Távozik a posztjáról az IndyCar versenyigazgatója

Távozik a posztjáról az IndyCar versenyigazgatója

Szeptember 5-én, pénteken lemondott tisztségéről Beaux Barfield.

 

A szakember Paul Walter helyét veszi át a TUDOR United SportsCar Championshipet és a Continental Tire SportsCar Challenge-et is magában foglaló International Motor Sports Associationnél (IMSA). A tisztséget betöltő Walter mostantól a szervezet versenyzésért felelős igazgatójaként folytatja tovább tevékenységét.

Barfield a szeptember 18-20-a között, a COTA-n megrendezésre kerülő Lone Star Le Mans hétvégéjén debütál új közegében, amely valójában egyáltalán nem lesz újdonság a számára, hiszen 2008 és 2011 között a USCC egyik elődjeként funkcionáló American Le Mans Series-ben működött közre versenyigazgatóként.

Az IndyCarba 2012-ben igazolt át, ahol a sokat kritizált Brian Barnhart helyét vette ugyanebben pozícióban.

„Az IndyCar szeretne köszönetet mondani Beaux Barfield-nek mindazért, amivel hozzájárult a Verizon IndyCar Series-hez az elmúlt három szezon során és minden jót kívánunk számára az IMSA-ben betöltött új pozíciójához” – áll a széria hivatalos sajtóközleményében. „Az IndyCar pályán mutatott produkciója rendkívül igényes és versenyképes. Arra várunk, hogy megnevezhessük azt a versenyigazgatót, akivel még magasabb szintre léphet a Verizon IndyCar Series 2015-től.”