Bünteti a NASCAR az autóikat elhagyó versenyzőket

Kevin Ward Jr. tragikus halálát követően a NASCAR úgy határozott, megtiltja a versenyzők számára, hogy még a pályán elhagyják autóikat a futamok során történt incidensek után.
A szabályozásra azután került sor, hogy az Empire Super Sprint sorozat augusztus 10-ei versenyén Tony Stewart halálra gázolta a húszéves Ward Jr.-t, aki egy ütközést követően járművéből kiszállva, gyalogosan próbált ellenfelével konfrontálódni.
Az esetet követően az Egyesült Államokban számos dirt pálya nyomatékosan megtiltotta a versenyzők számára, hogy futam közben elhagyják a járműveiket, ha pedig ezt valaki mégis megszegi, akkor súlyos büntetéssel kell szembenéznie.
Ehhez csatlakozik most szervezetileg a NASCAR is, amely érvényben lévő szabálykönyvének 9-16-os, a kérdésre vonatkozó kiegészítése azonnali hatállyal alkalmazásra kerül a NASCAR összes – nemzeti és regionális – szériájában.
Ennek alapján, ha egy autó verseny/kvalifikáció/edzés/teszt (továbbiakban aktivitás) során valamilyen incidensbe keveredik, vagy műszaki hiba miatt megáll a pályán, esetleg annak közvetlen közelében és nem tud önerőből tovább haladni, akkor a versenyzőnek konkrétan meghatározott lépések szerint kell cselekednie.
Először le kell állítania az elektronikát, valamint, ha személyi sérülés nem történt, akkor az oldalsó ablakhálót is el kell távolítania. Az érintett pilótának tilos hozzányúlnia a biztonsági felszereléshez (pl. nem csatolhatja ki a biztonsági övet, nem veheti le a sisakot stb.), egészen addig, amíg erre engedélyt nem kap egy, a NASCAR, vagy a pálya alkalmazásában álló hivatalos személytől.
A versenyző az autóját szintén külön utasításra hagyhatja csak el, ezt követően pedig az őt elszállító járművet is szigorú felügyelet mellett közelítheti meg.
A fenti protokollt csak abban az esetben lehet – és kell is – figyelmen kívül hagyni, ha közvetlen vészhelyzet áll fenn, lásd. égő, füstölő autó, tűzveszély, robbanásveszély.
A szabály kimondja továbbá, hogy egy versenyző, vagy csapattag sem közelítheti meg semmilyen esetben aktivitás közben a pályát, ezzel együtt a mozgásban lévő autókat sem.
Azok a versenygépek, amelyek nem voltak érintettek az intézkedést kiváltó eseményben, maradhatnak a pályán, azonban a sárga jelzés alatt előre meghatározott sebességre kötelesek lassítani és rendkívüli óvatosságot tanúsítani az incidens helyszínén, valamint annak közelében, miközben maximálisan eleget kell tenniük a NASCAR/pálya illetékesei által adott utasításoknak.
Az előírások megszegésének esetére a NASCAR nem határozott meg konkrét büntetési tételeket, mivel tájékoztatásuk szerint minden esetet egyenként fognak kivizsgálni és ennek eredményétől teszik függővé a szankciókat.
Előzmények:
Halálos baleset részesévé vált Tony Stewart
Seriffhivatal: Egyelőre nincs bizonyíték Tony Stewart ellen
Tompa trauma okozta Kevin Ward Jr. halálát
Sparks: Stewart mindent megtett, hogy kikerülje Kevint
Tony Stewart a soron következő versenyt is kihagyja
kép: NASCAR

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough