Villeneuve szerint kiveszni látszik a rivalizálás a motorsportból -

Lezajlottak az Indianapolis 500 edzésnapjai, a múlt hétvégi kvalifikáción kialakult a május 25-ei rajtsorrend, a mezőny harminchárom autója pedig legközelebb csak a pénteki Carb Day-en gördül ismét pályára.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a versenyzők számára pihenéssel telnek most a napok, javában zajlik ugyanis az Indy 500 szokásos médiaturnéja, aminek keretein belül a mezőny tagjai városról-városra utazva különböző talk-show-kban szerepelnek, interjúkon, fotózásokon vesznek részt és nagyban promótálják a közelgő, szám szerint 98. kétszáz körös futamot az IMS oválján.

A Schmidt Peterson Motorsports színeben, tizenkilenc év után az 500-ra visszatérő Jacques Villeneuve-öt egyenesen „hazavitték” Kanadába, ahol óriási érdeklődés fogadta az 1995-ös győztes minden egyes mozdulatát.

Ő pedig, ahogyan már megszokhattuk, nem tett lakatot a szájára. Ha kérdezték, hát válaszolt függetlenül attól, hogy véleménye mennyire tükrözi az általánosan elfogadottakat, de ezért szeretjük (vagy utáljuk, nézőpont kérdése).

A torontói Times Colonistnak adott nyilatkozatából azt is megtudhattuk, hogy Villeneuve mit tart az egyik legnagyobb változásnak a kilencvenes évekhez képest, amikor is sikerei csúcsán volt. És meglepetésre nem azt kifogásolta, hogy a motorsport elanyagiasodott, üzleti érdekek által befolyásolt közeggé vált, hanem sokkal inkább az egészséges rivalizálás eltűnését.

„Szükség van riválisokra” – mondta a 43 éves versenyző. „Ez az egész ‘Ó, mi mindannyian szeretjük egymást’ dolog, amikor például két csapattárs áll a dobogón és a második helyen végzett annyira örül annak, hogy a másik legyőzte … bocs, de én ezt nem veszem be. Ez hamis. A modern érára jellemző, kierőszakolt politikai korrektség egyszerűen borzasztó. Mit üzennek ezzel? Azt, hogy ne harcolj azért, amit el akarsz érni. Ez egy szörnyű üzenet. Amit látni akarnak az emberek, azok a riválisok és a köztük lévő harc, hogy a versenyzőket idegesíti, ha nem nyernek. Ez az, amit egy kicsit hiányolok és nem tudom miért fordultak ilyen irányba a dolgok. Nem hiszem, hogy a rajongóknak ez tetszik.”

Villeneuve szerint a sportághoz hozzátartozik a rivalizálás mind a versenypályán, mind pedig azon kívül, mára viszont ez a jelenség kiveszni látszik. A pilóták napjainkra a nagyközönség előtt már barátként, olykor egyenesen családtagként hivatkoznak azokra, akikre tizenöt-húsz évvel ezelőtt még a legádázabb ellenfélként tekintettek volna, holott többek között pont az egymás elleni elszánt versengés adja a sport sava-borsát. Akár még egy generációval ezelőtt is, a pilóták nem rejtették véka alá véleményüket kollégáikkal (legyen az akár csapattárs) kapcsolatban, mára viszont egy komolyabb szópárbaj ritkaság számba megy a motorsport bármely, magasan jegyzett kategóriájában. A média megpróbálja generálni a feszültséget és a topkategóriáknak számító szériák egyes csapatfelállásait igyekszenek úgy tálalni, hogy az ember azt érezze, bármelyik pillanatban kirobbanhat a belharc. Az esetek túlnyomó többségében viszont hamar kiderül, hogy a felsőbb irányítás nyomása miatt a versenyzők továbbra is csak a PR osztályok által gondosan megfogalmazott, cenzúrázott szavakat ejthetik ki a szájukon.

„Akárhonnan nézed, a rivalizálás komoly figyelmet vonz, az emberek ezáltal kezdenek el érdeklődni a sport emberi oldala iránt. A nézők egy jó show-t akarnak látni, de csak akkor mutatnak érdeklődést, ha megvannak a hősök is hozzá. Ha nincsenek, akkor hirtelenjében unalmas és érdektelen lesz. Egyszerűen csak [a sportág] megszokottá válik, ahelyett, hogy valami igazán különleges lenne.”

Villeneuve hosszú idő óta igazán elfoglaltnak tekintheti magát. Az Indianapolis 500 mellett a Global Rallycross futamain is megméreti magát, emellett pedig időnként kommentátorként is feltűnik a Forma-1 kanadai közvetítései során.

„Olyan ez, mint amikor hosszú ideig vagy szingli, mert egy nő sem akar téged” – élt a hasonlattal a kanadai. „De amikor már nem vagy szingli, hirtelen mindjárt vonzóvá válsz. Na pontosan ugyanígy működik a versenyzésben. Amikor otthon ülsz a seggeden, teljesen haszontalan vagy, de attól a pillanattól fogva, hogy elkezdesz valamit csinálni, már nem lehet megálljt parancsolni és muszáj nemet mondani bizonyos dolgokra. Ez az a fajta probléma, aminek örülsz, ha felüti a fejét.”

Villeneuve huszonhetedik helyével a kilencedik sorba kvalifikálta az 5-ös számú autót a múlt vasárnapi Pole Day-en, de ennek ellenére elégedett, sőt, a folytatás lehetőségét sem zárja ki.

„Az [Indy 500 győzelme óta] elmúlt tizenkilenc év majdnem mindegyikében vezettem, de ennek ellenére is nagyszerű visszatérni ezekhez a [Indyben mért] sebességekhez. Az Indy 500 a legnagyobb verseny a világon, szóval egy igazán különleges esemény, aminek a részese lehetek. […] Jelenleg arra akarok a leginkább koncentrálni, hogy legalább jövőre egy teljes szezont mehessek valamelyik magasan jegyzett kategóriában. Most a rallycrossra összpontosítok, de nem veszek rész minden versenyen. Ezen a hétvégén is lesz egy futam, de én ehelyett inkább az Indy-t választottam. Egy teljes szezon az IndyCarban? Miért is ne? A széria ismét felfelé ível.”

A hobbigitáros és énekes Villeneuve 2006-ban egy, a sporttól teljesen eltérő területen is kipróbálta magát és kiadta első albumát Private Paradise címmel. Az alkotás finoman szólva sem hozta meg a várva-várt sikert, miután kevesebb, mint ezer darabot sikerült eladni belőle. Ez viszont egyáltalán nem szegte kedvét emberünknek.

„Már felvettem egy második albumot, csak még nem volt időm arra, hogy teljesen befejezzem.”

képek: IndyCar