Összeesküvés és rivalizálás Detroitban -

Elsöprő Chevrolet győzelemmel zárult az IndyCar első, 2014-es duplafordulója Detroitban. Nem, nem azért.

A konteóhívők mindenre elszánt pszicho-kommandója az utóbbi években egyre nagyobb elánnal gyűrűzik be a motorsport falain belülre is, folyamatosan megmagyarázva adott versenyek végeredményét. Ismerjük ezt a típust, számukra minden végeredmény valamilyen csoportok érdekeit képviseli és a bajnoki cím is jó előre le van zsírozva. Vannak ráadásul olyan esetek, amikor a gyakorlat megerősíti az elméletüket, ettől pedig csak még hangosabbak, még magabiztosabbak és még idegesítőbbek lesznek. Ilyen hétvége volt a detroiti duplaforduló, amelyet megelőzően számtalan összeesküvés-elmélet fetisiszta ontotta az igét, miszerint a General Motors, ezzel együtt a Chevrolet otthonában, valaminek történnie kell, mert egyrészt az utóbbi három futamon – beleértve az Indy 500-at – a rivális Honda autói parkolhattak le a Victory Lane-en, másrészt pedig Danny Sullivan 1993-as győzelme óta az amerikai gyártó nem tudott sikert elérni saját felségterületén, ami ugye, mondani sem kell, tarthatatlan állapot. Minderre csak a felteszi a koronát, hogy az egy szuszra való kiejtéshez gyöngyhalászokat megszégyenítő tüdőkapacitást igénylő Chevrolet Indy Dual in Detroit presented by Quicken Loans névre hallgató esemény mindenható uraként nem másra tekintenek, mint magára Roger Penske-re.

A detroiti hétvége egyenként 70 körös versenyei ilyen előéletet követően zárultak végül Chevy uralommal, már ha legalábbis azt nézzük, hogy mindkét futam dobogójának kétharmadát – pontosabban 1-2. helyezettjét – ezen gyártó erőforrásait használó autók szerezték meg, letörölhetetlen vigyort varázsolva ezzel az önigazolást nyert konteósok gombamód szaporodó táborára. Oké, nem vagyok semmi móka elrontója, lévén ugyanannyi bizonyítékom van arra, hogy „tiszta” végeredmény született, mint arra, hogy kicsit belenyúltak a dolgok alakulásába, bár utóbbi esetében hiába erőltetem meg fantáziámat, elképzelni sem tudom, hogy miként tudnák mesterségesen befolyásolni az adott futamot (maximum, ha a megengedettnél tágabban értelmezik a szabályokat, és e tény felett az illetékesek szemet hunynak…). Egyes más sorozatok esetében (nevezzük nevén a gyereket: Forma-1) az utóbbi pár évben előfordult már, hogy felvont szemöldökkel szemléltem néhány esetet, pláne, ha hirtelenjében egy addig nem világverő csapat egyetlen futam erejéig feltámad, arat az edzéseken, a kvalin, behúzza a rajt-cél győzelmet, a következő fordulón viszont már újfent nem tud beleszólni a nagyok játszmáiba. Lehet, hogy ennek is megvolt a racionális magyarázata, fogalmam sincs, sajnos még mindig nem voltam légy a falon egy FIA/csapat stb. megbeszélés során sem, a gyanúperre viszont alapos okot adhatnak az ilyen kirívó esetek.

Múlt hétvégén Detroitban viszont ha akarnám sem tudnám kellő komolysággal kijelenteni, hogy itt valakik összekacsintottak valakikkel a jó eredmény érdekében. Túl szoros, túl kesze-kusza, túl kiszámíthatatlan volt ahhoz az egész … de az is lehet, hogy én vagyok túl naív.

A duplaversenyes hétvégékre jellemző, feszített tempó révén a versenyek rajtsorrendjét eldöntő kvalifikációkra néhány órával a zöld zászló kiírt időpontja előtt került sor. A szombati futam időmérője a road/street pályákon megszokott szisztéma szerint zajlott le és végül Helio Castroneves pole-ját hozta, aki mellől James Hinchcliffe indulhatott. Az első incidensre nem is kellett sokáig várni, hiszen a negyedik körben rögtön egymásra talált az utóbbi hónapok során az „IndyCar legszupibb öribarijai” (ez így visszaolvasva ritka buzis lett, de mindegy) címre totálisan esélytelenné vált Will Power-Simon Pagenaud páros, aminek eredményeképpen a francia pilóta a 4-es kanyarban álló gumibálák között landolt, egyúttal pedig a versenyére is keresztet vethetett. Nem sokkal az eset után Pagenaud a lógó nyelvvel balhét szimatoló újságírók legnagyobb bánatára egyszerű versenybalesetnek minősítette a történteket.

Később azonban a Team Penske ausztrálja nem hagyta annyiban a dolgot és azzal vádolta a Schmidt Peterson Motorsports pilótáját hogy az autója mellé kerülve szándékosan koccolta meg annak oldalát, tudva, hogy ez az ütés fájdalmas hatással lehet a benne ülő versenyző kormányon lévő kezére, csuklójára nézve.

Pagenaud természetesen azonnal tagadta a vádakat:

„Igen, összeértek a kerekeink, de egyáltalán nem akartam neki direkt fájdalmat okozni. Sajnálom, ha megsérült, de megnyerte a versenyt, inkább örülnie kellene.”

A kettejük között lévő rivalizálásban maga az IndyCar is komoly partner lett, legalábbis Detroitban egészen biztosan. A széria lehet, megfogadta Jacques Villeneuve szavait és igyekszik meglovagolni az ellentétből fakadó marketing lehetőségeket, amire jó példa, hogy a vasárnapi kvalifikáció előtt még egy kimondottan a versenyzők közötti konfliktusokra kihegyezett videó is napvilágot látott a YouTube-on, az #indyrivals pedig félhivatalos hashtagje lett hétvégének.

A 2013-as detroiti futam második futamát megnyerő Pagenaud kiesését követően a tavalyi forduló első győztese is kénytelen volt búcsút inteni a további küzdelmeknek. Mike Conway a tizenhatodik körben csapta falnak nagy igyekezetében az Ed Carpenter Racing 20-as számú autóját a 12-es kanyarban.

A következő delikvens, aki miatt a pace carral meg kellett szakítani, az abroncsrulettel fűszerezett versenyt, Josef Newgarden volt a harminchetedik körben, miután a 7-es kanyarban veszteglő autóját már nem tudták újraindítani. Kár érte, mert az amerikai – akárcsak Conway – remekül ment a futam addigi részében.

A verseny – és a szezon – egyik legkellemesebb meglepetése továbbra is Mikhail Aleshin. Az orosz pilóta egyrészt rendkívüli lelkesedést tanúsít az IndyCar iránt, nem egy kis kitérőként tekint az amerikai kiruccanásra, hanem saját elmondása szerint hosszútávon képzeli el itteni karrieréjét, amit jól alátámaszt, hogy tényleg szívvel-lélekkel vezet, tanul és még a legapróbb sikernek is képes örülni. Teszi mindezt annak ellenére is, hogy bizony rövid, a szériában eddig eltöltött tartózkodás alatt is szembesült már azzal, hogy az amerikai álmot nem adják csak úgy oda az ember két szép szeméért cserébe. Áprilisban, Alabamában Sebastien Bourdais visszatetsző manővere fosztotta meg attól, hogy top 10-es eredménnyel zárjon, a GP of Indy horrorisztikus rajtbelesetében aktívan szerepet vállalt, míg élete első oválfutamán, az Indianapolis 500-on egy technikai hibának is köszönhetően zárt végül két kör hátrányban a huszonegyedik helyen, de az azt megelőző edzéseken rendre bizonyította, hogy van benne potenciál a csak balra kanyarodást díjazó pályákon is. Nos, emberünk Detroitban is jól tartotta magát, kivette részét a legjobb tíz küzdelmeiből, mígnem az ötvenhetedik körben, a 7-es kanyarban James Hinchcliffe másként nem gondolta. Aleshin – aki ekkor már túl volt egy áthajtásos büntetésen, amelyet blokkolásért róttak ki rá – a kontaktus hatásására megpördült és végül IndyCar pályafutása legjobb eredménye – amire komoly sansza volt a kanadai affér előtt – helyett csak a tizenhetedik pozícióban ért véget. Az említett szankciót egyébként Aleshin saját Twitter profilján szóvá is tette, mondván azon Sato ellenében találták őt bűnösnek, aki a kérdéses pillanatban már négy kör hátrányban volt. Nem ez volt amúgy az első alkalom, hogy az orosz versenyző a mikroblogon fejezte ki nemtetszését, de ezúttal legalább angolul tette mindezt, nem úgy, mint az alabamai Bourdais esetet követően, amikor is a felhasználók IndyCar rajongó halmazának 90%-a a díszes cirill betűkkel írt szavakat próbálta napokon át dekódolni.

És ha már újoncok, nem győzök mea culpázni, amiért a szezon előtt pusztán statisztikákra alapozva leírtam a Dale Coyne Racing-hez szerződött Carlos Huertast. A kolumbiai eddig messze felülmúlta várakozásaimat, ügyesen alkalmazkodik, felülkerekedett az európai utánpótlás szériákból érkezők átlagos punciságán és bevállalta az oválversenyzést, Detroitban pedig szombaton – Long Beach-i tizedik helyét követően – megszerezte IndyCar pályafutása második top 10-es helyezését egy nyolcadik pozíció képében. Ha még egy hangyányit vissza tudna venni az arcából, akkor eléggé kibékülnék vele, bár a szezon előtti ordenáré nagyképűségéhez képest elég jó úton halad.

Az első futam a lassacskán ügyeletes rosszfiú státuszba emelkedő Will Power elsőségével zárult, mögötte pedig a második helyen – ezzel együtt idei első top 10-es eredményét elérő Graham Rahal zárt, míg a dobogó legalsó fokára a Chip Ganassi Racing brazilja, Tony Kanaan állhatott fel.

A második verseny kvalifikácóját vasárnap reggel bonyolították le, méghozzá két, egyenként tizenkét perces csoportkörök formájában. A friss Indy 500 győztes Ryan Hunter-Reay detroiti hétvégéjének már addigi része is katasztrofálisan alakult; sikerült megtörnie az autóját a pénteki második edzésen, majd a szombati futam legvégén ismét, de ez nem volt elég és szerencsétlen 28-as számú Dallara-Honda a soron következő időmérőn is kapott egyet a faltól. Ennek révén Hunter-Reay az utolsó előtti rajthelyet szerezte meg csak, közvetlenül Scott Dixon előtt. Maga a futam sem alakult álomszerűen az amerikainak és csak a tizenkilencedik helyet tudta megszerezni, miután elektronikai hiba miatt a 61. körben fel kellett adnia a viadalt.

Mindenképpen szót érdemel, hogy a futam előtt a szokásos versenyzői bemutatás során ezúttal a pitben dolgozó csapattagokat is pódiumra szólították, amit maximálisan megérdemeltek, hiszen azok a srácok emberfeletti teljesítményt nyújtanak a duplaforduló során.

Maga a 70 kör nem sokban különbözött a szombaton látottaktól. Stratégiai háborúkra alapozott körözgetés, miközben jó pár látványos, izgalmas csata is szolgálta a nézők igényeit. A nyúlfarknyi kvalifikáción végül Takuma Sato szerezte meg a pole-t, a verseny során viszont már nem maradt túl sok oka az örömre; vezetett tíz kört, majd egy hosszúra nyúlt pitkiállás, végül pedig öt körrel a leintés előtt, Marco Andretti aktív közreműködésének hála az 5-ös kanyarban lévő gumifalban találta magát, így a végelszámolásnál be kellett érnie a tizennyolcadik hellyel. Andretti 3.0 is jelentőségteljesen megszívta a saját manőverével, hiszen áthajtásos büntetést kapott, amit az idő rövidsége miatt a futam utolsó körében kellett letöltenie.

Nem csak ő volt az egyetlen viszont, aki kivívta magának a lehetőséget, hogy soron kívül végigcsoroghasson a piten. A harmadik körben Graham Rahal, Justin Wilson és Josef Newgarden egyaránt a 3-as kanyarban lévő gumifalnál rekedt, amely láncreakciót a pályán egyre nagyobb gyakorisággal snookerező Power indította be. Az incidens következtében az ausztrál áthajtásos büntetést kapott, aminek láttán a Verizon szponzoráció miatt már az elejétől fogva előre lefutott bajnokságot prognosztizáló konteósok hada is lenyugodhatott. Tegyük azért hozzá, az elmúlt futamokat elnézve, amikor Willy fiú vitatható manőverei miatt egy figyelmeztetést sem kapott, miközben más pilótákat jóval kisebb dolgok miatt azonnal szankcionálták, volt némi alapja az összeesküvők mondandójának.

A történtek legnagyobb kárvallottja Rahal lett, aki gyors autója révén reálisan számíthatott arra, hogy vasárnap megismétli előző napi jó eredményét, vagy talán még annál is feljebb végez. A magasból lehet azonban a legnagyobbat zuhanni: a baleset miatt autója komolyabb károkat szenvedett, ami miatt több, mint hét körön keresztült vesztegelt csapata pitjében. Később vissza tudott térni a pályára, hátrányából fakadóan lemondhatott a jobb eredményről és Graham ugyanott találta magát, ahol a szombati futam előtt: a huszonegyedik pozíciója révén újabb top 10-en kívüli eredmény, hét versenyből immár hatodszor. Legalább viszont az vigasztalhatja, hogy összetettben már nem ő áll a tökutolsó helyen a teljes szezonos pilóták között, ezt a posztot ugyanis Detroit után Sebastian Saavedra vette át. A kolumbiai szombaton tizennegyedikként zárt, vasárnap pedig az utolsó, huszonkettedikként, miután a tizedik körben sikeresen kiiktatta saját magát a 6-os kanyarban.

Sebastien Bourdais sem hozza továbbra sem azt, amit egy négyszeres bajnoktól alanyi jogon elvárna az ember. Okét, tudjuk, hogy a Champ Car – pláne utolsó, agóniában vergődő éveiben – finoman szólva sem közelítette meg a mostani IndyCar szintjét semmilyen formában, de ennek ellenére is többet kellene mutatnia. Lehet jönni a GP of Indy-n elért negyedik helyével, de ez csak egyetlen top 5-ös helyezés a szezon eddigi részében. A második detroiti futam 58. körében pedig megszerezte idei első DNF-ét is, miután a 3-as kanyarban a gumifalba építette a 11-es számú KVSH Racing autót.

A detroiti hétvége második felvonásának utolsó restartjára a 66. körben került sor, de Helio Castronvestől már senki nem tudta elvenni a győzelmet. A brazil ezzel pályafutása huszonkilencedik elsőségét, valamint hetvennyolcadik dobogós helyezését szerezte meg. A második helyen büntetése ellenére csapattársa, Will Power végzett, amely ténynek sokan nem örültek, különösképpen Bobby Rahal, mint alább olvasható.

A harmadik helyen az a Charlie Kimball zárt, aki Bourdais-hoz hasonlóan szintén csak egy top 5-ös és egy top 10-es eredménnyel büszkélkedhetett idén, ráadásul a Chip Ganassi Racing B-vonulatának pilótája a verseny elején még a pályát is elhagyni kényszerült, hogy ne keveredjen bele a Rahal-Wilson-Newgarden incidensbe és emiatt csak a mezőny végére tudott visszatérni.

Végre valahára az első futam kapcsán kielemzett Aleshin számára is kijött a lépés és a hetedik helyen ért célba Carlos Munoz előtt, ezzel pedig ő lett a nap legjobb újonca (Hawksworth a 14., Huertas pedig a 15. lett).

Az első futam során tizenegy alkalommal változott az élen álló személye, hét pilóta által, míg a második körben nyolcszor történt változás a vezető pozícióban, szintén hét versenyző által.

Végezetül egy jó hír detroiti utcai pálya szuperfanjainak: a szervezők és a város is megerősítette, hogy jövőre ismét duplafordulóként kerül megrendezésre az esemény.

És ha már 2015-ös versenynaptár: bejelentésre került, hogy a GP of Indy jövő évi futama május 9-én fogja megkapni a zöld zászlót, méghozzá az Angie’s List szponzorációja alatt, akik két esztendőn keresztül már egészen biztosan a nevüket fogják adni az eseményhez..