Chip Ganassi továbbra is szabálymódosítást sürget

Vannak dolgok, amelyek állandónak számítanak: az ég kék, a fű zöld, Chip Ganassi pedig majd’ minden májusban GWC-t akar.
Az Indianapolis 500 rajongóit két táborra lehet osztani: azokra, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a tradíciókhoz, és azokra, akik a modern időkre hivatkozva némiképp rugalmasabban közelítik meg ezt a témát.
Az utóbbiak sorát erősíti Chip Ganassi is, legalábbis abból a szempontból, hogy a négy Indy 500 győzelemnél tartó csapattulajdonos az utóbbi néhány év során rendszeresen előhozakodik abbéli ötletével, miszerint a legendás versenynek át kellene vennie a NASCAR-ból is jól ismert green-white-checkered megoldást, ami – kísérletenként – két plusz kört biztosít a mezőny számára abban az esetben, ha a verseny végén sárga zászlós periódusra kerül sor.
„Az IndyCarnak követnie kellene a NASCAR példáját, amely már egy évtizeddel ezelőtt bevezette a GWC formátumot […] Több rajongót vonzana, ha meglépnék ezt a változtatást. Amióta csak benne vagyok a versenyzésben, ezt a helyet [IndyCart] haladó szelleműnek tartották, míg a NASCAR volt a változások ellen. Mostanra viszont az inga iránya megváltozott és már a NASCAR nyitott az új dolgokra. Úgy vélem, mindkét széria sokat tanulhatna egymástól. Évek óta azt mondogatom az IndyCar tisztviselőinek, hogy el kellene menniük megnézni egy NASCAR futamot. Ők sokkal fogékonyabbak a rajongók igényeire és a green-white-checkered az egyike azon dolgoknak, amit a nézők akarnak” – nyilatkozta az IMS-en néhány nappal ezelőtt Ganassi, amely szavainak hála az hót hulla ziher, hogy ezúttal sem szerzett magának újabb híveket.
A kérdés csak annyi, hogy valóban akarják-e ezt az emberek. A GWC Indianapolis 500-ra – valamint az IndyCar további fordulóira – történő adaptálása ugyanis a legtöbb rajongó részéről mindeddig heves ellentetszést váltott ki, mondván amellett, hogy szembemegy a hagyományokkal, még a futamok képét is átírhatja, ráadásul így már a legnagyobb presztizsű verseny esetében sem ötszáz mérföldről lenne szó, hanem alaphangon 505 mérföldről, ha csak két extra körrel számolunk.
Ganassi szerint viszont a május végén Indianapolisba kilátogató, több százezer ember megérdemli azt, hogy a befutót teljes sebességgel, szabad versenykörülmények között nézhessék végig.
„Az Indy 500 pace car mögötti befutójának látványa a rajongók totális cserbenhagyásának felel meg. Ez egy olyan dolog, amit egy másik széria már sikeresen meghonosított és nekünk is át kellene vennünk. Bizonyos esetekben egyáltalán nem érdekelnek a tradíciók. Van, amikor igen, de ez [a GWC] egyáltalán nem tartozik közéjük.”
Ganassi azonban nincs egyedül a véleményével és különösen a tavalyi esztendőben történtek hatására jó pár szurkoló kezdte megváltoztatni álláspontját az GWC indianapolisi létjogosultsága felől. Mint ismeretes, a 2013-as Indy 500 197. körében Dario Franchitti a falnak csapta autóját, amely baleset azonnal előhívta a sárga zászlót, a hátralévő idő rövidsége miatt pedig már a figyelmeztető jelzés alatt csorgott a célba a mezőny, meghozva az akkor még a KV Racing autóját vezető Tony Kanaan pályafutásának első győzelmét a Brickyardon.
„Ötven-ötven” – válaszolta Ganassi arra a kérdésre, hogy szerinte milyen arányt képviselnek a GWC ellenzői és támogatói a szérián belül. „Van egy csoport, akik a fejlődés pártján állnak és van egy másik csoport, akik a tradíciókat tartják szem előtt. Minden szinten ez van, a csapatoknál, a rajongóknál, a tisztviselőknél és a széria felsőbb vezetésénél egyaránt.”
A témában kikérték az idei évtől már a Chip Ganassi Racing alkalmazásában álló Kanaan véleményét is, a brazil pilóta azonban diplomatikusan kikerülte a válaszadást.
„Nekem nem számít. Nem én hozom a szabályokat, csak megpróbálom követni őket.”
A Chip Ganassi Racing eddigi négy Indianapolis 500 győzelméből kettőt (2010, 2012) sárga alatti befutó után ünnepelhetett, mindkét esetben Dario Franchitti révén.
kép: IMS

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough