Newgarden nyerte a bemelegítést Long Beachen

Newgarden nyerte a bemelegítést Long Beachen

Josef Newgarden elsőségével zárult a Toyota Grand Prix of Long Beach bemelegítő edzése a verseny otthonául szolgáló ideiglenes utcai pályán.

A Sarah Fisher Hartman Racing versenyzője számára amilyen felemásan indult a hétvége – a péntek délelőtti edzésen először az élre repítette, majd azonnal össze is törte az autóját – , olyan ígéretesen folytatódott. A tegnapi kvalifikáción pályafutása eddigi legjobb rajthelyét megszerző amerikai 1:08:3447-es körével zárt a tabella élén, több, mint négy tizedet adva a másodikként leintett, háromszoros Long Beach-i győztes Sebastien Bourdais-nak.

A KVSH Racing szemüveges franciája mögött 0.2206-os hátrányban a pole pozíciós Ryan Hunter-Reay végzett az Andretti Autosport 28-as számú gépével, a negyedik-ötödik helyeken pedig az IndyCar két örök ellenlábas nagycsapata, Will Power révén a Team Penske, valamint Scott Dixon által a Chip Ganassi Racing képviseltette magát. Ezen két gárda ráadásul a tegnapi kvalifikáción akaratán kívül is történelmet írt, hiszen a formátum 2005-ös bevezetése óta most először fordult elő, hogy egyikük autója sem tudta beverekedni magát a pole-ért zajló utolsó szegmensbe, azaz a Fast Sixbe.

A hatodik helyet Sam Schmidt csapattulaj nagy örömére az újonc Mikhail Aleshin kaparintotta meg 1:09:4628-as idejével, míg a hetedik pozícióban Marco Andretti landolt az Andretti Autosport 25-ös járművével egyetemben.

A tizenhetedik rajthelye ellenére még mindig sokak titkos favoritjaként szereplő Mike Conway ezúttal a nyolcadik helyig kapaszkodott fel az Ed Carpenter Racing 20-as autójával, 0.0124 másodpercet adva Team Penske braziljának, Helio Castronevesnek. A top tizet a Bryan Herta Autosport több, mint meggyőzően teljesítő újonca, Jack Hawksworth zárta.

Nem jól indult viszont a verseny napja a Dale Coyne Racingnek, azon belül is a gárda teljes szezonos pilótájának, Justin Wilsonnak. Az angol kereken egy darab kört tudott megtenni a harminc perces edzés során. A csapat azon melegében, ott a pitlane-en szét is kapta az autót, miközben motorpartnerük, a Honda képviselői is árgus szemekkel vizságálták a 19-es számú gépben dolgozó erőforrást.

A Dale Coyne Racing reméli, hogy a verseny rajtjáig hátralévő néhány óra elegendő lesz arra, hogy megtalálják a probléma okát, amely Wilson autójának teljesítménybeli romlását okozta.

A warm-up során csak egyszer kellett beinteni a piros zászlót, a kilences kanyarban lévő törmelék eltakarításának idejére. Ügyesek eddig a srácok amúgy, hiszen a hétvége eddigi részében csak Newgardennek sikerült némi amortizációt intézni az autóján, a többiek sikeresen vigyáztak a technikára. A csapatok azonban, Long Beach-et ismerve már készülnek a közelebbi kontaktusokkal is járó futamra, amit jól példáz, hogy a pitlane máris tele van előre kikészített, tartalék alkatrészekkel.

 

Folytatás magyar idő szerint 22:40-kor a Toyota Grand Prix of Long Beach-csel. A verseny live leaderboard formában a racecontrol.indycar.com-on követhető, míg élőképért az alábbi oldalon éri meg keresgélni.

 

 LILLS1.png

 

 

kép: IndyCar