A Marussia F1 Team tartalékpilótája is előhúzta az IndyCar-kártyát -

Alexander Rossi tipikusan azon versenyzők közé tartozik, akik jó ideig fennen hangoztatták, hogy számukra csak a Forma-1 jöhet számításba, minden más bullshit.

Aztán, amikor a száguldó cirkusz felé vezető úton megkapják az első komolyabb pofonokat hirtelen más megvilágításba kerül az addig gondosan felépített, légvárszerű jövőképük. Persze szép számmal akadnak, akik még a sokadik mélyütés után is inkább bevállalják, hogy határozatlan ideig a partvonalon malmozva várják, hátha valamikor befut a várva-várt hívás egy F1-es versenyzői ülés lehetőségét kínálva, holott legbelül mindannyian tisztában vannak azzal, hogy erre az esély nagyjából a jackpot megnyerésével egyenlő.

Vannak azonban olyanok, akiken felülkerekedik a versenyző-vér és rájönnek, hogy sokkal célszerűbb megpróbálkozni a karrierépítéssel más szériákban/szakágakban, mint a bizonytalanra játszani.

Alexander Rossi tizenhat évesen tette át székhelyét a napfényes Kaliforniából Európába és innentől fogva csak az lebegett a szeme előtt, hogy egy napon a Forma-1 mezőnyének tagja lesz. Szépen lépdelt felfelé a szamárlétrán; alacsonyabban kvalifikált nevelőszériák után 2010-ben debütált a GP3-ban és a WSR-ben, legjobb eredményét ez utóbbiban érte el idáig, 2011-ben egy összetettbeli harmadik hely formájában.

2012-ben a Caterham F1 Team tesztpilótája lett, egy évvel később pedig a gárda GP2-es részlegénél is bemutatkozhatott. Minden adott volt tehát Rossi számára, aki arra a legbüszkébb, hogy jelenleg ő az egyetlen, F1-es szuperliszensszel rendelkező amerikai (erre a tényre még hivatalos Twitter profilján sem felejti el felhívni a figyelmet).

A krach néhány héttel ezelőtt ütött be, amikor a Caterhamnél végbement tulajdonosváltás miatt jelentős változások léptek életbe, ennek részeként pedig Rossinak távoznia kellett nem csak a tesztpilótai státuszból, de a GP2-es autójukból is. Emberünk azonban nem hevert sokáig parlagon és Hockenheimben már a Campos színeiben indult az F1 előszobájaként számon tartott sorozatban, a Magyar Nagydíjon pedig hivatalosan is megnevezték, mint a Marussia F1 Team teszt- és tartalékversenyzőjét. Hiába azonban a gyors, pozitív fordulat, a jövő ezzel még korántsem biztosított, pláne a folyamatosan anyagi gondokkal küszködő kiscsapatoknál nem.

Rossi – és menedzsmentje – tehát elgondolkozott és végül arra jutottak, hogy talán mégsem annyira rossz ötlet fontolóra venni más szériákat, legfőképpen az IndyCart.

A fiatal versenyző szerződése a Caterhammel az eredeti tervek szerint 2016 végéig szólt volna, aminek részeként mind jobban és jobban bevonták volna programjukba, végeredményként pedig egy F1-es ülés is reális célként lebegett. A tulajdonosváltás azonban alapjaiban írta át a terveket.

„Ellenzem-e még annyira az IndyCar-t, mint korábban? Valószínűleg nem” – nyilatkozta Rossi. „Továbbra is minden erőnkkel az F1-re fókuszálunk, de attól függően, hogy miként alakulnak a dolgok, azt mondom igen, határozottan nyitott vagyok az IndyCarra. Ha tavaly decemberben kérdeztek volna erről, nemet mondtam volna, de azóta a dolgok megváltoztak körülöttem. Nyitott vagyok rá, határozottan.”

Rossi még 2013-ban, az F1 Fanatic-nak adott egy interjújában úgy nyilatkozott, hogy legfőképpen az általa rendkívül veszélyesnek ítélt oválpályák miatt nem tanúsít érdeklődést az IndyCar versenyzés iránt.

Hallottuk már ezt párszor. Nem Rossi lenne az első és nem is az utolsó, aki „ha ló nincs jó a szamár is” alapon kötne ki az IndyCarban, tetézve mindezt azzal, hogy amerikaiként hirdeti az európai felfogást, miszerint az IndyCar az F1 mellett maximum B-tervként jöhet számításba egy autóversenyző karrierjét illetően. Ez egyáltalán nem vet jó fényt az IndyCarra. Égető szüksége van a szériának amerikai versenyzőkre, azonban nem biztos, hogy jó dolog olyanoknak autót adni, akik előtte végigsírják a médiát, mert nem kerültek be a Forma-1 mezőnyébe és egyéb híján „muszáj” az IndyCarba igazolniuk, miközben a valóság az, hogy számtalan tengerentúli fiatal pilóta számára pont az IndyCar jelenti- azaz jelentené – a végső célállomást. Vegyük például a májusban, pályafutása első Indianapolis 500-án – egyben első főkategóriás futamán – fantasztikus teljesítményt nyújtott Sage Karamot. A 19 éves tehetség gyermekkori célja, hogy az IndyCarban versenyezhessen, azonban kellő szponzorációs háttér nélkül könnyen lehet, hogy végül fel kell adnia álmait és a NASCAR-ban köt ki, ahogyan már számos, CART/IC terveket dédelgető kollégája a múltban.

Az Európából, kényszerből érkezők financiális háttere kicsi az F1-hez, de elegendő az IndyCarhoz, miközben továbbra is azt várják, hogy talán egyszer mégis felfigyelnek rájuk a száguldó cirkuszból, és ha ennek még hangot is adnak, azzal csak tovább rontják a széria amúgy sem túl jó hírnevét. Ha pedig történetesen egy amerikai nemzetiségű versenyző tesz így, akkor annál nagyobb gyomrost el nem lehet képzelni az IndyCarnak.

kép: Marussia F1 Team