III. USAracing Awards – 3. kör

III. USAracing Awards – 3. kör

Elérkeztünk a 2014-es USAracing Awards utolsó fordulójához, jöjjön egy újabb csokorra való a szezon legérdekesebb momentumait felvonultató összeállítás.

A rendhagyó, nem győzöm hangsúlyozni a végletekig szubjektív szezonösszegző előző két körének kategóriái ide és ide kattintva tekinthetőek meg. 

  

  

Az év újonca: Carlos Munoz

  

A kolumbiai már debütáló IndyCar futamán, a 2013-as Indy 500-on megmutatta, hogy érdemes lesz vele számolni a jövőben. Idén, immár az Andretti Autosport teljes szezonos versenyzőjeként pedig végleg bebizonyította, hogy nem egyslágeres hullócsillag az amerikai open-wheel csúcssorozatának egén. 2014-ben nyolc top 10-es helyezést ért el, ebből ötször a legjobb ötben végzett. Három alkalommal állhatott fel a dobogóra – Long Beach és Houston utcái mellett Poconón is annak legalacsonyabb fokára. A még mindig csak 21 éves Munoz oválon, valamint utcai és épített pályán is képes az élmezőnyben csatázni, ami figyelemreméltó. A jövő bajnoka.

cx.gif 

 

Az év legkiábrándítóbb jelenete: Ed Carpenter kiesése az Indy 500-on

  

A csapatfőnök/versenyző zsinórban másodszorra indult az Indianapolis 500 pole-jából és komoly esélyesnek számított a legendás verseny megnyerésére, mígnem a futam 175. körében össze nem akadt James Hinchcliffe-fel. A kanadai merész mozdulattal próbálta előzni Carpentert, aminek a vége az lett, hogy mind a ketten a falban végezték. Az eset után az amerikai úgy nyilatkozott, hogy a kanadait csak a két héttel korábbi Indy GP-n összeszedett agyrázkódásának a ténye mentette meg attól, hogy nem húzott be neki egyet. Megérthető. Teljesen.

c.gif

   

Az év Twitter blamája: Helio és Kati Castroneves – Long Beach

  

Történt, hogy a Long Beach-i verseny során a csata hevében Will Power egy laza mozdulattal beépítette a gumibálák közé ellenfelét, Simon Pagenaud-t. Tettéért az ausztrál semmilyen büntetést nem kapott, ami annak fényében nem kis visszatetszést váltott ki, hogy alig pár körrel korábban Graham Rahalt egy hasonló manőverét azonnal áthajtásos büntetéssel honorálta a versenybíróság.

Két nappal később Helio Castroneves a Twitteren burkoltan azzal vádolta az IndyCart, hogy pofára osztogatják a szankciókat. Az ominózus tweet alig pár percig volt olvasható, majd nyomtalanul eltűnt az éterben, azaz eltűnt volna, hiszen jól tudjuk, ami egyszer felkerül az internetre, az már örökre ott is marad. Néhány előrelátó emberke ugyanis gyorsan screenshotot készített, amit el is kezdtek terjeszteni. Hamarosan érkezett is a hivatalos magyarázat, amelyben Helio nővére, Kati Castroneves magára vállalta az egészet, mondván ő írta az ominózus tweet-et, csak nem vette észre, hogy a testvére azonosítójával van belépve. A hölgy pluszban még azt is hozzátette, hogy Helio egyáltalán nem ért egyet vele. Gyaníthatóan soha nem fogunk választ kapni arra, hogy tényleg így történt-e, vagy Kati csak az öccsét próbálta menteni az IndyCar haragjától. Az igazság odaát van.

 

 

 

Az év legnagyobb szívása: Takuma Sato komplett 2014-es szezonja

 

Az AJ Foyt Racing japán versenyzője számára ígéretesen indult az év, hiszen rögtön a szezonnyitó St. Pete-i futamon megszerezte a pole-t, innentől fogva viszont az egész történet negatív fordulatot vett. Sato az évad során hétszer nem ért célba – ebből hatot zsinórban, Texas és a torontói első verseny során hozott össze. Technikai hibák, balesetek, műszaki gondok egyaránt kijutottak neki, amelyek révén mindössze kétszer tudott csak a legjobb ötben végezni, és bár a detroiti második futamon egy újabb pole-t is összehozott, végül csak a bajnokság tizennyolcadik helyén zárt. 

nj.gif

 

Az év mélypontja: Pocono

  

A szezon magasan legrosszabb, legunalmasabb futama. Juan Pablo Montoya rajt-cél győzelmet szerzett, Will Power konfrontálódott tulajdon csapattársaival és…… ennyi. Színtelen-szagtalan körözés, ami bőven kimerítette az egyszer megnézhető versenyek fogalmát.

 mn.gif

 

Az év csapatfőnöki kirohanása: AJ Foyt, Iowa

  

Az Iowa Corn Indy 300 47. körében az SPM/SMP Racing orosz újonca, Mikhail Aleshin elvesztette uralmát autója felett, megpördült, az érkező Takuma Satónak pedig már sem ideje, sem helye nem volt arra, hogy elkerülje. A baleset következtében mindkettejük futama véget ért, és bár a versenyzők nem hibáztatták egymást, Sato főnöke, AJ Foyt már nem bizonyult ilyen vajszívűnek és a maga módján osztotta ki őket:

 „Egy rakás átkozott idióta, nem tudom mit akartak ezzel bizonyítani.”  Classy.

aa.gif

  

Az év szűkkörű, VIP fanclubja: Akik élőben látták a MAVTV 500-at

  

A szezonzáró időpontjának és az esemény fajsúlyához képest minimális reklámkampánynak hála az IndyCar 2014-es évének utolsó futama akaratlanul is megcélozta a 0.0-s televíziós nézettségi rátát és a zártkapus helyszíni fílinget. Az amerikai munka ünnepe hosszú hétvégéjén rendezett, keleti parti idő szerint hajnali kettőkor leintett versenyt követően kevesebb, mint negyedmillió ember láthatta a tévékészülékek előtt, illetve a lelátókon Will Power bajnokká koronázását. No problemo, legalább az NFL-lel nem konfrontálódtak, nem beszélve a többi, magasabban kvalifikált versenysorozat szezonbéli hajrájáról. 

Eyeroll.gif

  

Az év paranormális jelenségének nemzetközi különdíja: Konstantin Tereschenko (GP3)

  

A Trident csapat húszéves versenyzője olyat mutatott a GP3 spái futamán, amilyet nem sűrűn látni. 

 

Az év politikai játszmája: Kötélhúzás Long Beach-ért

 

Bernie Ecclestone időről-időre kitalálja, hogy az amerikai piac meghódítására tett törekvései közepette vissza fogja vinni a Forma 1-et Long Beach utcáira. A cél érdekében idén az egykori CART vezér Chris Pookot állította a projekt élére, akinek az lett volna a feladata, hogy az IndyCar szerződésének automatikus meghosszabbítása helyet a város vezetősége tegye lehetővé mások számára is a jogokért való ajánlattételt. Ecclestone törekvései a sajtóban is nagyrészt negatív fogadtatásra leltek, végül pedig Long Beach városi tanácsa 8-0-ra az IndyCar mellett tette le a voksát, mindössze annyiban alkudtak meg az F1 irányába, hogy a megszokott öt év helyett csak hárommal hosszabbították meg a széria kontraktusát, 2019-2020 sorsáról pedig évenként döntenek majd.

 bd.gif

 

Az év leginspirálóbb pillanata: Sam Schmidt ismét volán mögött

  

Tizennégy évvel a versenyzői karrierjének – és kis híján az életének is – véget vető tesztbalesetet követően Sam Schmidt először hajtott pályára az Indianapolis Motor Speedwayen. A Schmidt Peterson Motorsports társtulajdonosa májusban egy, a SAM Project (semi-autonomous motorcar) által tervezett Corvette-et vezetett a legendás pályán, annak mozgását fejmozdulatokkal koordinálva. Maximális tisztelet Schmidt-nek, aki példát mutat arra, hogy soha nem szabad feladni és érje az embert akármilyen csapás, bárhonnan fel lehet állni.

 

  

Az év egyszer felfújt, majd rögtön ki is pukkadt lufija: Carlos Huertas győzelme

  

Carlos Huertas még annak ellenére is utolsó előttiként zárta a bajnokságot, hogy a kaotikus, esős houstoni duplaforduló első futamát megnyerte. A Dale Coyne Racing pilótája azonban sem ezelőtt, sem pedig ezt követően nem alkotott maradandót, mindösszesen az Iowában, majd a szezonzáró fontanai versenyeken végrehajtott, misztikus kiállásával hívta fel magára a figyelmet. Az említett két helyszínen szédülésre hivatkozva adta fel a küzdelmet, a rossz nyelvek szerint azonban két forgatókönyv is létezik a valódi okokra: a., lassúsága miatt kérte meg a csapat, hogy hajtson ki a pitbe és lehetőleg már vissza se térjen, vagy b., ő maga rémült halálra az ovál adta körülményeknek hála, bár ez utóbbi verziónak némiképp ellentmond, hogy a többi balra kanyarodást díjazó pályán azért úgy-ahogy végigment. Csak, hogy azért jót is mondjak a folyton mogorva arckifejezésű kolumbiairól; a szezon vége felé haladva legalább a nagyképűségén faragott egy kicsit.

44.gif

 

Az év legidiótább restartja: Power, St. Petersburg

  

A szezonnyitó első újrarajtjánál az élen álló Power meglehetősen lassú tempót kezdett diktálni, miközben a mezőny hátsóbb taktusa a zöld jelzésre reagálva gyorsulni kezdtek. Ennek eredményeként a középső régiótól kezdve szó szerint egymásra estek az autók, a kavarodásból pedig Jack Hawksworth és Marco Andretti jött ki a legrosszabbul. A Bryan Herta Autosport angol újoncának gépét hátulról meglökték, aminek hatására megpördült és elkapta Andretti Dallara-Hondáját. Az incidens következtében mindketten búcsúztak a versenytől, míg Power végül megnyerte a futamot, a kérdéses restartért pedig mindössze csak egy figyelmeztetést kapott a versenyigazgatóságtól.

 mml.gif

 

Az év visszatérése: TK és a 10-es

  

Tony Kanaan 2014-ben vette át a tavaly év végén visszavonult Dario Franchitti helyét a Chip Ganassi Racing 10-es számú autójában. A brazil versenyző tizenegy top tizes helyezést szerzett a szezon során, a győzelemre azonban egészen a szezonzáróig várnia kellett. Fontanában végül a brazil megtörte a 2013-as, autójának pedig a 2012-es Indy 500 tartó nyeretlenségi sorozatát.

 114.jpg

 

Az év legszerencsésebb versenyzője: Mikhail Aleshin

 

Ha Chase Austin Freedom 100-on történt balesetekor azt mondtam, hogy az amerikaira egy csapat felfegyverzett őrangyal vigyázott aznap, akkor az orosz esetében egy komplett glóriás delta force alakulat indult bevetésre augusztus végén. Az SPM/SMP Racing pilótája a szezonzáró fontanai MAVTV 500 utolsó edzésén vált az utóbbi évek egyik leghorrorisztikusabb balesetének főszereplőjévé. A jelenetsort elnézve csoda, hogy Aleshinről még mindig jelen időben beszélhetünk. A 27 éves újonc számos, súlyos sérülést szenvedett az incidens következtében, de mégis elmondható, hogy a DW12 jól vizsgázott biztonság terén. 

gif_293x140_892b44.gif

gif_249x140_3b5035.gif

 

A legkomolyabb mezőny: Indy 500

 

Tzenkilenc év után visszatért a legendás versenyre az 1995-ös győztes Jacques Villeneuve, megejtette a Charlotte-Indy duplázást Kurt Busch, bemutatkozott a jövő generációjának legújabb képviselője, Sage Karam, nem beszélve az IndyCar jelenlegi, az utóbbi évek legerősebb mezőnyéről, valamint visszatérő arcairól, mint például JR Hildebrand, vagy éppen a nagy öreg Buddy Lazier. Jövőre se rosszabb felhozatalt!

 650x366_05201424_ap877915251868.jpg

 

USAracing Awards – 2012: 1. kör2. kör3. kör

USAracing Awards – 2013: 1. kör2. kör3. kör

 

képek: IndyCar, tumblr