Hinchcliffe elsőségével vette kezdetét az IndyCar szezonnyitó hétvégéje

Az IndyCar szezonnyitó hétvégéjének helyt adó floridai városban borús, szeles idő fogadta a 22 főt számláló mezőnyt.
A helyi idő szerint délelőtt tíz órára kiírt gyakorlás pályakarbantartás miatt néhány perces csúszással vette kezdetét, ezt követően azonban semmi sem állta útját a csapatoknak és a versenyzőknek abban, hogy pályára gördüljenek az 1.8 mérföld (2.9 km) hosszú, tizennégy kanyarból álló aszfaltcsíkon.
A negyvenöt perces edzés során gyakorlatilag egy pillanatnyi üresjárat sem volt, az autók folyamatosan, szép számban köröztek a pályán, mindezt olyan lelkesedéssel, hogy számos esetben konkrét two-wide csatákkal is megörvendeztették az átlag alatti hőmérséklet és hétköznap délelőtti időpont ellenére szép számmal kilátogató helyszíni nézőket.
A 2014-es szezon első edzését 1:02:9326-os körével az idei évtől Honda erőforrással induló Andretti Autosport versenyzője, James Hinchcliffe zárta az élen. A kanadai pilóta, aki a tavalyi, St. Petersburgi futamon szerezte meg pályafutása első IndyCar győzelmét 0.0059 másodperccel futott jobb időt a Dale Coyne Racinges Justin Wilsonnál, míg a harmadik helyre több, mint 1,2 másodperces hátránnyal mindenki kedvenc japán kamikázéja, Takuma Sato kormányozta be az AJ Foyt Racing 14-es számú versenygépét.
A Team Penske jellegzetes tekintetű ausztrálja, Will Power a negyedik pozícióban fejezte be a gyakorlást 1:03:1932-vel, a legjobb ötöt pedig a KVSH Racing francia fele, Sebastien Bourdais zárta. A le mans-i születésű versenyzőnek, akinek nevéhez egyébként az itteni körrekord is fűződik – 1:00:928, Champ Car, 2003 – az edzés egyetlen piros zászlós szakaszát is sikerült összehoznia, miután alig tíz perccel a vége előtt, a 4-es kanyarban megpördült és a tovább haladáshoz igénybe kellett vennie a pályamunkások segítségét.
A hatodik pozícióban a Chip Ganassi Racinghez, teljes szezonra hét év után visszatérő Ryan Briscoe-t intették le, akit az Andretti Autosport 2012-es bajnoka, Ryan Hunter-Reay és a Schmidt Peterson Motorsportsos Simon Pagenaud követett. A top tízbe Graham Rahal révén sikerült még beverekednie magát az utóbbi években csetlő-botló Rahal Letterman Lanigan Racingnek, valamint a tavalyi Indianapolis 500 győztes Tony Kanaan által terelgetett 10-es számú Ganassi gépnek.
A nagy csapatok tehát csak félig-meddig lehetnek elégedettek. Az Andretti Autosport felállásának maradék fele csak a tizenötödik és tizenhetedik helyet tudta megszerezni Carlos Munoz-Marco Andretti sorrendben, míg Ganassiék regnáló bajnoka – a gárda ijedtségére rögtön az elején egy tekintélyes, a Chevrolet motor felől érkező füstfelhővel indító – Scott Dixon a tizenharmadik, a tavaly Mid-Ohion első IndyCar elsőségét megszerző Charlie Kimball pedig a tizennyolcadik helyről várhatja a folytatást. A Team Penske kétharmada szintén nem tudta beverekedni magát a legjobbak közé; a háromszoros Indy 500 győztes Helio Castroneves 0.0740-el csúszott le a tizedik helyről, míg a szériába tizenhárom év után visszatérő Juan Pablo Montoyának első nekifutásra csak a tizennegyedik pozícióra futotta.
Újonc fronton a legjobb eredményt tizenötödik helyével Carlos Munoz érte el. A Bryan Herta Autosportos Jack Hawksworth a tizenkilencedik, Schmidték újonca, Mikhail Aleshin a huszadik, a Dale Coyne Racing által pedig csak tegnap bejelentett – mellesleg orbitálisan nagyképű – Carlos Huertas a huszonkettedik, azaz tökutolsó helyen fejezte be első IndyCar edzését. Ráadásul nagyon csúnyán maradt alul, ugyanis 3.095 másodpercet kapott az előtte, a huszonegyedik helyen végző, KV/AFS Racinges honfitársától, Sebastian Saavedrától.
Folytatás magyar idő szerint este 19:00-tól a második edzéssel, amely élőben nyomon követhető a racecontrol.indycar.com-on.
kép: Paddock Insider

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough