Nem válnak ketté a UFD és az Andretti Autosport útjai

A United Fiber & Data a soron következő szezonban is folytatja együttműködését az Andretti Autosporttal.

A telekommunikációs cég 2014-ben kötött partneri szerződést a Michael Andretti tulajdonában lévő csapattal, aminek értelmében az IndyCarban James Hinchcliffe, az Indy Lights-ban pedig Matthew Brabham autóját szponzorálták.

Néhány héttel ezelőtt olyan pletykák merültek fel, amelyek alapján fennállt a veszélye annak, hogy a UFD a szezon végén távozik az IndyCarból. Ezt azonban a minap ők maguk cáfolták, miután hivatalos Twitter oldalukon közzétették, hogy még hosszú évekig maradnak a szériában, amely a legjobb versenyzőket vonultatja fel, egyben pedig a legjobb produktumot szolgáltatja a pályán.

Ezt követően adja magát a kérdés, hogy mely pilóta kap lehetőséget a kék-fehér UFD színekben pompázó autó volánja mögött 2015-ben. Hinchcliffe-nek továbbra sincs aláírt szerződése a soron következő szezonra tekintve, noha a tavaly megkötött kontraktus értelmében a kanadai 1+1 év opcióval rendelkezik. Ez az opció azonban a csapat privilégiumát képezi, vagyis ők döntik el, hogy igényt tartanak-e Hinchcliffe szolgálataira továbbra is.

A nyár közepén Michael Andretti engedélyt adott versenyzője számára, hogy szabadon nézelődhessen más csapatoknál, ezen elhatározását pedig akkor a szponzoráció körüli tisztázatlanságokkal magyarázta. Most, hogy az anyagi háttér megoldódni látszik, még mindig nem vehető biztosra a 27 éves kanadai maradása. Megbízható forrásokból érkező információk szerint ugyanis Simon Pagenaud a csapattal több évre szóló szerződéséről már csak a francia aláírása hiányzik. A bajnokság ötödik helyén zárt pilóta a spekulációk szerint azonban saját támogatókat is hozhat, akik révén más szériákban (USCC, rally stb.) is elrajtolhatna.

Az Andretti Autosport jelenlegi négyeséből már három versenyzőnek biztos helye van jövőre, Marco Andretti és az idei szezon legjobb újonca, Carlos Munoz élő szerződéssel rendelkezik, míg a csapat 2012-es bajnoka, egyben a 2014-es Indy 500 győztese, Ryan Hunter-Reay – vele együtt pedig a DHL – két héttel ezelőtt hosszabbított.

Michael Andretti többször is hangsúlyozta, hogy jövőre nem kizárt egy ötödik autó indítása sem, a kapacitás megvan hozzá, csak a megfelelő szponzoron múlik a dolog. A szakember azonban korábbi nyilatkozatában nem tartotta valószínűnek, hogy az ötödik gép teljes szezonos lenne.

Matthew Brabham jövője azonban egyelőre több kérdést is felvet. A 2012-ben a USF2000-ben, 2013-ban pedig a Pro Mazdában bajnoki címig jutó versenyző idén a negyedikként zárta az Indy Lights szezont az Andretti Autosport színeiben.

A csapat azonban egyelőre nem kötelezte el magát a jövőre vadonatúj autóval elrajtoló Lights éra iránt.

Andrettiék ugyanakkor nem akarják elengedni az amerikai-ausztrál kettős állampolgárságú Brabham kezét és keresik a lehetőséget, hogy miként vonhatnák be a csapat programjába.

A UFD kiterjed marketingtevékenységével hívta fel magára a figyelmet, aminek egyik leglátványosabb elemeként a versenyhétvégéken hat dekoratív modelljükkel képviseltették magukat. A lányok azonban nem pusztán díszként pózoltak az autók előtt; számos rendezvényen háziasszonyi szerepet láttak el, interjúkat adtak és promótálták mind az Andretti Autosportot, mind pedig a UFD szolgáltatásait.

 

 

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy