A Pocono Raceway szerződést bonthat az IndyCarral

A Pocono Raceway szerződést bonthat az IndyCarral

Még csak el sem kezdődött a Pocono IndyCar 500 hétvégéje, máris egy aggasztó hír kapcsán került a verseny előtérbe.

 

Egészen pontosan annak jövője, miután a tragikus jegyeladási adatok miatt könnyen előfordulhat, hogy az idei lesz a széria utolsó látogatása a Trükkös Háromszög névre keresztelt pályán.

Az IndyCar huszonhárom évnyi hiátust követően 2013-ban tért vissza a 2.5 mérföld hosszúságú, három kanyarból álló oválra. A négyszáz mérföldes futam a szériában tavaly ismét meghonosított, a hetvenes évekből ismert Triple Crown formátum egyik állomásaként lett ismét a versenynaptár részese az Indianapolis 500, valamint a szezonzáró fontanai MAV TV 500 mellett. A Fuzzy’s Ultra Premium Vodka által szponzorált „bajnokságon belüli minibajnokság” során egymillió dollár ütötte volna annak a pilótának a markát, aki mindhárom fordulót megnyeri. Ez nem jött össze, miután Indianapolisban Tony Kanaan-nek, Poconón Scott Dixonnak, Fontanában pedig Will Powernek sikerült a Victory Lane-re kormányozni autóját.

A Triple Crown 2014-re több változáson is keresztül ment, melyek közül a legfontosabb, hogy a poconói futam távját 500 mérföldesre emelték, valamint az érintett három forduló során dupla pontok kerülnek kiosztásra. Utóbbinak oka minden valószínűség szerint az a széria részéről továbbra sem megerősített, de olyan források, mint például az Associated Press által tényként kezelt információ lehet, miszerint idén nem írtak ki pénzdíjazást a Triple Crown-ra.

Jelen állás szerint azonban nem ez a legnagyobb probléma, már ami a pálya IndyCar jövőjét illeti. A Pocono Racway elnök-vezérigazgatója, Brandon Igdalsky ugyanis komolyan fontolgatja, hogy az eredetileg a szériával 2015-ig szóló szerződésből egy évvel korábban kihátrál, köszönhetően az érdeklődés hiányának. Az üzletember az AP hírügynökség értesülései szerint már lépéseket is tett annak érdekében, hogy a szerződésbontás okán tárgyalóasztalhoz üljön az IndyCar első emberével, Mark Miles-szal, valamint a sorozat további fontos tisztségviselőivel.

Igdalsky nem adott számszaki választ a jegyeladásokat firtató kérdésekre, mindössze annyit fűzött hozzá, hogy az értékesítési adatok „ijesztőek”, amiből kiindulva egyáltalán nem garantálja az IndyCar 2015-ös szereplését a Trükkös Háromszögben.

A széria 2013-as, visszatérő futamát becsült adatok szerint körülbelül 30-35000-en nézték végig a Pocono Raceway-en, amelyhez képest az idei érdeklődés a hírek szerint tragikus mértékű csökkenést mutat.