Kedden jelenti be az SPM Pagenaud utódját?

Érdekes dologra hívta fel a figyelmet az Indianapolis Star a minap Simon Pagenaud potenciális utódja kapcsán.
Immár hivatalos, hogy a francia versenyző három szezon után elhagyja eddigi csapatát és a Team Penske negyedik autójával folytatja karrierjét. A bejelentést követően az egyik legtöbbet firtatott kérdéssé a Pagenaud helyét a Schmidt Peterson Motorsports-nál átvevő pilóta kiléte vált. A sajtóban megjelent spekulációkat alapul véve a legesélyesebbnek már egy ideje James Hinchcliffe számít, konkrétumokról azonban eddig nem esett szó.
Az Indianapolis Star azonban rábukkant egy, a Las Vegas Review Journal-ban a minap megjelent, Sam Schmidtről szóló cikkre, amelyben a csapatvezető tett egy, akár jelzésértékűnek is vehető kijelentést leendő igazolására nézve.
Az idézett cikk témája nem kapcsolódott szorosan az IndyCarhoz, azonban ennek ellenére a riporter nem tudta nem lecsapni a labdát és rákérdezett arra, hogy vajon kivel pótolják majd Pagenaud-t a 2015-ös szezonban.
Schmidt annyit válaszolt, hogy erről egyelőre nem beszélhet, mivel a hivatalos bejelentéskor „a szponzorok szeretnek hozni ízletes húsokat és sajtokat, valamint csinos lányokat testhezálló ruhákban”. Nos, a szűk uniformist viselő hölgyek említése a Star szerint tökéletesen passzol a United Fiber & Datához, amely cég 2014-ben a Hinchcliffe által vezetett 27-es számú Dallara-Hondát is szponzorálta az Andretti Autosportnál.
A történet itt vehet érdekes fordulatot, hiszen mindeddig úgy álltak a dolgok, hogy a telekommunikációs vállalat továbbra is marad az Andretti Autosportnál, bár az nem derült ki, hogy főszponzori minőségben-e.
Egy biztos, Andrettiék jelenleg is keményen dolgoznak azon, hogy megteremtsék a negyedik autójuk anyagi hátterét, ha pedig hinni lehet a spekulációknak, akkor nagy valószínűség szerint az UFD-re mégsem számíthatnak.
Hinchcliffe és a UFD – plusz a szokásos, dögös csajkommandójuk – együtt a Schmidt Peterson Motorsports-nál? Ha ez megvalósul, akkor a csapat minden bizonnyal nagyon népszerű lesz a férfiszurkolók körében.
Az Indy Star szerint hamarosan választ kaphatunk kérdéseinkre, hiszen elvileg jövő héten kedden lehull a lepel Pagenaud utódjáról. Várjuk mi sül ki ebből.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough