Alex Zanardi remekelt az Ironman világbajnokságon -

Alex Zanardiról köztudott, hogy amit a fejébe vesz, azt maradéktalanul végre is hajtja. Nem számít, hogy mennyire lehetetlen a küldetés, mennyi nehézséggel kell szembenéznie a céljai érdekében, hányan próbálják meghátrálásra bírni az e felé vezető úton; az olasz legenda szótárából hiányzik a ‘lehetetlen’ szó.

Az egykori CART és Formula 1-es pilótáról tizenhárom évvel ezelőtti balesete után szinte mindenki lemondott, ő azonban nevetve mutatott fricskát a halálnak, visszatért a versenypályákra, 2012-ben, Londonban pedig egy számára vadonatúj közegben is megmutatta, mire képes, miután a kézzel hajtott kerékpárok számában két paralimpiai aranyat és egy ezüstöt szerzett.

Zanardi továbbra is képtelen megállni, muszáj újabb és újabb kihívásokat kitűznie maga elé, ezen szenvedélye pedig legutóbb október 11-én, a Hawaii-on megrendezett Ironman világbajnokságon nyert igazolást.

A 47 éves sztár sikeresen teljesítette élete első, hosszútávú triatlon megmérettetését Konán, amelynek során összesen 140.5 mérföldet kellett megtenniük a versenyzőknek kerékpárral, úszva és futva. Zanardi 9 óra 47 perc 14 másodperces idejével a 2187 fős mezőny 272. helyén ért célba, míg korcsoportjában, a 45-49 évesek között, 247 induló közül a 19. pozícióban zárta az embert próbáló küzdelmet. Nem győzöm hangsúlyozni, világbajnokságon, amely egyben élete első ironman megmérettetése is volt.

Az úszószám során a sportolóknak 2.4 mérföldes távot kellett megtenniük a nyílt óceánban, majd 112 mérföldet kerékpárral, végül futószámként következett a 26.2 mérföldes, teljes maratoni táv. Utóbbin Zanardi kerekesszékkel, míg a kétkerekűek küzdelmei során azzal a típusú kézzel hajtott kerékpárral vett részt, amelynek segítségével két évvel ezelőtt a paralimpiai aranyig jutott.

„Ez fantasztikus, ezt a napot életem hátralévő részére a szívembe zárom” – nyilatkozta az érthetően nagyon boldog sportember a RACER-nek. „Nagyon büszke vagyok az eredményemre. El tudják hinni, hogy Kona volt a legelső triatlonom? Olyan ez, mintha azt mondanák, ‘ok, szeretem az autókat, ezért el fogok indulni egy versenyen és ehhez a monzai Formula 1-es nagydíjra gondoltam”. Ez nem így működik, de nézzék, itt vagyok, teljesítettem a világ leghíresebb triatlonját – és nagyon jól, azt kell hogy mondjam.”

A CART sorozat 2001-es, a németországi EuroSpeedway Lausitz oválján rendezett fordulóján történt borzalmas balesetének következtében mindkét lábát elvesztett Zanardi számára az úszószám okozta a legnagyobb nehézséget. Kitartása révén, valamint sporttársai segítségével viszont sikerrel vette ezt az akadályt is.

„Nagyon büszke vagyok a szereplésemre. Nem tudom, hogy másoknak is így szurkoltak-e, de az utolsó 300 méter mindent megért, ezért volt értelme itt lenni. Amikor áthaladtam a vonalon, olyan érzések kerítettek hatalmukba, amilyeneket még korábban soha nem tapasztaltam. Hihetetlen volt, közel álltam ahhoz, hogy elsírjam magam. Nem vagyok egy emocionális srác ilyen dolgok esetében, de ez nagyon különleges volt.”

A tipikus hawaii-i klíma nem könnyítette meg a versenyzők dolgát; a hőség, a magas páratartalom és az erős széllökések a legtapasztaltabbakat is próbára tették.

„Amikor felugrottam a kézi kerékpárra, úgy éreztem, ‘wow’. Nagyon különleges pillanat volt, amikor a 19-es útra kanyarodtam, és észak felé vettem az irányt. Tudtam, hogy még hosszú táv van hátra, de nagyszerűen éreztem magam. Nagyon jól felkészültünk az edzőmmel, Francesco Chiapperóval. Sajnálatos módon a nagyon erős szél miatt nehéz volt sebességet generálni. Végig a széllel harcoltunk, és amikor megfordultam és már visszafelé haladtam, azt hittem, magam mögött hagytam. A szél azonban irányt változtatott és nagyon erősen, oldalirányból kezdett fújni, ami miatt sok bukás is történt. Ez akkor fordul elő, amikor nagy sebességet diktálsz és a szél hirtelen támad fel, én magam is kétszer majdnem elestem, de végül szerencsém volt.”

„A hosszútávú számoknál arra gondolsz, ‘oké, itt vagyok’. Minden egyes kilométeren, amikor ránézel a kis computeredre, azt hajtogatod: ‘igen, eggyel kevesebb, eggyel kevesebb, eggyel kevesebb’. Viszont amikor még 180 km van hátra, ez a visszaszámlálás örökkévalóságnak tűnik. […] A futás része, amit én kerekesszékkel teljesítettem, nem volt olyan rossz, legalábbis azt figyelembe véve, hogy milyen hosszú versenyt tettem meg azelőtt a kézi hajtású kerékpárral. Elégedett vagyok az időmmel. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem reménykedtem abban, hogy kilenc órán belül érek célba, de büszke vagyok a teljesítményemre, mivel azt gondolom, hogy a körülmények fényében rendkívüli teljesítményt nyújtottam és nagyon, nagyon boldog vagyok.”

Zanardinak nem sok ideje marad arra, hogy ünnepeljen, hiszen jövő héten már ismét a versenypályán van jelenése, méghozzá a Blancpain Sprint Series belgiumi fordulóján, Zolderben.

És hogy mi következik ezután az olasz fenomén számára? Talán még maga sem tudja. Egy dologban azonban biztosak lehetünk: ismét le fog nyűgözni bennünket.