Megérkezett az IndyCar 2015-ös versenynaptára

Az IndyCar rajongótábora most úgy érezheti, hogy egyszerre van karácsony és szülinap, ugyanis végre-valahára közkinccsé tétetett a széria 2015-ös naptára.

Mark Miles tartotta a szavát, és ahogyan azt korábban megígérte – kicentizve, az szent igaz – még októberben hivatalosan ismertetésre került az amerikai open-wheel szakág topkategóriájának jövő évi menetrendje.

A naptár összeállítása felett ezúttal is ezen blog kedvenc tanácsadó testülete, a Boston Consulting Group bábáskodott, amelynek már olyan heves vitákat generáló ötleteket köszönhetünk, mint az idén már bevezetett, NFL szezon kezdete előtt, augusztusban befejezendő szezon, vagy éppen a téli, bajnokságon kívüli turné víziója. 

Ez utóbbi, ebben a formában egyelőre nem valósult meg, ez viszont nem jelenti azt, hogy az IndyCar nem evez nemzetközi vizekre 2015-ben.

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy az IndyCar jövőre NEM rendez versenyt Dubai-ban, noha az utóbbi napokban jelentősen felkavarta az állóvizet a Carlos Huertas honlapján megjelent visszaszámlálás, amely ebbe az országba datálta a szezon kezdetét, egészen pontosan a Daytona 500-zal megegyező február 22-ei időpontra. A kolumbiai megkapta ezért a maga tizenöt perc hírnevét – a 24 éves pilóta neve röpke 72 óra alatt többször hangzott el, mint a teljes 2014-es IndyCar szezon alatt együttvéve, beleértve a houstoni duplafordulón aratott mázligyőzelmét is -, azonban úgy fest, nem volt sok valóságalapja.

A tényleges szezonnyitó futam otthonául szolgáló Brazília egy év hiátus után Sao Paulo utcái helyett 2015. március 8-án a brazíliavárosi Autodromo Internacional Nelson Piquet névre hallgató pályával tér vissza az IndyCar naptárába. Nem vagyok az utcai versenyek ellensége, de egy új road érkezését sokkal nagyobb lelkesedéssel nyugtázom, mint plusz egy street fordulóét. Az AINP ráadásul nem is az egyetlen új belépő lesz, ugyanis csatlakozik a New Orleans mellett fekvő NOLA Motorsports Park is, méghozzá április 12-én, Long Beach előtt egy héttel.

Összesen tehát hat épített pályás versenyre kerít sort az IndyCar jövőre: a fent említett újoncok mellett marad a naptárban Barber, a 2014-ben debütált indianapolisi road, valamint Mid-Ohio és Sonoma is. Utóbbi ráadásul a szezonzáróként fog funkcionálni, ami ugyancsak újdonság lesz, tekintve, hogy mindeddig – legalábbis az IRL érával számolva, hiszen a Champ Car utolsó, bajnoki fordulóját 2007-ben épített pályán rendezték – oválon bonyolították le a megszokottan a bajnoki cím sorsáról is döntő, utolsó versenyt.

Természetesen utcai pályákból sem lesz hiány. Houston 2015-ben kimarad a menetrendből, de Toronto és az Exhibition Place viszont megmenekült, miután ha nyögvenyelősen is, de sikerült dátumot találni a helyszínnek, méghozzá a megszokottnál egy hónappal korábban, június 14-én. Az elmúlt két évvel ellentétben azonban egyfutamos hétvége lesz, nem pedig duplaforduló. Ezen formátum rajongói se essenek azért teljesen kétségbe, hiszen május utolsó hétvégéjén, Detroit-ban jövőre is két, teljes értékű versenyt bonyolítanak majd le.

Oválok esetében szintén akadt egy helyszín, méghozzá a történelmi jelentőségű, az IndyCar naptárába 2013-ban visszatért Pocono Raceway. A pálya az elmúlt szezon egyik legunalmasabb versenyét hozta, ráadásul az illetékesek a nézőszámmal sem voltak elégedettek, olyannyira, hogy még az is szóba került, hogy idő előtt kihátrálnak a szériával kötött szerződésből. A gondok azonban elhárultak, így a mezőny 2015-ben, azon belül is augusztus 23-án is visszatér a trükkös háromszögbe, remélhetőleg nem egy újabb, vizuális Xanax-élményt nyújtva.

A korábban már-már tradicionálisan júniusban lefutott Milwaukee Mile-t tavaly augusztusra ütemezték át, jövőre azonban ismét új időpontot kap, méghozzá a július 10-12-ei hétvégét. Az egymérföldes ovál mellett az elmúlt három évben szezonzáróként funkcionált fontanai Auto Club Speedway-re 2015-ben június 27-én látogat a mezőny, amely módosítás annyiban máris elnyerte sokak tetszését, hogy így legalább elkerülik a legutóbbi szezonban augusztus végére eső verseny során uralkodó, tikkasztó kaliforniai hőséget.

Tömören összefoglalva tehát 2015-ben tizenöt különböző helyszínen tizenhét versenyre kerül sor az IndyCarban; hat alkalommal road-on, ötször streeten és hat futam erejéig oválon. Ahogyan pedig már fentebb szóba került, jövőre csak egyetlen duplafordulót láthatunk, méghozzá az Indianapolis 500 utáni hétvégén, Detroitban.

Azt leszámítva, hogy ismét véget ér majd a szezon augusztus végén – az NFL szezon és a NASCAR Chase-e előtt -, összességében véve nem lett rossz ez a naptár, bombameglepetésre pedig amúgy sem lehetett számítani. Még azt is megkockáztatnám, hogy magamhoz képest meg vagyok vele elégedve.

 

 

 

Verizon IndyCar Series 2015-ös versenynaptár
 
No. Dátum Pálya Helyszín Pályatípus Időpont (ET) TV
 
1. Március 8. Autódromo Internacional Nelson Piquet Brazíliaváros, Brazília épített 11:00 am NBCSN
2. Március 29. Streets of St. Petersburg St. Petersburg, FL utcai 3:00 pm ABC
3. Április 12. NOLA Motorsports Park Avondale, Louisiana épített 3:00 pm NBCSN
4. Április 19. Streets of Long Beach Long Beach, Kalifornia utcai 4:00 pm NBCSN
5. Április 26. Barber Motorsports Park Birmingham, Alabama épített 3:00 pm NBCSN
6. Május 9. Grand Prix of Indianapolis Indianapolis, Indiana épített 3:30 pm ABC
  Május 16. Indianapolis 500 Kvalifikáció 1. nap Indianapolis, Indiana épített 4:00 pm ABC
  Május 17. Indianapolis 500 Kvalifikáció 2. nap Indianapolis, Indiana         ovál 1:00 pm ABC
7. Május 24. Indianapolis 500 Indianapolis, Indiana     ovál 11:00 am ABC
8. Május 30. Raceway at Belle Isle Park Detroit, Michigan utcai 3:30 pm ABC
9. Május 31. Raceway at Belle Isle Park Detroit, Michigan utcai 3:30 pm ABC
10. Június 6. Texas Motor Speedway Fort Worth, Texas ovál 8:00 pm NBCSN
11. Június 14. Streets of Toronto Toronto, Kanada utcai 3:00 pm NBCSN
12. Június 27. Auto Club Speedway Fontana, Kalifornia ovál 4:00 pm NBCSN
13. Július 12. The Milwaukee Mile Milwaukee, Wisconsin ovál 5:00 pm NBCSN
14. Július 18. Iowa Speedway Newton, Iowa ovál 8:00 pm NBCSN
15. Augusztus 2. Mid-Ohio Sports Car Course Lexington, Ohio épített 1:30 pm NBCSN
16. Augusztus 23. Pocono Raceway Long Pond, Pennsylvania ovál 2:00 pm NBCSN
17. Augusztus 30. Sonoma Raceway Sonoma, Kalifornia épített 4:00 pm NBCSN


 
 

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy