Az IndyCar elbagatellizálja a büntetéseket?

A houstoni duplafordulót követően látott napvilágot a hír, miszerint a hétvége első versenyét megnyerő, Carlos Huertas által vezetett 18-as számú Dale Coyne Racing autó megbukott a technikai ellenőrzésen, miután az üzemanyag-kapacitás kis mértékben meghaladta a szabályokban rögzítetteket.
Az IndyCar versenyzésért felelős igazgatója, Derrick Walker akkor úgy nyilatkozott, hogy miután az eltérés minimális volt és nem játszott szerepet a végeredmény alakulásában, így csak ötezer dollárnyi büntetést róttak ki a csapatra, valamint még egyszer ugyanennyi összeget, mivel a hátsó szárny beállítása is a megadott paramétereken kívül esett.
A döntést sokan ellenezték, mondván a bizonyított szabálytalanság miatt a győzelem sokkal inkább a második helyen célba ért Juan Pablo Montoyát és vele együtt a Team Penske-t illette volna meg. Nem először fordult elő, hogy a Dale Coyne Racing annak ellenére is megtarthatta az elsőségét, hogy fennakadt a technikai ellenőrzésen, lásd. a 2012-es Firestone 550-et, amelyet követően Justin Wilson autóján találtak illegális aerodinamikai elemeket, de ekkor is csak pénzbüntetésre került sor.
A kérdéskör kapcsán az Autosport kérdésére Walker úgy nyilatkozott, hogy jelen esetben szinte kivitelezhetetlen lenne az úgynevezett ‘zéró-tolerancia’ bevezetése az IndyCarban.
„Az embereknek óvatosaknak kell lenniük a tekintetben, hogy mit kívánnak. Ha zéró toleranciát akarnak, akkor megtehetjük, ez csak a mi munkánkat könnyítené meg. […] (Huertas autójában) egy tized gallon üzemanyagról volt szó, ami körülbelül egy hosszú kávé mennyiségével egyenlő és a széria meghatározása szerint ezzel nem szerzett előnyt.”
Walker szerint a kolumbiai újonc autójában egyszer sem ment olyan alacsony szintre az üzemanyag mennyiség, hogy a nüansznyi eltérés szerepet játszhatott volna a végeredmény alakulásában.
Bár a Dale Coyne Racing nem tartozik a nagycsapatok közé, azonban ennek ellenére is már a győztes csapatok sorát erősítik – miközben a négyautós Chip Ganassi Racing például idén még nem tudott eljutni a Victory Lane-ig.
Az IndyCar azonban garantálja, hogy ha még egyszer felüti a fejét az üzemanyagcellát, vagy hátsó szárnyat illető probléma az ellenőrzés során, akkor a gárda sokkal súlyosabb büntetésre számíthat.
Ez azonban nem hatja meg azokat, akik továbbra is a széria szankcionálással kapcsolatos politikáját kérdőjelezik meg. Más versenysorozatok, mint például a NASCAR és a Forma-1 sokkal komolyabban veszik a technikailag szabályokba ütköző autók kérdését: előbbiben bár megtartható a győzelem, azonban értékes bajnoki pontok kerülnek levonásra, utóbbiban viszont adott esetben szemrebbenés nélkül diszkvalifikálják az érintett gépet. Az IndyCarban azonban az esetek túlnyomó részében szó sincs ilyesmiről, ha pontveszteségre kerül sor – ahogyan láttuk azt 2013-ban, Texasban Helio Castroneves és a Team Penske esetében -, az is a nevezett autókat, nem pedig a versenyzőket érintő úgynevezett entrant pontokban nyilvánul meg. Ennek kapcsán nem csoda, hogy sokak szerint egyenesen a szériát teszik komolytalanná a vajszívű büntetések, mivel a csapatok így könnyebben nyúlhatnak illegális eszközökhöz, mondván pár ezer dollárt simán megér egy futamgyőzelem.
Természetesen mint minden, a büntetések súlyosságának kérdése is megosztja az IndyCar paddockját. A Bryan Herta Autosport vezetője szerint például a folyamatosan változó körülmények gyakran nehéz helyzetben hozzák a csapatokat.
„Nekem nincs problémám Coyne-ék büntetésével. Elfogadom, hogy egyikből sem [az üzemanyag-kapacitás és a szárnybeállítás] származott előnyük a győzelmet illetően” – véli Bryan Herta. „Számomra ennyi. Ezek az autók nem olyanok, hogy beállítasz valamit és az úgy is marad. A hőmérséklet változik és minden egyéb, ez az, ami miatt hétvégenként négy-öt-hat alkalommal is átmegyünk ellenőrzésen. Láttam már ilyet korábban is, valami pont megfelelő, emiatt hozzá sem nyúlsz, de amikor legközelebb ellenőrzésre kerül sor máris nem minősül annak.”
Hertával ellentétben a Rahal Letterman Lanigan Racing társtulajdonosa, Bobby Rahal már jóval keményebben fogalmaz:
„Szerintem ez téged, mint csapatot arra ösztökél, hogy elgondolkozz azon, milyen messzire mehetsz el a csalásban anélkül, hogy igazán megjárnád?” – mondta Rahal. „Egész álló nap csalni fogok, ha minden félnivalóm annyi, hogy fizetek ötezer dollárt. Ugyanez történt Justinnal [Wilson], nyert Texasban és több leszorítóerő volt az autóján. ‘Csak’ egy kicsivel több, de ez az apróság máris különbséget generált. Ötezer dolláros büntetés nem sokat számít, ha a győzelmedért közben ötvenezret tehetsz zsebre.”
Az IndyCar mindent megtesz annak érdekében, hogy a szabálytalanságokra fény derüljön, ugyanakkor Walker úgy véli, elengedhetetlen az egyensúly megteremtése a „bűntett” és a büntetés között.
„Amikor csatlakoztam az IndyCarhoz, rengetegen beszéltek arról, hogy túlszabályozott a széria” – nyilatkozta a szakember az Autosportnak.
„Tényleg jobban meg kellett volna büntetnünk Huertast? Nem gondolom, de valószínűleg tévedek, mert sok ember úgy érzi, ezt kellett volna tennünk” – mondta, majd hozzátette, nem tartaná jó ötletnek, ha futamgyőztes autókat diszkvalifikálnának, ugyanakkor teljes mértékben ezt a lehetőséget sem lehet lesöpörni az asztalról.
kép: FOX Sports

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough