Bourdais nyerte a második edzést, de eddig Hunter-Reay a leggyorsabb Mid-Ohión

Bourdais nyerte a második edzést, de eddig Hunter-Reay a leggyorsabb Mid-Ohión

Sebastien Bourdais elsőségével ért véget a Honda Indy 200 pénteki második edzése. A KVSH Racing francia versenyzője 1:06.8271-es leggyorsabb körével landolt az eredménylista élén.

„Jól ment” – nyilatkozta a leintést követően a 37 éves Le Mans-i, aki két héttel ezelőtt, a torontói duplaforduló első futamán aratott rajt-cél győzelmének hála hét év után először állhatott fel a dobogó tetejére. „Torontóban végre volt egy jó hétvégénk, és nagyszerű, hogy itt Mid-Ohión is az élen lehetünk. A pálya nagyon szórakoztató és kihívásokkal teli.”

Bourdais mögött a második helyen Carlos Munoz zárta a pénteki napot. Az Andretti Autosport újonca a délelőtt folyamán még csak a tizenhetedik pozícióig tudott felkapaszkodni, a második gyakorlás során azonban már csak 0.0539 másodperc választotta el a tabella élétől.

A harmadik pozícióba az Indy Lights visszatéréssel kacérkodó AJ Foyt Racing versenyzője, Takuma Sato kormányozta a 14-es számú ABC Supply gépet 1:06.9065-ös egyéni legjobb körével. A negyedik helyet a Dale Coyne Racing sorait erősítő Justin Wilson kaparintotta meg 1:07.0583-mal, a legjobb öt elit klubját pedig a Chip Ganassi Racing B-csapatának tagja, Ryan Briscoe tette teljessé 1:07.0840-es idejével.

A negyvenöt perces edzés során két alkalommal volt szükség a piros zászló beintésére. Először Simon Pagenaud csúszott meg a Schmidt Peterson Motorsports 77-es számú autójával, aminek végeredményeként a pálya ezen részét szegélyező homokkal és kaviccsal teli bukótérben végezte.

A második incidensre pedig egy perccel a leintés előtt került sor, miután a Dale Coyne Racinges Carlos Huertas elvesztette az uralmát járműve felett. Akárcsak Pagenaud, úgy a kolumbiai esetében sem esett kár az autóban, de a szabályok értelmében piros zászló okozása miatt mindketten elvesztették két legjobb idejüket.

A második edzésen némiképp lassabb idők születtek, mint az első felvonás során, így nem meglepő, hogy az összetett eredménylista első nyolc helyezettje a délelőtt során autózta legjobb pénteki idejét. Mindössze öt pilótának – Carlos Munoz, Takuma Sato, Justin Wilson, Jack Hawksworth és Mike Conway – sikerült a délután folyamán faragni korábbi, egyéni leggyorsabb körén. A legkeserűbb szájízzel azonban még így is az Ed Carpenter Racing road/streetre specializálódott, Long Beach-en és legutóbb Torontóban is győzni tudó Conway-e hagyhatta el a pályát, aki a pénteki nap leglassabb idejét produkálta a maga 1:07.6579-ével.

 

A Honda Indy 200 pénteki napjának összefoglalója:

  

A Honda Indy 200 második edzésének végeredménye:

23asa.jpeg

 

 

A pénteki nap összetett végeredménye: 

 

22asa.jpeg