Paul Tracy visszatér?

Egyelőre még elég vad pletykának tűnik, de egyes információk szerint reális esély van arra, hogy mindenki kedvenc száguldó pankrátora, azaz Paul Tracy idén visszatér az IndyCar mezőnyébe.

A wheels.ca című online lap több forrásból is arról értesült, hogy jelen állás szerint a kanadai veterán négy verseny erejéig térhet vissza a szériába. A spekulációk alapján Tracy a Grand Prix of Indianapolis, valamint a torontói duplaforduló mellett az Indianapolis 500-nak is nekiveselkedne, ami plusz fűszerezést adna a már eddig is kimondottan sokat ígérő, többek között Juan Pablo Montoyát, Jacques Villeneuve-öt és duplázó Kurt Busch-t is magában foglaló mezőnyt tekintve.

 

Konkrétumokról egyelőre nincs szó, ahogyan maga az érintett sem nyilatkozott eddig semmit a szárnyra kapott pletykákat illetően. Személyes Twitter profilján azonban – ahol egyébként meglehetősen rejtélyes fogalmazási stílusáról is elhíresült – nemrég arról számolt be, hogy rendkívül izgatott a lehetőség miatt, aminek köszönhetően hamarosan visszatérhet néhány kedvenc helyszínére. 

 

lkk2.png

 

Tracy utoljára a tragédiába torkollott Las Vegas-i versenyhétvégén vezetett IndyCar autót (a jelenlegi, DW12 előtti modellt), azóta többek között a sportautózás világában, valamint a Robby Gordon által életre hívott Stadium Super Trucks sorozat futamain rajtolt el.

 

A 45 éves ontariói pilóta 2003-ban lett a CART széria – utolsó – bajnoka, sokak szemében azonban máig a 2002-es Indianapolis 500 valódi győztesének is számít. A tizenkét évvel ezelőtti, botrányos verseny végén belengetett sárga zászló pillanatában végrehajtott előzése hosszú hónapokon keresztül képezte viták sorozatának tárgyát, végül azonban az IRL Helio Castronevest hirdette ki a futam nyerteseként. A történtekről, a végeredmény körüli huzavonáról, valamint az annak hátterében meghúzódó vélt, vagy valós sportpolitikai érdekekről ebben a posztban lehet olvasni részletesen.

Tracy a utóbbi időben komoly szponzorációs gondokkal küszködött, emellett élesen bírálta az IndyCar vezetését is annak tevékenységét illetően. Az elmúlt másfél évben többször kijelentette, hogy a problémák miatt már végleg lezártnak tekinti open-wheel karrierjét.

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy