Paul Tracy és Robby Gordon valóban érdeklődik az Indy 500 iránt

Nagy vihart kavart IndyCar rajongói körökben a wheels.ca szerdai cikke, amelyben azt állították, nagy esély van arra, hogy Paul Tracy idén visszatérhet az IndyCar mezőnyébe.

Az online lap több, meg nem nevezett forrásra, valamint a kanadai pilóta egy korábbi Twitter bejegyzésére hivatkozva szellőztette meg, hogy Tracy idén négy verseny erejéig ismét IndyCar autóba ülhet. A cikk írója még azt is tudni vélte, hogy az ominózus futamok a májusi Grand Prix of Indianapolis, az Indy 500, valamint a torontói duplaforduló lennének.

A hírt a szurkolók túlnyomó része örömmel, ugyanakkor jelentős szkepticizmussal fogadta, mondván egyrészt az idézett tweet túl általános ahhoz, hogy abból az IndyCarra lehessen asszociálni, másrészt pedig Tracy jelenlegi testfelépítése sem tenné lehetővé a DW12-es cockpitjében való kényelmes elhelyezkedést.

Személy szerint én nem tudok arról nyilatkozni, hogy a 45 éves kanadai alkata mennyire esik távol manapság korábbi versenyformájától, mivel az utóbbi időben nem láttam róla friss képeket, egy azonban biztos: a Tracy esetleges Indy 500 indulása kapcsán szárnyra kelt pletykáknak van valóságalapja.

Maga az érintett továbbra sem foglalt állást az ügyben, megtette azonban szerencsére helyette más.

A szériából financiális okok miatt a 2013-as Indy 500 után távozó Dreyer & Reinbold Racing tulajdonosa, Dennis Reinbold ugyanis elismerte, hogy már több alkalommal is beszéltek egy esetleges újabb együttműködés kapcsán Tracy-vel.

A DRR-nél keményen dolgoznak azon, hogy a nagy versenyen képesek legyenek autót indítani, további részletekről viszont mélyen hallgatnak. Reinbold annyit azonban elárult, hogy bár még korai arról beszélni, terveik megvalósulása esetén ki kaphat náluk lehetőséget, de Tracy a potenciális esélyesek között van.

“Jól ismerjük Paul-t, mert már dolgoztunk vele (2011-ben), kedveljük őt. Olyan embert akarunk, akinek jó esélye van arra, hogy nyerni tud. Márpedig ő képes rá.”

 

jl.jpg

 

Ha mindez nem lenne elég, az amerikai autóversenyzés másik nagy nevű alakja, Robby Gordon, akit az elmúlt hetek folyamán szintén több alkalommal összefüggésbe hoztak az idei Indianapolis 500-al, hivatalosan is megerősítette, hogy igazak a pletykák és tényleg érdeklődik a legendás futamra történő visszatérés iránt – pályafutása során immár tizenegyedszer.

A 45 éves Gordon pontosan tíz évvel ezelőtt, 2004-ben hajtotta végre a duplázást (karrierje során ötödször, zsinórban pedig harmadszor, mindkét futamot teljesítenie viszont csak 2002-ben sikerült), vagyis egy napon vett részt az Indy 500-on, valamint a NASCAR Cup Coca-Cola 600-án. A következő pilóta megjelenésére, aki bevállalja a kihívást, egészen az idei esztendőig kellett várni, ő pedig nem más lesz, mint a motorsport egyik legmegosztóbb személyisége, Kurt Busch. Az amerikai versenyző, aki pontosan Gordon duplázásának évében lett a Cup sorozat bajnoka az Andretti Autosport autójával vág neki a május hónapnak és úgy fogalmazott, hogy első, tavalyi IndyCar tesztje során nemes egyszerűséggel egy kisgyereknek érezte magát, aki beszabadult a cukorkaboltba.

Az idei Indianapolis 500 egyre inkább körvonalazódó mezőnye minden kétséget kizáróan az elmúlt évtized legizgalmasabb versenyét ígéri. A fiatal, jövő ígéreteit magában foglaló generáció képviselői (mint pl. Will Power, James Hinchcliffe, Charlie Kimball, Carlos Munoz vagy éppen a pár napja élete első rally futamát megnyerő Simon Pagenaud) és Indy 500 debütálásukra készülő újoncok (Martin Plowman, Mikhail Aleshin, Jack Hawksworth és Kurt Busch is ide sorolható) mellett igazi nagy nevek is megkísérlik kvalifikálni magukat a világ legnagyobb hagyományokkal rendelkező versenyére. A Team Penske színeiben idén teljes szezonban visszatérő Juan Pablo Montoya mellett ott lesz a pályán az 1995-ös győztes Jacques Villeneuve, valamint a már említett duplázó újonc Busch is.

A fejlemények a NASCAR-ban, CART-ban, sportautózásban, sőt még a Dakar rallyn is régi bútordarabnak számító Gordont sem hagyták tehát hidegen.

A Stadium Super Trucks nevű bajnokság szellemi atyja szerint kimondottan jó dolog, hogy a negyven éven felüli korosztály is aktívan képviselteti magát és megmutatja, hogy még mindig fel tudják venni a kesztyűt a huszonéves generációval szemben. Plusz esszenciát ad a májusnak, hogy az úttörő Grand Prix of Indianapolis megrendezése mellett a kvalifikációs szisztémában is jelentős változást eszközöltek az illetékesek. Mindezek együttesen régen látott izgalmakat, egyben pedig egy új időszámítás kezdetét is jelenthetik a széria életében.

“Ez nagyon jó lehet a sportnak” – nyilatkozta az Indianapolis Starnak Gordon. “Az üzleti életben minden tízéves körforgásban zajlik, és elérkezett az idő arra, hogy az IndyCar is egy újabb kört kezdjen meg.”

Gordon jelenleg azon dolgozik, hogy a Stadium Super Trucks-nak találjon egy helyet az Indianapolis Motor Speedway május hónapi naptárában, emellett viszont saját Indy 500 szereplésének érdekében is folyamatosan puhatolózik. A legendás pilóta – aki egyébként Ryan Hunter-Reay sógora is – elmondta, hogy már több, fontos emberrel beszélt egy esetleges versenyzői ülés érdekében.

“Ha megfelelő lehetőség adódna, az biztos, hogy vetnék rá egy komoly pillantást.”

 

 

hirdetés

hirdetés

Paul Tracy és Robby Gordon valóban érdeklődik az Indy 500 iránt

Nagy vihart kavart IndyCar rajongói körökben a wheels.ca szerdai cikke, amelyben azt állították, nagy esély van arra, hogy Paul Tracy idén visszatérhet az IndyCar mezőnyébe.

Continue reading “Paul Tracy és Robby Gordon valóban érdeklődik az Indy 500 iránt”

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy