Megállítja valaki Sebastien Bourdais-t?

Megállítja valaki Sebastien Bourdais-t?

Több, mint negyven perces csúszással vette kezdetét a vasárnapi program Mid-Ohión.

 

A késés oka abban volt keresendő, hogy a menőthelikopter köd miatt nem tudta időben elhagyni a bázist, márpedig a jelenléte nélkül nem lehet pályára küldeni a versenyzőket. A kis közjáték szerencsére nem lesz hatással az IndyCar futamára nézve, amely az előzetes terveknek megfelelően magyar idő szerint 21:50 fogja megkapni a zöld zászlót.

A széria idei szezonja az utolsó hónapjába lépett, ami egyben azt is jelenti, hogy a mai Honda Indy 200-al együtt már csak négy futam maradt hátra. Ennek tudatában ezen sorok írójának szemöldöke önkéntelenül is masszív rángatózásba kezd, pláne, ha e mellé még azt is sikerül realizálni, hogy legjobb esetben is cirka fél év van hátra a 2015-ös évadig.

Addig is igyekszem elvonatkoztatni a megkerülhetetlen, kínzásnak is beillő holtszezontól és optimistán csak a még előttünk álló versenyhétvégékre fókuszálni. A bajnokság őrülten nyitott, a mezőny nem kevésbé kiegyensúlyozott, úgyhogy borítékolhatóan izgalmas végjáték elé nézünk az augusztus folyamán.

A mai napon megrendezésre kerülő Honda Indy 200 pole pozícióját egy rendkívül trükkös, esős kvalifikáció során a KVSH Racinges Sebastien Bourdais szerezte meg, aki mellől a Sarah Fisher Hartman Racing ifjú titánja, Josef Newgarden rajtolhat majd az első sorból.

Az amerikai open-wheelben hét éven keresztül nyeretlen (és pole-talan, hogy ezzel a remekbe szabott kifejezéssel éljek) szemüveges francia az utóbbi két hétben nem aprózta el és torontói rajt-cél győzelmét követően Mid-Ohión is behúzta a rajtelsőséget. A szombati kvalifikációt követően Bourdais úgy nyilatkozott, hogy nem tudja, normál időjárási viszonyok között is sikerült volna-e a bravúr. Nos, a ma délelőtti bemelegítő edzésen erre is megadta a választ és 1:06.0186-os idejének köszönhetően ismét nem talált legyőzőre a 2.258 mérföld hosszú, 13 kanyarból álló pályán.

A KV Racing ráadásul maradéktalanul boldogan várhatja a 90 körös versenyt ugyanis másik pilótájuk, Sebastian Saavedra 0.3084 mp-es lemaradásban a második leggyorsabb időt csípte meg a harminc perces gyakorlás során.

A Mid-Ohiói pályán kulcsfontosságú a startpozíció, azonban Ryan Hunter-Reay ötödik rajthelye ellenére is a verseny egyik legnagyobb esélyesének számít, legalábbis annak alapján, amit a hétvége eddigi részében mutatott. Az Andretti Autosport versenyzője nevéhez fűződik az elmúlt három nap abszolút legjobb köre, a bemelegítő edzés során pedig a harmadikként intették le. Negyedikként azt a Scott Dixont jegyezték, aki a kvalifikáció során történt megcsúszása miatt beintett piros zászló okán elvesztette két legjobb idejét, így a mezőny legvégéről várhatja a rajtot. Ugyanígy járt a warm-up ötödik és hatodik helyezettje, azaz Dixon ganassis csapattársa, Ryan Briscoe (19. rajthely) és az AJ Foyt Racinges Takuma Sato (21. rajthely) is, akik szintén piros jelzés előidézése miatt vehettek könnyes búcsút két leggyorsabb körüktől.

A bajnoki pontversenyt vezető Helio Castroneves a tizenkettedikként, legnagyobb kihívója és egyben csapattársa, Will Power pedig a tizenkilencedikkét zárta az utolsó gyakorlást, míg a harmadik Team Penske autót vezető Juan Pablo Montoya csak a huszadik időt tudta összerakni.

A Honda Indy 200 magyar idő szerint 21:50-kor kezdődik. Live timing formában a racecontrol.indycar.com-on lehet követni, míg élőképért ezen az oldalon érdemes tájékozódni.

 

29asa.jpeg