Andrettiéknél tesztelhet Daniel Abt

Az IndyCar holtszezonjai során visszatérő képlet, hogy újabb és újabb, európai kötődésű versenyzők realizálják, ha ló nincs jó a szamár is van élet a Forma 1-en kívül.
Néhány nappal ezelőtt az egykori Marussia F1 Team tesztpilóta Rodolfo Gonzalez tesztelhette az ilyen tájt valódi bérautónak számító Dale Coyne Racing Dallara-Hondáját a Barber Motorsports Parkban.
„Nagyszerű tapasztalat volt és rendkívül hálás vagyok ezért a lehetőségért, hogy visszatérhettem a pályára” – nyilatkozta a 28 éves venezuelai. „Meglepett a sebesség, teljesen különbözik az F1-es és a World Endurance prototípusoktól.”
Gonzalez után hamarosan egy másik – dél-amerikai kollégájával ellentétben jelenleg is – a GP2-ben szereplő versenyző, név szerint Daniel Abt is megismerheti, milyen érzés egy DW12-t vezetni. Az F1 – elmételig – első számú nevelőszériájában hat top 10-es eredményével jelenleg a bajnokság tizenharmadik helyén álló német a tervek szerint október 27-én, szintén Barberen gördülhet majd pályára, méghozzá az Andretti Autosport jóvoltából.
A csapat színeiben a 2014-es IndyCar szezon legjobb újoncának járó címet megszerző Carlos Munoz már jól ismert a német számára, miután 2011-ben, a Formula 3 Euro Series-ben csapattársak voltak. Összetettben 150 egységgel Abt a hetedik helyen zárt, közvetlenül a 105 pontos kolumbiai előtt.
Abt egy korábbi interjújában, töretlen optimizmussal elmondta, hogy ez a tény nagyban hozzájárult amerikai terveihez, mivel úgy véli, képességeik tekintetében nagyjából azonos szinten állnak egymáshoz.
A Formula E mezőnyét is gazdagító pilóta igazságtalanak tartja a Forma 1-ben manapság uralkodó mentalitást, aminek révén minimális tapasztalattal, de megfelelő háttérrel és pénzzel már üléshez lehet jutni, miközben a nevelősorozatok szépen lassan jelentéktelenné válnak.
„A Forma 1 volt mindig is az álmom” – mondta a fiatal pilóta az Autosportnak. „Letudtam a GP3-at, a GP2-t, a Formula 3-at, akármit…. de [Max] Verstappen már tizenhat évesen helyet kap [F1-es csapatnál] én pedig elkezdtem azon gondolkodni, hogy talán nem is ez az [F1], amit csinálni akarok. Hozol pénzt és vezethetsz egy Caterhamet, de megéri csak azért, hogy F1-es pilótának mondhasd magad? Szerintem nem. 21 évesen azon a ponton vagyok, ahol meg kell már vizsgálnom, hogy minek van egyáltalán értelme.”
A fiatal pilóta számos európai kollégájával ellentétben nem retten meg az ováloktól, azonban tisztában van azzal, hogy nem lesz egyszerű menet beletanulni a számára teljesen ismeretlen pályatípusba.
„Az oválversenyzés sokkal könnyebbnek tűnik kívülről nézve, de valójában sokkal többről szól” – nyilatkozta még korábban a RACER-nek. „Soha nem csináltam még ilyet, ezért természetesen, ha az IndyCarba lépnék tovább, ez jelentené a legnagyobb kihívást.”
A 2012-es GP3 szezont a második helyen záró Abt már az IndyCar fontanai szezonzáróját is a helyszínen tekintette meg, saját bevallása szerint abból a célból, hogy megtapasztalja a széria légkörét, egyúttal pedig kapcsolatokat építsen.
kép: Red Bull

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough