mondván ha valóban igazat mond, akkor miért várt közel hat hetet a hatóságok értesítésével, és egyáltalán, miért látogatta meg a szakításukat követően egy héttel exét a versenypályán?

A nő jogi képviselője, Mark Dycio szerint a késlekedés oka abban keresendő, hogy Driscoll jelenleg harcban áll volt férjével közös gyermekük, Houston felügyeleti jogáért. Az apa soha nem nézte jó szemmel, hogy a kisfiút Busch nem csak mostohafiaként, hanem már-már a sajátjaként kezeli, ebbéli aggodalmának pedig többször is hangot adott. Driscoll nem szerette volna, hogy a bántalmazási vádak negatívan befolyásolják a gyerekért folyó   csatát, ezért minden jogi eshetőséget megvizsgált mielőtt lépett volna.

A másik kérdés az, hogy miért utazott a nő Doverbe a szakításukat követően egy héttel. Dycio szerint Patricia nyugtalanító, furcsa hangvételű üzeneteket kapott Busch-tól, amelyek láttán komolyan aggódni kezdett a férfi iránt.

„Kommunikáltak egymással, és [Driscoll] úgy vélte, ez egyfajta segélykiáltás, tehát reagált rá.”

A hatóságokhoz eljuttatott dokumentumok szerint Busch azt mondta Patriciának, hogy bárcsak lenne fegyvere, amivel megölhetné magát.

„[Driscoll] aggódott Kurt Busch és az ő érzelmi állapota miatt, ezért az volt a szándéka, hogy segítséget nyújt neki bármilyen dühkezelési és érzelmi problémáival kapcsolatban. Ebben reménykedett” – nyilatkozta az AP-nek Dycio.

A népszerű mainstream bulvároldal, a TMZ (amelyet azért nem szabad félvállról venni, lévén a Tony Stewart ügy kulcseseményeit is ezen lap hozta le elsőként, megelőzve az összes nagy hírforrást, olykor még az Associated Press-t is) szerint egy illető, aki Driscoll ügyvédjének adta ki magát, megkereste Busch-t annak okán, hogy anyagiakkal simítsák el a történteket. Dycio azonban hivatalos sajtóközleményében tagadta ezt és kijelentette, hogy egyedül ő jár el az ügyben, és mint ilyen, soha nem vette fel a kapcsolatot Busch-sal pénzszerzés okán. A sportoló ügyvédje, Rusty Hardin szerint a vádak egy olyan nő kreálmányai, aki képtelen elfogadni, hogy véget ért a kapcsolata. Dycio azonban állítja, hogy Driscoll világosan bizonyítani tudja az igazát a rendelkezésére álló fényképek, szöveges üzenetek, valamint olyan emberek segítségével, akik pontosan ismerik a szituáció körülményeit.

„A feltételezés, hogy ő egy elhagyott nő, aki pénzt akar, egyáltalán nem igaz. Semmit nem nyer mindezzel a negatív publicitással. Ő egy sikeres nő, megvan a saját pénze, szép otthona és egy ragyogó munkája. Nem akarja keresztre feszíteni Kurt Busch-t. Ha dühkezelési problémái vannak [Busch-nak], akkor [Driscoll] azt szeretné, hogy foglalkozzon azokkal. […] Rendelkezésre áll bizonyíték ahhoz, hogy [Driscoll] alá tudja támasztani az állításait.”

 

 kép: NASCAR

 

 

Kapcsolódó posztok:

Volt barátnője bántalmazással vádolja Kurt Busch-t

Kongresszusi képviselő követeli Kurt Busch eltiltását

Máris eldurvulni látszik Kurt Busch bírósági ügye

Kurt Busch sorsa az ügyészség kezében van

Busch: Patricia már drogbárókat is ölt

Folytatódik a NASCAR sztár és az orgyilkos abszurd csatája

Az exbarátnő szerint Busch sürgős pszichiátriai segítségre szorul