Stewart megúszta, Ward Jr. drog hatása alatt állt

A vádesküdtszék döntése alapján nem kezdeményeznek büntetőeljárást Tony Stewart ellen.

 

A tanúvallomások, valamint az Ontario megyei seriffhivatal által átadott bizonyítékok alapján a huszonhárom tagból álló testület úgy látta, semmi nem indokolja, hogy vádemelést kezdeményezzenek az augusztus 9-ei, halálos végkimenetelű sprint car baleset kapcsán.

Mint ismeretes a New York állambeli Canandaigua Motorsports Parkban rendezett Empire Super Sprint futam során a háromszoros NASCAR királykategóriás bajnok ütközött a Kevin Ward Jr. által vezetett géppel, amely baleset a húszéves pilóta kiesését jelentette. Ward ezt nem hagyta annyiban és a sárga zászlós periódus alatt berohant a pályára és élesen gesztikulálva próbálta Stewart tudomására hozni véleményét. A fiatal versenyzőt néhány autó még el tudta kerülni, Stewart azonban már nem járt sikerrel és elütötte Wardot, aki negyvenöt perccel később belehalt sérüléseibe.

Az eset kivizsgálásával megbízott Philip Povero seriff már a kezdetekkor kihangsúlyozta, hogy nem áll rendelkezésre olyan bizonyíték, amely indokolná a NASCAR sztár büntetőjogi felelősségre vonását, a nyomozás menetéről azonban nem adtak bővebb tájékoztatást.

A részletes vizsgálat eredményeit Povero szeptember 11-én adta át a kerületi ügyészségnek, amelynek vezetője, Michael Tantillo hat nappal később, szeptember 17-én a vádesküdtszékre bocsátotta az ügyet.

A testület először szeptember 23-án, kedden ült össze, a procedúra során pedig több, mint két tucatnyi tanút hallgattak meg, beleértve sprint car versenyzőket, a pálya alkalmazottait és önkénteseit, két, balesetek rekonstruálására specializálódott szakértőt, az orvosi személyzet tagjait, valamint rendőrtiszteket is. Emellett újra átnézték az esettel kapcsolatos videofelvételeket, fotókat, valamint egyéb dokumentumokat, amelyek alapján alig egy óra alatt meghozták döntésüket, miszerint Tony Stewart nem vádolható semmilyen bűncselekménnyel Kevin Ward Jr. halálával kapcsolatban.

Mint kiderült, a kerületi ügyészség a hirtelen felindulásból elkövetett emberölést, vagy a gondatlanságból elkövetett emberölést nyújtotta be vádemelési javaslatként, de egyik esetében sem gyűlt össze a büntetőeljárás kezdeményezéséhez szükséges többségi, tizenkét fős támogatás a vádesküdtszék tagjai részéről.

A toxikológiai vizsgálat eredményének ismertetésekor az ügy újabb fordulatot vett, miután kiderült, hogy Kevin Ward Jr. marihuána hatása alatt állt a baleset idején. A néhai versenyző szervezetében olyan mértékben volt megtalálható a könnyű drogok osztályába sorolt szer, amely már hatással volt az ítélőképességére. Ennek tudható be Ward abnormális viselkedése a pályán – amely tény a végső szó kimondásában kulcsszerepet játszott – , miután a potenciális életveszéllyel mit sem törődve futott be közvetlenül az autók közé.

Tantillo ügyész sajtótájékoztatóján elmondta, hogy beszélt Ward édesapjával, aki hálás az Ontario megyei seriffhivatalnak mindazon erőfeszítésért, amelyet fia halálának ügyében tettek, de minden bizonnyal csalódottan veszi majd tudomásul a döntést.

Korábban szinte biztosra volt vehető, hogy a Ward család polgári peres eljárást indít Stewart ellen abban az esetben, ha a 43 éves versenyzőnek nem kell bíróság elé állnia. Most azonban, hogy kiderült, Kevin kábítószer hatása alatt állt, kérdéses, meglépik-e mindezt.

UPDATE: A család továbbra is igazságot akar ———>   Jogorvoslatért folyamodna Kevin Ward Jr. családja

Stewartnak nem kellett drog- és/vagy alkoholteszten részt vennie, mivel a New York-i törvények szerint a rendőrség nem kötelezhet senkit ilyesmire addig, amíg hivatalosan meg nem vádolják bűncselekmény elkövetésével. Tantillo szerint azonban Stewarttal még a baleset éjjelén beszélt egy, a drogok által befolyásolt viselkedés felismerésére szakosodott igazságügyi szakértő, aki semmi jelét nem látta a versenyzőn annak, hogy bárminemű tudatmódosító szerrel élt volna.

A videófelvételek és tanúvallomások alapján Stewart vezetési stílusa, valamint a pályán mutatott magaviselete sem tért el a normáktól.

“Ez volt életem legkeményebb és legérzelmesebb tapasztalata, ami örökké velem marad” – mondta sajtóközleményében Tony Stewart. “Nagyon hálás vagyok mindazért a támogatásért, amit kaptam és jelenleg is kapok. Minden tiszteletem a kerületi ügyészségnek és a seriffhivatalnak ezen tragikus baleset átfogó nyomozásáért. A folyamat hosszú volt és érzelmileg nehéz, de lehetővé tette, hogy a balesettel kapcsolatos összes tény megállapításra kerüljön és ismertté váljon. Miközben a legtöbb figyelem rám irányult, fontos, hogy emlékezzünk arra, hogy egy fiatalember életét vesztette. Kevin Ward Jr. családja és barátai mindig a gondolataimban és az imáimban lesznek.”

 

 

 

Előzmények:

 

  

 

Halálos baleset részesévé vált Tony Stewart

Seriffhivatal: Egyelőre nincs bizonyíték Tony Stewart ellen

Tompa trauma okozta Kevin Ward Jr. halálát

Sparks: Stewart mindent megtett, hogy kikerülje Kevint

Tony Stewart a soron következő versenyt is kihagyja

Bünteti a NASCAR az autóikat elhagyó versenyzőket

Tony Stewart Atlantában tér vissza

Új fejezetéhez érkezett a Stewart-ügy

Kedvezőtlen fordulatot vett Tony Stewart ügye

A tanúk meghallgatásával folytatódik Tony Stewart ügye

 

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy