Jogorvoslatért folyamodna Kevin Ward Jr. családja

A Ward szülők nem nyugszanak bele, hogy Tony Stewartot tisztázták a fiuk életét követelő, augusztusi, sprint car baleset ügyében.
Kevin Ward Sr. szerint a vádesküdtszék döntése miatt gyermekük nem nyugodhat békében, ezért a fellebbezés lehetőségét vizsgálják.
„A fiunk a sárga zászlós periódus alatt szállt ki az autójából, amikor a verseny fel volt függesztve” – áll a húszéves korában elhunyt Ward Jr. családja által kiadott sajtóközleményben. „Az összes jármű visszavett a sebességéből és nem gyorsított, kivéve Stewartot, aki szándékosan próbálta megfélemlíteni Kevint azzal, hogy oldalirányban, feléje gyorsított, ami végül a tragédiához vezetett. „
Az ESPN értesülései szerint a család máris kapcsolatba lépett az ügyvédeikkel annak érdekében, hogy jogorvoslattal éljenek a szerintük tévesen meghozott döntéssel kapcsolatban.
A boncolással egyidejűleg elvégzett toxikológiai vizsgálat során megállapítást nyert, hogy Ward Jr. a baleset idején marihuána hatása alatt állt, amelynek mértéke károsan befolyásolta józan ítélőképességét.
Előzmények:
Halálos baleset részesévé vált Tony Stewart
Seriffhivatal: Egyelőre nincs bizonyíték Tony Stewart ellen
Tompa trauma okozta Kevin Ward Jr. halálát
Sparks: Stewart mindent megtett, hogy kikerülje Kevint
Tony Stewart a soron következő versenyt is kihagyja
Bünteti a NASCAR az autóikat elhagyó versenyzőket
Tony Stewart Atlantában tér vissza
Új fejezetéhez érkezett a Stewart-ügy
Kedvezőtlen fordulatot vett Tony Stewart ügye
A tanúk meghallgatásával folytatódik Tony Stewart ügye
Stewart megúszta, Ward Jr. drog hatása alatt állt

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough