Hunter-Reay nyerte az első edzést a Sonoma Raceway-en

Ryan Hunter-Reay nyitott az élen a 2014-es IndyCar szezon utolsó előtti versenyhétvégéjének számító GoPro Grand Prix of Sonoma első edzésén.
A bajnoki pontverseny negyedik helyén álló Andretti Autosport pilóta 1:17.7150-es körével bizonyult a leggyorsabbnak, 0.1840 másodpercet adva az összetettben jelenleg hatodikként jegyzett Scott Dixonnak. A Chip Ganassi Racing háromszoros bajnokának hátránya százharminc egység a bajnoki éllovas Will Powerhez képest, azonban matematikailag még neki is van esélye a címre.
A harmadik pozícióban a szintén Ganassi sofőr Tony Kanaan végzett 1:18:1895-tel, a jellegzetes orrú pilóta viszont már nem álmodozhat a 2014-es titulusról.
A negyedikként leintett Helio Castroneves számára viszont mondhatni lőtávolban van pályafutása első IndyCar bajnoki címe, miután lemaradása mindössze harminckilenc pont Team Penske-s csapattársához, Powerhez képest. A brazil az első gyakorlást 1.18.2732-es legjobb idejével a negyedik helyen fejezte be, mögötte pedig 0.1314 másodperccel lemaradva legnagyobb kihívója, a már említett Power zárta a top 5-öt.
A pontverseny harmadik helyén álló, Powertől kilencvenkét, Castronevestől pedig ötvenhárom egységnyire lévő Simon Pagenaud 1:18.9928-as ideje délelőtt csak a tizenhatodik pozícióra volt elegendő. A Schmidt Peterson Motorsports francia pilótája a gyakorlás során végig a fékre panaszkodott és egy alkalommal kis híján a fallal is az indokoltnál közelebbi ismeretséget kötött.
A Penske trió harmadik, összetettbeli ötödik helyével matematikailag még szintén esélyes tagja, Juan Pablo Montoya első nekifutásra csak a tizenkettedik legjobb kört tudta produkálni a Sonoma Raceway-en.
Bár a Bryan Herta Autosport versenyzője, Jack Hawksworth majd’ két másodperces hátrányban csak az utolsó előtti helyet szerezte meg, a csapat mégis szolgálhat jó hírrel, nevezetesen, hogy korábbi partnerük, a Barracuda logója ismét felkerült a 98-as számú Dallara-Hondára.
A negyvenöt perces gyakorlást néhány kicsúszástól eltekintve semmilyen váratlan incidens nem zavarta meg.
kép: Honda/HPD

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough