Szépen javul Mikhail Aleshin állapota

A 27 éves versenyző a hírek szerint napokon belül elhagyhatja azt a kaliforniai kórházat, ahol az augusztus 29-ei, fontanai balesete óta tartózkodik.
Mikhail Aleshin a szezonzáró fontanai verseny utolsó edzésén szenvedett horrorisztikus balesetet, miután az Auto Club Speedway 2.5 mérföldes oválján elvesztette az uralmát az autója felett és ütközött a Chip Ganassi Racinges Charlie Kimbal 83-as számú Dallara-Chevy-jével. Az SPM/SMP Racing újoncának gépe az incidens hatására a levegőbe emelkedett és szó szerint legyalulta a pályát a nézőtértől elválasztó kerítést. Aleshin a baleset során agyrázkódást, csonttöréseket, valamint súlyos belső sérüléseket szenvedett.
„Vissza fogjuk őt hozni Indianapolisba kedden, vagy szerdán” – nyilatkozta a RACER-nek az IndyCar orvosi konzultánsa, dr. Terry Trammell, aki több, mint három évtizedes szakmai múltja során szinte valamennyi, a pályán megsérült versenyző kezelésében szerepet vállalt.
„Szeretném bent tartani a Metodista Kórházban [Indianapolis] még egy éjszakára, hogy mindenki [az itteni orvosi stáb] láthassa őt, ezt követően pedig maradhat Indianapolisban egy ideig, vagy haza is mehet. Ez rajta múlik, de gondolom, hogy nagyon gyorsan vissza akar menni Oroszországba. Rehabilitációs intézetre azonban nem lesz szüksége. Egy jó ideig még mindene fájni fog, de a kaliforniai kórház körül már sétál is, igazán jól halad.”
Az amerikai open-wheel szakág első orosz versenyzője a baleset óta a mai napon szólalt meg először a sajtóban.
„Azt hiszem, néhány napon belül Indy-be fognak vinni. Még mindig javulnom kell, de ez rendben van, nem fog sokáig tartani.” – mondta a RACER-nek a basszusgitárosként is tevékenykedő Aleshin, egyúttal pedig azt is elárulta, hogy mi jutott eszébe elsőként, miután a baleset után magához tért.
„Amikor felébredtem az első dolog, amire gondoltam, hogy mi van az autómmal és versenyezhetek-e.”
Az orvosok szerint Aleshin minden valószínűség szerint folytatni tudja majd profi pályafutását, ő maga azonban tisztában van a fontossági sorrenddel és nem szeretné elsietni a dolgokat.
„Jelenleg az egyetlen dolog, amit tehetek az a gyógyulásom. Azután fogok 2015-ön gondolkodni, ha jobban leszek.”
Várjuk vissza jövőre.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough