Felülvizsgálják a National Guard szerződéseket
Akár a Rahal Letterman Lanigan Racinget is hátrányosan érintheti az a szenátusi meghallgatás, amelynek során a Nemzeti Gárda sportszponzorációs szerepvállalása kerül terítékre.
Mint ismeretes, a Gárda támogatását az idei évben sikerült a Bobby Rahal tulajdonában lévő csapatnak elhappolnia a Panther Racingtől, amely 2008 óta ápolt szoros kapcsolatot a fegyveres szervvel. A szponzor elvesztése miatt a Panther kénytelen volt távozni az IndyCarból, mostanra viszont akár az is előfordulhat, hogy végül John Barnes nevet utoljára, ha más okból nem is, akkor kárörömből.
A USA Today-ben megjelent riport szerint ugyanis a Nemzeti Gárda 2011 és 2013 között 88 millió dollárt költött NASCAR szponzorációra, aminek a toborzási programjuk látta a legnagyobb kárát. A Gárda a lap értesülései szerint mélyen hallgat arról, hogy milyen nagyságrendű tisztfelvétel zajlott le az elmúlt évek során, már ha egyáltalán sor került ilyesmire.
Claire McCaskill szenátor, az ügyben a napokban megkezdődő meghallgatás egyik kezdeményezője szerint a sportszponzoráció nem más, mint „óriási pénzek felesleges elpocsékolása”.
A USA Today-hez jutott adatok szerint 2012-ben, 24800 olyan érdeklődő jelentkezett a Gárdánál, akik bevallottan a NASCAR révén kezdték el fontolgatni a szolgálatot. Viszont mire a tényleges, személyes megjelenésre került volna a sor már csak húsz komoly jelentkező maradt, akik közül végül mégsem döntött senki a belépés mellett.
A McCaskill által vezetett pénzügyi bizottság szerint a következő évre a NASCAR-ral összefüggő toborzások száma 7500-ra apadt, miközben a Gárda által kitűzött éves toborzási cél továbbra is 50000-ben van megállapítva
A szenátorasszony – aki egyike azoknak a politikusoknak, akik évek óta habzó szájjal követelik a fegyveres szervek sportszponzorációs szerepének nullára redukálását – nem csak a NASCAR-ra fordított pénzek létjogosultságát nehezményezi, de külön kiemelte azt 38 millió dollárt is, amit a Gárda tavaly IndyCar szponzorációra költött.
Rick Breitenfeld, a Gárda szóvivője ugyanakkor azt állítja, hogy a 2007-2013 között besorozott katonák mintegy 90%-a szerint a toborzásról NASCAR vonatkozású kampányok során jutott információhoz.
„A NASCAR valamint ezen belül Dale Earnhardt Jr. szponzorációja révén a Gárda neve több, mint 77 millió rajongóhoz jut el. A mai, média által irányított világban egy erős, márka alapú erőfeszítés jó terepet biztosít arra, hogy ráirányítsa a figyelmet a Nemzeti Gárdára, mint karrier lehetőségre.”
A NASCAR képviseletében David Higdon e-mailen keresztül fejtette ki álláspontját az ügyben, és elmondta, hogy a széria nem véletlenül tudhat mag mögött olyan nagyvállalatokat, mint például a Coca-Cola, a Toyota, vagy éppen a legmagasabb nemzeti kategória névadó szponzora, a Sprint.
„Ezek a vállalatok tudatában vannak befektetéseik megtérülésének” – véli Higdon, majd hozzátette, Earnhardt Jr. győzelme a Daytona 500-on értékét tekintve megegyezett egy többmillió dolláros reklámkampánnyal a Gárda számára.
Ez viszont nem úgy tűnik, hogy meghatja McCaskillt.
„A hadsereg, a haditengerészet, a tengerészgyalogság és a parti őrség mind lezárták szponzori szerepüket a NASCAR-ban a költségek miatt” – áll a szenátor által benyújtott iratokban. A hadsereg korábban nyomatékosította, hogy a NASCAR általuk fontosnak tartott célközönsége az elmúlt évekhez képest hanyatló tendenciát mutat, ráadásul a NASCAR-ra fordított pénzmennyiség messze a legmagasabb volt a hadsereg szponzorációra fordított csomagjai között – több, mint a háromszorosa a második legköltségesebb programnak.
A dokumentum szerint a NASCAR közönségének egyharmadát teszi ki a Gárda célcsoportjának tekinthető 18-35 év közötti korosztály.
„Valószínűleg a Gárda felső vezetése inkább tekinthető a NASCAR célcsoportjának, lehet azért, mert ők is nézik” – mondta McCaskill, nem is próbálva burkolni véleményét, miszerint a szponzori pénzek elosztásában személyes szempontok is közrejátszottak. „Én is nagy rajongója vagyok a NASCAR-nak, egyáltalán nem bántani akarom a sorozatot. Ez az egész viszont arról szól, hogy az adófizetők pénzét a megfelelő célokra használják-e fel.”
McKaskill idén februárban helyezte a Gárda toborzó programját vizsgálat alá, miután kiderült, hogy több, mint nyolcszáz tiszt jogtalanul jutott nagy összegű bónuszokhoz. A vád szerint a toborzók hamis regisztrációk útján, saját bankszámlaszámukra jutalmakat utaltattak ki, a csalássorozat végösszege pedig a százmillió dollárt is meghaladja.
kép: IndyCar, Washington Post
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough