III. USAracing Awards

A USAracing mostanra már hagyománynak tekinthető éves szezonértékelőjének második részében újabb kategóriák segítségével rágjuk át magunkat a Verizon IndyCar Series elmúlt évadán.

Az első körhöz hasonlóan szubjektíven, elfogulatlanul és néhol a végletekig kiélezett szakmai(atlan)sággal.

Az év együttműködése: Ed Carpenter és Mike Conway

Mike Conway több, horrorisztikus balesetet követően a 2012-es fontanai szezonzáró előtt úgy döntött, hogy végleg befejezi oválpályás karrierjét. Ed Carpenter pedig a 2014-es évad előtt jelentette be ennek reciprokát, nevezetesen, hogy az addigi sikertelenséget követően többet nem óhajt részt venni road/street jellegű futamokon. A kettejük közötti párhuzam felismerését tett követte, és a Carpenter tulajdonában lévő Ed Carpenter Racing 20-as számú autóját testvériesen megosztották egymás között: Conway bevállalta az összes olyan pályát, ahol jobb kanyar is található, míg a főnök az oválokon rajtolt el. Az együttműködés pedig sikeres volt: a 20-as autó háromszor látta meg elsőként a kockás zászlót – Long Beach-en és a torontói második futamon a brit, Texasban pedig az amerikai által -, Carpenter zsinórban másodszor szerezte meg az Indy 500 pole-ját, ha pedig összesítenénk kettejük pontszámát, akkor Mike Carpenter /vagy Ed Conway ízlés kérdése/ a bajnokság nyolcadik helyén zárt volna.

Az év legszebb festése: SFHR #67 Dallara-Honda (Josef Newgarden)

A tavalyi évhez hasonlóan 2014-ben is a Sarah Fisher Hartman Racing texasi Strike festése az abszolút befutó.

Az év legijesztőbb momentuma: Chase Austin, Indy Lights – Freedom 100

Az Indy Lights indianapolisi Freedom 100-án Chase Austin egy meglehetősen durva baleset részese lett, miután a 15. körben, a pálya 1-es kanyarjában elvesztette uralmát az autója felett és nagy sebességgel a belső falnak csapódott. Csodával határos módon a huszonnégy éves amerikai egy csuklótöréssel megúszta az ijesztő incidenst. Egy biztos, Chase-re egy csapatnyi állig felfegyverzett őrangyal vigyázott aznap.

Az év versenye: Long Beach

A méltán népszerű helyszínen 2008 után idén indították el először állórajttal a mezőnyt. A zöld jelzést követően pedig volt itt minden: ádáz csaták, botrány, hajukat tépő csapatvezetők, érthetetlen döntések a versenyigazgatóság részéről és még hosszan sorolhatnánk. Nem is részletezem tovább, ha még nem láttad, minél hamarabb szánj rá két órát az életedből, nem fogod megbánni, csak kattints ide. Szövegesen itt lettek kivesézve a szökőkút körül történt események, de most inkább mélyen hallgatok, mert azok számára, akiknek eddig kimaradt, minden szó ….

Az év csalódása: Graham Rahal

A Rahal Letterman Lanigan Racing amerikai versenyzője a csapat egyetlen, teljes szezonos autójának volánja mögött rótta a köröket a szezon során. Graham, akit évekkel ezelőtt még a sportág egyik legnagyobb reménységeként aposztrofáltak, tulajdonképpen semmit nem csinált a szezon során. Egyetlen szóra méltó eredményét a detroiti duplaforduló első futamán érte el, amikor is a második helyen intették le. Ezt leszámítva azonban, nem, hogy a top 5 nem jött össze neki, de még a legjobb tízbe is csak háromszor tudta magát beverekedni. Összetettben végül a tizenkilencedikként zárt és a teljes évados pilóták között csak Carlos Huertast és Sebastian Saavedrát tudta megelőzni, miközben olyan újoncok is előtte végeztek a pontversenyben, mint az egyaránt egy-egy (duplapontos!) futamot kihagyó Jack Hawksworth és Mikhail Aleshin.

Grahamből idénre végképp apuci pici fia lett, aki előszeretettel sír a papának a csapatrádión, ha valami nem klappol, miközben maga Bobby Rahal is inkább fiaként kezeli őt, mintsem beosztottként. Ez a hozzáállás pedig még egy családi vállalkozásként üzemeltett kis vegyesbolt esetében sem vezet jóra.

Az RLL Racing, amely a szezon előtt jól bevásárolt mérnökökből, szerelőkből és sikeresen hozzájárult a Panther Racing megszűnéséhez, miután – az említett gárda egykori vezetője, John Barnes által benyújtott dokumentumok szerint jogtalanul – sikeresen elhappolták előlük a Nemzeti Gárda támogatását. A sors iróniája, hogy a fegyveres szerv az év végén költségvetési okok miatt megszünteti sportszponzorációs tevékenységét, így Rahalék is kénytelenek lesznek másként megoldani az anyagi hátterüket.

De, hogy valami pozitívat is említsek, az alábbi National Guard festés legalább jól mutatott a 15-ös Dallara-Hondán:

Az év frizurája: Sebastian Saavedra

Ebben, a szakmaiság tekintetében a Mariana-árok mélyét súroló kategóriában tavaly megtörtént az elképzelhetetlen, miutn Alex Tagliani felesége, Bronte a feje tetején ücsörgő tarajos sül révén kenterbe verte a fiatal kolumbiait. Idén viszont visszatért a világ rendje, és büszként jelentjük, hogy 2014-ben ismét Sebastian Saavedráé az IndyCar arany trón fodrászszéke.

Az év arcpálma díja: Grand Prix of Indianapolis – rajtbaleset

Az IndyCar történetének első indianapolisi road futamának már a kvalifikációja sem ment simán. Az esős, kaotikus körülmények rendesen megkeverték a lapokat, a végeredmény pedig Sebastian Saavedra révén egy abszolút meglepetés pole lett. Ezt látva azonnal megkondultak a vészharangok, nevezetesen, hogy vajon miként fog muzsikálni az állórajt során a nem éppen bajnokesélyesként számon tartott ifjú kolumbiai. Nos, amitől tartottak, be is következett. Saavedra, valamint két sorral hátrébb Juan Pablo Montoya autója is lefulladt, de a 2000-es Indy 500 győztesét sikeresen elkerülték az ellenfelek. Nem így szegény Sebastiant, akinek Dallara-Chevy-jébe először egy másik honfitársa, Carlos Munoz szállt bele, majd hamarosan rakétaként csapódott be a pályafutása során 2014-ig csakis állórajtokon edződött Mikhail Aleshin is. Csodával határos módon a történteknek csak egy könnyebb sérültje lett: a zöld zászlót lengető Greg Ballard, Indianapolis polgármestere, akit néhány, magasan szálló törmelékdarab talált el. A politikus azonban jófej volt és azzal kommentálta a történteket, hogy már alig várja, hogy 2015-ben ismét zászlózhasson a mezőnynek.