Seriffhivatal: Egyelőre nincs bizonyíték Tony Stewart ellen

A New York állambeli Ontario megye seriffhivatala újabb sajtótájékoztatót tartott a Canandaigua Motorsports Parkban történt halálos végkimenetelű incidens kapcsán.
Mint ismeretes, az Empire Super Sprints sorozat helyi idő szerint szombat éjjel megrendezett versenye tragédiába torkollott miután az Indy Racing League 1996-’97-es szezonjának legjobbja, a majdani háromszoros NASCAR Sprint Cup bajnok elütötte ellenfelét, a mindössze húszéves Kevin Ward Jr.-t. A végzetes jelenetsorhoz egy korábbi versenybaleset vezetett, amelynek során Stewart kipörgette Ward autóját, aminek következtében beintették a sárga zászlót. A fiatal pilóta rendkívül mérgesen reagált a történtekre és járművéből kipattanva éles gesztikulációk közepette próbálta ellenfele tudtára adni véleményét. Az érkező Stewart autója azonban szó szerint telibekapta Wardot, akit métereken keresztül vonszolt maga alatt, majd a levegőbe repítette. Az incidens következtében a fiatal tehetség olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét a gyors orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni.
A tragikus pillanatokról készült felvételek gyorsan ellepték internet és emberek millió kezdték analizálni azokat. Elkészültek az első saját gyártmányú videók is, és mind többen és többen kezdték hangot adni abbéli véleményüknek, hogy Stewart tisztán láthatóan gyorsított, amikor közeledett Ward felé, ennek alapján a legtöbben szándékosságot véltek felfedezni a 43 éves versenyző tettében, amit több helyszíni néző beszámolója is alátámasztott. Persze azt senki nem állította, hogy az ötszörös Indy 500 résztvevő Stewart meg akarta ölni Wardot, inkább csak móresre tanítani, ami végül nagyon rossz véget ért.
Az eset vizsgálatáért felelős Ontario megyei seriffhivatal az első híreket követően úgy nyilatkozott, hogy nem bűncselekményként kezelik a történteket, azaz Stewart sem számíthat arra, hogy vádlottként hallgatják ki. A vasárnap délutáni, második sajtótájékoztatón a hivatal vezetője ismét nyomatékosította, eddig nem merült fel annak lehetősége, hogy bárkinek is vizsgálják büntetőjogi felelősségét.
„Jelen pillanatban nem állnak rendelkezésünkre olyan bizonyítékok, amelyek feltételeznék, vagy igazolnák a bűncselekmény tényét, vagy annak szándékát bármely fél részéről” – mondta Philip Povero seriff.
Povero sietve hozzátette, hogy a nyomozás jelenleg is tart, amelynek során minden részletet aprólékosan kivizsgálnak, kezdve a csúszós, sárral borított dirt pálya borításával, Kevin Ward tűzálló overáljának színén keresztül a rossz látási viszonyokig.
A pálya azon része, ahol az eset történt egy kifejezetten gyengén kivilágított terület, az áldozat pedig sötét ruházatot viselt, ami megnehezíthette az időben történő felismerését.
Az ilyen esetekben kötelező boncolásra napokon belül sor kerül, a hatóságok pedig továbbra is nyomatékosan arra kérik a versenyre kilátogatott nézőket, hogy adják át az általuk készített videó- és hangfelvételeket, emellett pedig várják mindazon szemtanúk jelentkezését, akik közvetlenül közelről nézték végig a végzetes incidenst, vagy bárminemű szakmai tudással rendelkeznek a dirt versenyzésről és az autók működéséről. Az információgyűjtés megkönnyítése céljából külön erre a célra létesített, ingyenes telefonszámon is várják a hívásokat. Minderre azért van szükség, mert a nyomozás egy fontos részeként teljes egészében rekonstruálni fogják a történteket.
Povero szerint az autók a sárga zászló miatt jelentősen lelassultak, becslések szerint Stewart 40-55 kmh közötti sebességgel haladt, amikor elütötte Wardot
„Jelenleg semmilyen következtetést nem vontunk le. Bármilyen információra, releváns bizonyítékra nyitottak vagyunk, ami segít nekünk abban, hogy megtaláljuk a végső választ arra, hogy mi történt.”
A nyomozók Watkins Glenbe utaztak, hogy a vasárnapi Sprint Cup futam helyszínén beszéljenek Stewarttal. A pilóta a korábbi tervekkel ellentétben visszalépett a versenytől és helyette Regan Smith ült a 14-es számú Stewart-Haas Racing autó volánja mögé.
kép: NASCAR

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough