Az amerikai open-wheel versenyzés hanyatlása 16. – A Danica-mánia és ami mögötte volt

(Az érthetőség és folytonosság érdekében ezúttal is ajánlott elolvasni a cikksorozat korábbi részeit.

1. Az első szakadás 2. Külön utakon 3. Fekete péntek 4. Nincs győztes 5. A NASCAR paktum 6. Búcsú a USAC-től 7. Összecsapnak a hullámok 8. Merénylet a sajtószabadság ellen 9. A legsötétebb év 10. Texasi hattyúdal 11. A crapwagon éve 12. R.I.P. CART 13. Nincs meg az egyensúly 14. Új éra és teljes közöny 15. Long Beach a kulcs)

2004. december 8-a két szempontból is fontos jelentőséggel bírt az Indy Racing League-re nézve.

Egyrészt ekkor rántották le a leplet a következő évi Indianapolis 500-ra szóló jegyekről, amely a verseny felvezetésének minden évben fontos részét képezi, másrészt pedig a Rahal Letterman Racing is ezt a napot választotta arra, hogy felfedje 2005-ös versenyzői felállását.

Azt ezt megelőző egy évben hatalmas változások mentek végbe az RLR háza táján, amelyek közül a legkiemelkedőbbnek minden kétséget kizáróan az Indy Racing League-ben történő, immár száz százalékos szerepvállalás számított.

A csapat története egészen 1991-ig vezethető vissza, amikor is a háromszoros CART bajnok, egyben az 1986-os Indianapolis 500 győztes Bobby Rahal az üzletember Carl Hogannel társulva felvásárolta a jogi és anyagi problémák miatt az összeomlás szélére került Patrick Racinget.

A CART egykori alapítója, U.E. Patrick által életre hívott csapat a szezont végig szenvedte az Alfa Romeo motor okozta problémák miatt, ami végül a gárda ideiglenes végéhez is vezetett. Ekkoriban számos olyan pletyka látott napvilágot, hogy Patrick önhatalmúlag egy eredeti, Ilmor Chevrolet erőforrást juttatott el az Alfa Romeohoz, akik ezáltal számos ötletet le tudtak másolni, valamint többletinformációkat is képesek voltak kinyerni a Chevy későbbi innovációs megoldásait tekintve.

Patrick-ék versenyzője, Danny Sullivan a szezon végén elhagyta a csapatot és a Galles-Kraco Racingnél úgymond helyet cserélt Bobby Rahallal, az Alfa Romeo pedig távozott a sorozatból. U.E. Patrick a valószínűsíthetően csalás miatt rá váró pert elkerülvén eladta a csapatot a korábban versenyzőnek leszerződtetett Rahalnak és az autókereskedelemben utazó Hogannek.

Az új tulajdonosok 1991. decemberében hivatalosan is bejelentették a Patrick Racing romjain felépülő Rahal-Hogan Racing létrejöttét. A gárda, amely már jogilag semmilyen formában nem kötődött Patrick-hez, motorpartneri szerődést kötött a Chevrolet-val és végül egyautós csapatként, a Bobby Rahal vezette 12-es Lolával rögtön első szezonjában megszerezte a bajnoki címet.

Hogan 1995-ben távozott a csapattól és megalapította a Hogan Racinget, érkezett azonban ekkor még kisebbségi részvényesként Rahal jó barátja, az autók iránti megszállott rajongásáról is ismert showman, David Letterman.

Az innentől Team Rahal néven futó gárdánál az elkövetkezendő években olyan pilóták fordultak meg, mint Bryan Herta, Max Papis, Kenny Brack, vagy éppen Jimmy Vasser. Maga Rahal 1998-ban vonult vissza az aktív versenyzéstől és innentől fogva csak a csapattulajdonosi feladataira koncentrált.

2002-ben, több CART csapat példáját követve a Team Rahal is úgy döntött, autót indít az Indianapolis 500-on. Az 1996-os open-wheel szakadást követően az első CART érdekeltségű csapat, amely benyújtotta nevezését a Tony George által felügyelt versenyre a Chip Ganassi Racing volt 2000-ben és rögtön első nekifutásra, Juan Pablo Montoyával a volán mögött meg is tudták nyerni a viadalt.

A következő évben Ganassiék mellett már a Team Green és a Team Penske is tiszteltét tette Indianapolisban, utóbbiak ráadásul a győzelmet is bezsebelték az újonc Helio Castroneves révén. A Roger Penske által vezetett csapat 2002-ben már kizárólag az IRL-re koncentrált, míg Ganassiék és a Team Green ekkor még mindkét bajnokságban képviseltették magukat.

Bobby Rahal csapata 2004-ben döntött úgy, hogy nem kívánnak résztvenni a CART becsődölését követően formálódó Champ Carban, helyette inkább teljes erővel az IRL-re koncentrálnak.

Letterman részesedése tovább nőtt, a gárda pedig újabb névváltozáson esett át, aminek értelmében az IRL-be, full szezonra már  mint Rahal Letterman Racing érkeztek meg. Első évükben egyetlen, teljes idényre szerződött pilótájuk, Buddy Rice három győzelmet – beleértve az Indy 500-at – szállított munkaadójának, aminek révén a bajnokságot a harmadik helyen zárta.

Azon a bizonyos, 2004. december 8-án lezajlott sajtótájékoztatón Rahal jobbján Rice foglalt helyet, mellette pedig az a Vitor Meira, aki az előző szezon harmadik futamán csatlakozott a csapat felállásához. Mindkét versenyző hosszabbított az RLR-rel, amit hivatalos formában ezen az eseményen hivatottak megerősíteni. A figyelem jelentős része azonban a Rahal bal oldalán ülő, fekete hajú, határozott tekintetű fiatal nőre szegeződött.

A hölgy neve Danica Patrick volt.

A Sports Illustrated szakújságírója, Ed Hinton évtizedek óta követte nyomon az amerikai open-wheel versenyzés minden pillanatát. A hatvanas évek végén kezdődött pályafutása során sok mindennek szemtanúja volt, Patrick érkezésének híre azonban saját bevallása szerint még őt is izgalommal töltötte el. A bejelentést követően azonnal az IMS médiaközpontjába sietett és rögtön elkezdte írni a nagy sztorit. Az első mondatok, amelyeket a klaviatúráján bepötyögött arról szóltak, hogy a következő évi Indianapolis 500 mezőnyének egy olyan nő is a tagja lesz, aki valóban esélyes a győzelemre. Nem csak a tisztes helytállás várható tőle, mint a futam történetében ezt megelőzően részt vett három hölgyversenyzőtől, Janet Guthrie-tól, Lyn St. Jamestől és Sarah Fishertől; hanem reálisan meg is nyerheti azt.

Hinton először 1997-ben találkozott Danicával. Az akkor tizenöt éves, többszörös gokart bajnokot Lyn St. James mutatta be az újságírónak azzal az indokkal, hogy jó lesz már most figyelnie rá, mert ez tinilány még vinni fogja valamire.

Egy évvel később Patrick Európába, azon belül Angliába költözött, hogy az ottani utánpótlás-rendszerben fejlessze képességeit. Az út azonban egyáltalán nem a várakozásainak megfelelően alakult. Helyi nevelőszériákban versenyezve nem múlt el úgy nap, hogy a tizenhat éves lányt ne emlékeztette volna valaki, valamilyen módon a nemére.

Danicát azonban nem olyan fából faragták, hogy a folyamatos szurkálódások elvegyék a kedvét attól, amit a legjobban szeret csinálni, és pályán nyújtott teljesítményével felhívta magára a legnagyobbak figyelmét is.

1999-ben Hinton egy speciális riportanyagon dolgozott, amelyben azt boncolgatta, hogy az akkori fiatal amerikai versenyzők közül kinek lehet esélye arra, hogy maradandót alkosson a Forma-1-ben. A téma egy, Jackie Stewart-tal folytatott beszélgetés során is felmerült, mire a háromszoros világbajnok mindenféle körítés nélkül csak egyetlen nevet mondott: „Danica Patrick”.

A skót legenda ráadásul nem a levegőbe beszélt, hiszen fiával, Paul Stewarttal már angliai tartózkodásának kezdetétől fogva támogatták Patrick-et.

Terveik szerint 2000-ben az F3 sorozatban indították volna el, ahonnan már csak két lépcsőfoknyira volt a Forma-1. Stewarték mellett Danica egy másik apa-fiú párost, a texasi illetőségű John Mecam és John Mecam Jr.-t is maga mögött tudhatta, akik kiegészülve a Ford Motor Company-vel készen álltak arra, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsák a lány számára a továbblépéshez.

Az élet azonban máshogyan alakult, miután néhány hónap múlva Paul súlyosan megbetegedett, és ez komoly kihatással lett a fiatal pilóta pályafutására is. Danica támogatói háttere megcsappant és a versenyzéssel járó költségekhez önerőből is hozzá kellett járulnia.

Szülei, TJ és Bev Patrick, mintegy 500.000 dollárt áldoztak a családi vagyonból lányuk támogatására, azonban ez sem fedezte sokáig európai tartózkodását.

2000-ben Bobby Rahal a Ford támogatását élvező, F1-es Jaguar Racing csapatfőnökeként ellátogatott a legendás Formula Ford fesztiválra. A versenyen Danica a második helyen ért célba közvetlenül a brit Anthony Davidson mögött, amivel azonnal felkeltette Rahal érdeklődését.

Ekkoriban már egyre több jel utalt arra, hogy a Danicát alkalmazó Haywood Racing nem rendeltetésszerűen használja fel a részére átutalt, részben saját, részben pedig szponzori forrásból származó pénzt.

A csapat folyamatosan azt ígérte, hogy jobb felszerelést biztosít Patrick számára a versenyzéshez, akinek ennek ellenére futamról-futamra használt, elavul alkatrészekkel kellett beérnie.

Helyzetét tovább nehezítette, hogy a problémákkal teljesen egyedül volt kénytelen szembenézni, hiszen Mecamék az Egyesült Államokban tartózkodtak. Rövidesen a Ford is kihátrált mögüle, ezért kénytelen volt visszatérni az USA-ba, ahol mindent a nulláról kellett kezdenie. Szponzoráció és lehetőség nélkül.

2001 közepén Rahal távozott a Jaguartól és visszatért az Egyesült Államokba, Patricket -, aki ekkor már jó ideje édesapjával együtt folyamatosan támogatók után kilincselt, minduntalan sikertelenül – viszont szerencsére nem felejtette el.

Bemutatta az innovatív technológiával foglalkozó Prototype Technology Group (PTG) tulajdonosának, Tom Milnernek, aki lehetőséget adott Danicának az egyik autójukban. Teljesítménye azonnal meggyőzte Milnert, aki rögtön szerződést is ajánlott neki, aminek értelmében Patrick pályafutása során először fizetést kapott volna a munkájáért.

A projektből azonban nem lett semmi, miután az eredeti tervek szerint több kategóriában is versenyt rendezni szándékozó PTG autóit egy utolsó pillanatban hozott szabálymódosítás következtében alkalmatlannak minősítették.

Ezt követően Rahal, a Barber Dodge Pro Series-ben jelen lévő csapatánál biztosított lehetőséget Danicának. Az ekkor 19 éves pilóta a húsz futamot számláló szezon tíz versenyén rajtolt el, legjobb eredménye pedig egy negyedik hely volt Vancouver-ben. A következő évben a CART sorozat előszobájaként is számon tartott Toyota Atlantic Championship mezőnyének tagja lett szintén a Team Rahal jóvoltából, amivel ő lett a sorozat történek első, teljes évados női pilótája. Debütáló szezonjában két dobogós helyezéssel a hatodik helyen zárt összetettben, 2004-ben három alkalommal állhatott pódiumra, Portlandben pedig a pole-ból indulhatott, ami a végelszámolásnál a harmadik helyre volt elegendő.

A teljesítménye meggyőzte Rahalt arról, hogy Danica megérett az IRL-re, ezért úgy döntött, hogy 2005-ben, a három autósra kiterjesztett csapatában helyet biztosít a számára.

Az már korábban kiszivárgott, hogy a Rahal Letterman Racing számol Patrick-kel, de a csapat részéről konkrét megerősítés nem érkezett. Mint később kiderült, egészen az ominózus sajtótájékoztatóig maga a versenyzőnő is csak annyiban lehetett biztos, hogy a következő évi Indianapolis 500-on bemutatkozhat Rahal autójában, azt viszont, hogy a csapat teljes szezonra leszerződteti, csak ezen a decemberi napon tudta meg.

És mi volt erre a válasza? Egy hűvös, pókerarccal kimondott „Kösz, Bob”.

Patricknek IRL pályafutása eléggé kellemetlenül indult.

Alacsony termete révén az autó hatpontos biztonsági öve pontosan a csípőcsontja felett szorította a leginkább, ami komoly fájdalmakat okozott neki vezetés közben. Ő maga ezt úgy jellemezte, mintha folyamatosan éles késekkel szurkálták volna a testét. Mindezek fejében ráadásul első futama során még egy ijesztő incidensbe is sikerült belekeverednie.

A Homestead-Miami Speedwayen megrendeztett Toyota Indy 300 158. körében tömegbaleset történt, a roncsokat pedig már nem tudta kikerülni, aminek következtében agyrázkódással szállították kórházba. Szerencsére a két héttel későbbi, phoenix-i fordulóra már teljesen felépült, azonban az eset láttán sokan megkérdőjelezték alkalmasságát az IRL-re. A kétkedők folyamatosan végigkísérték Danica pályafutását, aminek szemléltetésére a 2005-ös Indianapolis 500 a legjobb példa.

A gyakran kimért arckifejezésű pilóta, a verseny edzése során mutatott tempójával gyorsan mindenki tudomására hozta, hogy érdemes rá komolyabban odafigyelni. A május 15-ei Pole Day során elért 229.880 mph-s (370 kmh) idejével megfutotta a teljes hónap leggyorsabb körét. Végül a kedvezőtlen széljárásnak köszönhetően négysoros átlagtempójával a negyedik rajthelyet szerezte meg.

A média őrjöngött, az újságírók hada mindenhová követte Patricket, kis túlzással még abból is cikkek sora született, ha megigazította a haját. A rajongók eleinte örültek az újonc versenyzőnő sikerének, hamarosan viszont elérkezett egy bizonyos pont, amikor egyre több embernek lett elege. Olyan ez, mint a cukrászsütemény: eleinte mindenki örömmel látja a tányérján, de amikor erőszakkal akarnak mind többet és többet lenyomni az ember torkán belőle előbb-utóbb hányinger lesz a vége.

Ahogyan teltek a napok úgy tört egyre nagyobb magaslatokba a Danica mánia, aminek láttán a rajongók jelentős része elkezdett konspirációt kiáltani, valamint egyes versenyzők is kritikus hangokat hallattak.

Az ellenfelek úgy vélték, Patrick alig 45 kg-os testsúlya révén előnyben van a mezőny többi tagjához képest, míg a nézők összeesküvés-elmélete szerint Tony George szándékosan ki akarta hozni a versenyzőnőt az Indy 500 győztesének, bármi áron, akár az általa vezetett 16-os számú autó beállításain eszközölt szabálytalan beállítások felett szemet hunyva is.

Ed Hinton szerint azonban mi sem állt távolabb a valóságtól. Tony George ugyanis reklámozni akarta Danicával az Indianapolis 500-at, nem pedig megnyeretni. Utóbbit egyszerűen nem engedhette meg magának sem az IRL, sem pedig önmagában véve a verseny.

A verseny a korábbi szűk egy évtizedben rengeteg kritikát kapott a szakadást követően, a mezőny összetételében bekövetkezett minőségbeli leromlás miatt. George jól tudta, hogy ha Patrick haladna át elsőként a célvonalon, az soha nem látott médiafigyelmet irányítana globális tekintetben is a versenyre, előbb-utóbb viszont borítékolhatóan negatív végkicsengéssel.

Egy alig 23 éves, másfél méter magas ex-pompomlány végső sikere csak még komolytalanabbá tette volna az Indy 500 – vele együtt az IRL – mezőnyét.

A 2005. május 29-én megrendezett futam során Patrick elkövetett néhány újonc hibát, az 56. körben azonban máris sikerült történelmet írnia, miután ő lett az Indy 500 története során az első nő, aki az élre tudott állni. A 200 kör során összesen tizenkilenc alkalommal vezette a versenyet, és még hét körrel a leintés előtt is az első helyen állt, amikor is az Andretti-Green Racing autójával friss abroncsokon érkező Dan Wheldon megelőzte, majd a brit pilótát követően még Vitor Meira és Bryan Herta is végrehajtotta ugyanezt.

Patrick a negyedikként ért célba, ezzel az Indy 500 addigi legmagasabb, női versenyző által elért helyét elérve.

Hinton állítja, Danica nem a képességbeli hiányosságai miatt bukta el a győzelmet. Vétett hibákat, de a fő ok az eltérő pitstratégiában volt keresendő. Wheldonnak és Meirának a futam végén még volt egy kiállása, friss abroncsokon vághattak neki a hajrának, míg Danicának a használt gumik mellett az üzemanyaggal is spórolnia kellett.

Wheldon ekkor előzte meg, hat körrel a vége előtt, aztán jött Meira és Herta

Patrick megtette azt, amit George várt tőle, ráirányította a figyelmet az IRL-re, azonban hamarosan kiderült, egyetlen ember kevés ahhoz, hogy megmentsen egy önmaga árnyékaként vegetáló sorozatot.

A soron következő, Texas Motor Speedway-en megrendezett futam versenyzői eligazításán Buddy Rice egy „Danica csapattársa”, Vitor Meira pedig „Danica másik csapattársa” feliratú pólóban jelent meg, míg Dan Wheldonén a „Tulajdonképpen én nyertem meg az Indianapolis 500-at” mondat volt olvasható.

A három pilóta ötletét még viccesnek is lehetett tartani, azonban ennek az akciónak volt egy mélyebbről jövő üzenete is.

„A három fiatalember ezen a módon gúnyolta ki mindazt a pozitív érdeklődést, ami női ellenfelüknek jutott, nekik viszont nem” – véli Hinton. „Mellőzöttnek érezték magukat, akiktől ellopták a dicsőséget.”

A trióból legnehezebben annak egyetlen amerikai tagja, Buddy Rice tudta feldolgozni a Danicát övező hisztériát. A versenyző 2005-ben már zsinórban második alkalommal tapasztalta meg mellőzöttség érzését.

Hiába nyerte meg előző évben az Indianapolis 500-at, a sajtót nem érdekelte a személye, amit jól példáz, hogy számos cikk az alábbiak szerint fogalmazta meg győzelme hírét: „David Letterman autója nyert az Indy 500-on”. Most pedig végképp partvonalra került, tulajdon csapattársának árnyékába.

2005. május 15-én, amikor megfutotta a már említett 229.880 mph-s kört az Indianapolis Motor Speedway-en, Danica Patrick-et szárnyra kapta a világhír, amelyre számos, nála jóval eredményesebb versenyző hiába vágyakozott.

Ez viszont nem volt elég ahhoz, hogy a hátán felmasírozva a komplett IRL-t naggyá tegye.

 (folyt. köv.)

 

A cikksorozat további részei: 

• 17. – A szenvedély és a pénz tragédiája
• 18. – Generációváltás
• 19. – Katherine vs. Danica
• 20. – Kövesd a pénzt!
• 21. – Mindenki egyért

 

forrás: Sports Illustrated, ESPN, Karen Sirvaitis: Racing’s Trailblazer

 

képek: IndyCar, Examiner, Alleftturns