Igazi nagy halat fogott a Hulman Motorsports – FRISSÍTVE

Az Indianapolis Motor Speedway kedvéért távozik posztjáról az Indianapolis Sports Corporation elnöke, Allison Melangton.
Allison Melangton és az FBI akkori igazgatója, Robert Mueller, 2011-ben
Melangton az IMS rendezvényekért felelős alelnöki pozícióját fogja betölteni ez év októberétől, aminek értelmében az ő hatáskörébe tartozik majd többek között az Indianapolis 500 – ezzel együtt a komplett május hónap -, a NASCAR Brickyard 400-a, valamint az összes, IndyCarral kapcsolatos, IMS-en tartott kiegészítő program.
Melangton közismert névnek számít az indianapolisi politikai életben. Kulcszerepet tölt be többek között a pénzügyekben és biztosításban utazó OneAmerica Financial Partners Inc., a turizmussal foglalkozó Visit Indy, az indianapolisi művészeti tanács, valamint az indianapolisi kamara igazgatótanácsában. Munkásságáért több, kiemelkedő díjban részesült az évek során, idén pedig az Indianai Történelmi Társaságtól megkapta az „élő legenda” megtiszelő titulust.
Tizenegy, az indianapolisi székhelyű amerikai tornászszövetségnél eltöltött évet követően Melangton 1994-ben az Indiana Sports Corporation (ISC) tagja lett, ahol elképesztő léptekkel tornászta fel magát egészen az alelnöki pozícióig. 2008-ban az indianapolisi rendezésű Super Bowl bizottságának -amelynek első embere a Hulman & Co. jelenlegi első embere, Mark Miles volt – vezérigazgatója lett és nagy szerepe volt abban, hogy a meccs a történelem egyik legsikeresebb, legnagyobb bevételt hozó NFL döntőjévé vált.
Miles és Melangton a 2018-as Super Bowl jogait is megpályázták, azonban végül nem jártak sikerrel.
A XLVI Super Bowlt követően az 53 éves szakember visszatért az ISC-hez, ahol már, mint a szervezet elnöke folytatta tevékenységét.
A szakember 2011-ben szerzett országos hírnevet, amikor az NFL és az indianapolisi közösség kapcsolatának összehangolása érdekében tett erőfeszítéseiért az FBI igazgatója kitüntetésben részesítette. Melangton egyébként 2009-ben elvégezte a Szövetségi Nyomozóiroda magas beosztású vezetők számára létrehozott akadémiáját, amely során belülről is megismerhette az FBI működését.
Pályafutása alatt Melangton számos kiemelkedő országos, és nemzetközi sporteseményt vezényelt le olimpiai selejtezőktől kezdve nagyobb tornákon keresztül egészen helyi rendezésű világbajnokságokig.
Nyolc olimpián töltött be kulcsszerepet, a tornász számok közvetítéseit pedig producerként is jegyezte az NBC Sports-on, beleértve a 2012-es londoni rendezésű eseményt is. Televíziós munkáját eddig öt Emmy-díjjal honorálták.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough