Castroneves sem érti a brazil-német mészárlást
Sokakat foglalkoztat a kérdés, miszerint a köztudottan nagy focirajongó hírében álló Helio Castroneves miként éli meg hazája példa nélküli, Németországtól elszenvedett 1-7-es vereségét a világbajnokságon.
Ha visszaemlékszünk a július 4-én megrendezett Brazília-Kolumbia negyeddöntő során tanúsított olykor már-már idegbeteg szurkolására, amelyet az IndyCarnak hála párhuzamosan nézhettünk a meccsel egy időben, kétség sem fér hozzá, hogy Castroneves is döbbenten áll a Selecao Nationalelf általi kivégzése előtt.
„Fogalmam sincs mi történt, hogy őszinte legyek, ez szomorú” – mondta a háromszoros Indy 500 győztes brazil, aki még gyermeke anyjával, a kolumbiai származású, hazája válogatottja iránt szintén komoly érzelmi kötődést tanúsító Adriana Henaoval is kész volt konfrontálódni.
„Néha a dolgok csak úgy kicsúsznak a kezeid közül” – tette hozzá Castroneves, majd az AP hírügynökségnek elárulta, hogy ő maga is a háta mögött tudhat olyan megsemmisítő eredménnyel záródott versenyeket, mint amilyen az ominózus július 8-ai elődöntő volt, az ilyen alkalmakat követően pedig legszívesebben csak összepakolni akar és hazamenni.
Az egyetlen dolog, am Heliót vigasztalja, hogy Brazília messzebb jutott, mint a Team Penske-s csapattársaihoz köthető válogatottak. Az ausztrál Will Power által favorizált Socceroos már a csoportkörben elvérzett, a kolumbiai Juan Pablo Montoya támogatását maguk mögött tudó Los Cafeterost pedig pont Brazíla búcsúztatta a negyeddöntőben.
Castroneves a maga módján töretlen optimizmussal közelíti meg a témát, nem titkoltan Montoyára kihegyezve:
„Végülis, még mindig elmondhatjuk, hogy legyőztük Kolumbiát.”
Ezek után adja magát a kérdés: vajon mit szól mindehhez Ms. Henao?
kép: IndyCar
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough