GP of Indy a számok tükrében (+ a bajnokság állása)

GP of Indy a számok tükrében (+ a bajnokság állása)

Miután az IndyCar hivatalos oldala immár három napja adós volt szokásos, versenyhétvégéket követően rendszeresen közzétett statsztikáival, a USAracing blog egyre inkább kezdett sokkhatás alá kerülni.

Szerencsére azonban szerdán megtört a jég és jobb későn, mint soha alapon megérkeztek a várva-várt adatok, számok, a világ pedig újra kerek lett.

 

Akkor lássuk is:

 

 

1 – Csak Simon Pagenaud mondhatja el magáról, hogy a 2014-es IndyCar szezon eddigi mind a négy futamán a legjobb ötben tudott végezni.

  

4 – Az elmúlt négy versenyen négy különböző győztest (Will Power, Mike Conway, Ryan Hunter-Reay, Simon Pagenaud) és pole pozícióst (Takuma Sato, Hunter-Reay, Power, Sebastian Saavedra) avattak.

   

6 – A bajnokságot jelenleg vezető Power az elmúlt hat futam (beleértve a 2013-as houstoni 2. fordulót, valamint a szezonzáró fontanai viadalt) mindegyikén a legjobb tíz között ért célba.

    

8 – A bajnokság jelenlegi állását figyelembe véve nyolc különböző csapat képviselteti magát a legjobb tíz között.

  

10 – Tíz versenyző szerzett már idén legalább egy top 5-ös helyezést.

 

11 – Tizenegy olyan pilóta vett részt az első alkalommal megrendezésre került GP of Indy-n, akik korábban már versenyeztek az IMS road vonalvezetésén: Andretti (Indy Lights) Bourdais (Grand-Am), Dixon (Grand-Am), Hinchcliffe (Formula BMW), Kanaan (Grand-Am), Montagny (F1), Montoya (F1, Grand-Am), Rahal (Formula BMW, Indy Lights) Saavedra (Formula BMW, Grand-Am), Sato (F1), Wilson (F1).

 

12 – A GP of Indy során tizenkét alkalommal változott az élen álló személye.

 

15 – Roger Penske tizenöt Indianapolis 500 győzelemnél tart jelenleg, mint csapattulajdonos.

 

18 – Charlie Kimball tizennyolc pozíciót javított rajthelyéhez képest a GP of Indy során (huszonharmadik helyről indulva ötödikként intették le).

 

20 – Eddig húsz alkalommal fordult elő, hogy a pole-ból rajtoló versenyző nyerte meg az Indianapolis 500-at, míg negyvenháromszor az első sorból indulók közül került ki a végső győztes.

 

35 – Helio Castroneves zsinórban harmincöt befejezett versenynél tart.

 

77 – Simon Pagenaud és a #77-es SPM Dallara-Chevy győzelme révén a GP of Indy-n fordult elő először, hogy olyan autó látogathatott el a Victory Lane-re, amelynek száma 70-79 között van.

 

1100 – John Andrettit, Tony Stewartot és Robby Gordont követően Kurt Busch lesz a negyedik versenyző a történelem során, aki megkísérli egymás után teljesíteni az Indianapolis 500-at, valamint a Coca-Cola 600-at. A komplett, 1100 mérföldes versenytávot eddig csak Stewartnak sikerült teljesítenie, még 2001-ben.

  

100.000 – Ennyi dollár üti a markát az Indy 500 idei pole pozíciósának.

  

 

Bajnokság állása a GP of Indy után
 
Helyezés Autó száma Versenyző Pontszám
1. 12 Will Power 149
2. 28 Ryan Hunter-Reay 148
3. 77 Simon Pagenaud 143
4. 3 Helio Castroneves 102
5. 9 Scott Dixon 102
6. 20 Mike Conway 93
7. 25 Marco Andretti 89
8. 19 Justin Wilson 87
9. 10 Tony Kanaan 82
10. 11 Sebastien Bourdais 81
11. 8 Ryan Briscoe 80
12. 14 Takuma Sato 75
13. 67 Josef Newgarden 71
14. 98 Jack Hawksworth 71
15. 2 Juan Pablo Montoya 70
16. 83 Charlie Kimball 67
17. 17 Sebastian Saavedra 63
18. 18 Carlos Huertas 63
19. 34 Carlos Munoz 61
20. 7 Mikhail Aleshin 59
21. 27 James Hinchcliffe 56
22. 15 Graham Rahal 55
23. 16 Oriol Servia 55
24. 41 Martin Plowman 12
25. 26 Franck Montagny 8

  

Bajnokság állása nevezések alapján
Helyezés Autó száma Nevezés Pontszám
1. 12 Verizon Team Penske 149
2. 28 DHL Andretti Autosport 148
3. 77 Schmidt Peterson Hamilton Motorsports 143
4. 3 Team Penske 102
5. 9 Target Chip Ganassi Racing 102
6. 20 Fuzzy’s Vodka Ed Carpenter Racing 93
7. 25 Snapple Andretti Autosport 89
8. 19 Dale Coyne Racing 87
9. 10 Target Chip Ganassi Racing 82
10. 11 KVSH Racing 81
11. 8 NTT Data Chip Ganassi Racing 80
12. 14 ABC Supply A.J. Foyt Racing 75
13. 67 Sarah Fisher Hartman Racing 71
14. 98 Bryan Herta Autosport 71
15. 2 Penske Motorsports 70
16. 83 Novo Nordisk Chip Ganassi Racing 67
17. 17 KV-AFS Racing 63
18. 18 Dale Coyne Racing 63
19. 34 Cinsay AndrettiTV.com HVM Racing 61
20. 7 SMP Racing 59
21. 27 United Fiber & Data Andretti Autosport 56
22. 15 National Guard RLL Racing 55
23. 16 Rahal Letterman Lanigan Racing 55
24. 41 Alfe AJ Foyt Racing 12
25. 26 Suretone Andretti Autosport 8

 

Gyártók versenye
 
Helyezés Gyártó Pontszám
1. Chevrolet* 366
2. Honda 326

 

*- a Chevy fellebbezése miatt a verseny után kiszabott 10 pontos büntetés nem került beszámításra

 

   

 

kép: IndyCar