Hétvégi pletyka-összefoglaló

Hétvégi pletyka-összefoglaló

Pörög a holtszezon, minden napra jut egy-egy pletyka, úgyhogy az alábbiakban az utóbbi időszak legérdekesebb szösszeneteit vesszük szemügyre.

– Aggasztó pletykák ütötték fel a fejüket a Chip Ganassi Racing háza táján. Egyes, meg nem erősített forrásból származó információk szerint ugyanis a csapat régi szponzora, a Target fontolgatja, hogy eddigi, kétautós programjuk helyett 2015-től már csak egy nevezést szponzorálnak majd. Ennek oka az AR1 (igen, tudjuk) szerint az IndyCar idei nézettségi mutatóiban keresendő. Bár a széria televíziós rátája az NBCSN-en 34%-os növekedést produkált 2013-hoz képest, az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy a kábelcsatorna valamennyi programja túlteljesítette az előző tárgyidőszakot, köszönhetően a bővülő lefedettségnek. Az IndyCart idén átlagosan 378.000-en követték nyomon az NBCSN-en, ami valljuk be, továbbra is siralmas eredmény. A gyér érdeklődés miatt vette fontolóra állítólag a Target, hogy továbbra is megéri-e nekik két autót pénzelni a szebb napokat látott amerikai open-wheelben. Ebben az esetben a legvalószínűbb szcenárió, hogy a 10-es számú gépet bizonytalan időre parkolópályára teszik, az annak volánját a visszavonult Dario Franchittitől idén átvevő Tony Kanaan pedig megy a 8-as számú, NTT Data által pénzelt autóba.

 

– A kialakult helyzet a legjobban a Chip Ganassi Racing utánpótlás-programjának részét képező Sage Karamot érintheti a legfájóbban. A hírek szerint a 19 éves amerikai már nyár vége óta az elsőszámú esélyesnek számít a Chip Ganassi Racing 8-as számú autójára a 2015-ös szezonban, ha azonban a Target valóban a szponzorációs csomagjának megkurtítása mellett dönt, akkor magának kell előteremtenie a versenyzői üléshez szükséges financiális háttér oroszlánrészét.

 

– A 8-as számú Ganassi gépet 2014-ben terelgető Ryan Briscoe távozása már 99%-ra vehető. Az ausztrál menedzsmentje jelenleg minden lehetőséget igyekszik megvizsgálni annak érdekében, hogy az IndyCarban maradhasson, ha azonban nem járnak sikerrel, akkor a sportautózás lehet a legkézenfekvőbb alternatíva számára.

735878-03649afe-30a2-11e4-a639-0fb2d2d716a3.jpg  

– A Schmidt Peterson Motorsports kedden bejelentette, hogy a Team Penske-hez átigazoló Simon Pagenaud helyét az Andretti Autosporttól érkező James Hinchcliffe veszi át a gárda 77-es számú Dallara-Hondájában. A kanadai mellett a csapat nagyon szeretné jövőre is a soraiban tudni Mikhail Aleshint, amit jól példáz, hogy a 27 éves orosz a szezonzáró, fontanai hétvégén már nagyon közel állt ahhoz, hogy aláírjon egy több évre szóló szerződést a csapattal. Mindezt azonban alapjaiban változtatta meg az a brutális baleset, amelynek Aleshin az Auto Club Speedway-en rendezett utolsó edzésen lett a szenvedő alanya.

„Folyamatosan kapcsolatban vagyunk Mikhaillal és a menedzsmentjével, de ezeket a megbeszéléseket megnehezíti, hogy visszatért Oroszországba, ahol folytatja felépülését” – nyilatkozta a RACER-nek az SPM ügyvezetője, Rob Edwards. „Sokkal könnyebb lenne, ha itt lenne Indianapolisban, de a cél így is ugyanaz: ő velünk akar lenni, mi pedig ugyanezt szeretnénk. Ha nem lett volna a balesete, valószínűleg már véglegesítve lenne a szerződése, de a történtek eléggé visszavetettek bennünket.”

[A frissen megházasodott] Aleshin szponzorációs háttere az orosz SMP Bank által életre hívott SMP Racinggel egyelőre a politikai helyzet ellenére is biztosnak tűnik, arról azonban nincs információ, hogy mikor ülhet leghamarabb versenyautóba. Az SPM nem engedheti meg magának a várakozás luxusát, így kénytelenek más opciók után is nézni a 7-es számú gép jövő évi gazdáját illetően. Az esélyesek között szerepel többek között a 2014-es Indy Lights bajnok Gabby Chaves is, aki már tesztelhette a csapat autóját Homestead-en, teljesítményével pedig az SPM maximálisan elégedett volt.

    

– Sam Hornish Jr., aki a sonomai IndyCar futamon kommentátorként gazdagította az NBCSN csapatátebből pedig messzemenő következtetéseket is hajlamosak voltunk levonni – nem jön vissza régi közegébe, ehelyett teljes szezonra a NASCAR Sprint Cupba igazolt, ahol a Richard Petty Motorsports 9-es számú autóját vezeti majd.

Aki akar, sírjon egyet.

obrazek-969_Černé kapesníčky.gif

– Szinte biztosra vehető, hogy szponzoruk, a Nemzeti Gárda távozását követően a Rahal Letterman Lanigan Racing jövőre egy autós csapatként folytatja, ki mással, mint Graham Rahallal a fedélzeten.

  

– Az AJ Foyt Racing Indianapolisba teszi át a székhelyét, na nem teljes egészében, hiszen a főhadiszállás továbbra is Texasban lesz megtalálható. A CFH Racing szomszédságában álló, több, mint négyezer négyzetméternyi területen az IndyCarral kapcsolatos északi részleg lesz megtalálható annak érdekében, hogy hatékonyabban tudják folytatni működésüket. A létesítmény közelében a Dallara gyár is megtalálható és nem, a Sato által biztosított, folyamatos megrendeléseknek ehhez semmi közük nincs.

 

– Még mindig Foyték: A csapat továbbra is azon van, hogy jövőre két autóssá bővítsék a felállásukat.

   

– Az AR1 (igen, még mindig tudjuk) úgy értesült, hogy a Team Penske megejtette első aero kit tesztjét a Homestead Miami Speedway road vonalvezetésén. Az oldal szerint a csapat jövő héten a Texas Motor Speedwayen folytatja a munkát a Chevrolet elemekkel felszerelt autókkal. KÉPEKET AKAROK!

   

 – Justin Wilson a minap bekövette az Andretti Autosportot Twitteren. Mindenki gondoljon erről arra, amire akar.

 

 képek: IndyCar, Fox, Pinterest