Grobaty: Köszönjük F1, de nincs szükségünk rátok -

Nem tudunk leszakadni a Long Beach-témáról, azonban ez nem csak a USAracing heppje szerencsére, hanem rengeteg más oldalé is világszerte. Ennek hála számos cikk látott napvilágot az elmúlt napokban a történésekkel kapcsolatban mezei rajongók értekezésétől kezdve igazi bennfentes reakciókig.

Nem sűrűn szoktam olyan bejegyzést írni, amely változtatás nélkül egy külföldi cikken alapul – emlékeim szerint csak kétszer fordult elő ilyen ezelőtt, tavaly ősszel egy Emerson Fittipaldi, nemrég pedig egy Dario Franchitti nevéhez fűződő poszt esetében.

Most azonban muszáj vagyok ismét kivételt tenni, hiszen a veterán újságíró Tim Grobaty személyében egy olyan ember hozott össze a Press Telegram számára egy – szerintem – brutálisan jó cikket, aki 1976-tól az összes Grand Prix of Long Beach-en jelen volt az F1-től kezdve a CART/CCWS-en át egészen az IndyCar éráig.

Rajtunk kívül másnak is könnybe lábad a szeme, ha a dicsőséges, Long Beach-i Formula 1-es napokra gondol? Mi közvetítettük a versenyt anno, ami akkoriban még egy nagy, nemzetközi eseménynek számított itt. Amikor csak lehetett, a Convention Center-béli, exkluzív Moet Clubból követtük a történéseket, közben szivaroztunk a később szupermodell státuszba emelkedett Christie Brinkley-vel, lazultunk legjobb haverunkkal, Paul Newmannel, a fürdőszobában kokaincsíkokon gázoltunk át, a versenyt pedig óriási képernyőkön néztük, miközben a Ferrarik és Alfa Romeók odakint, tőlünk egy kőhajításnyira üvöltöttek. Persze bejárásunk lett volna a pálya mellé is, de ott nem akadt olyan ember, aki megtöltötte volna Moet pezsgővel a poharunkat, vagy articsókaszívekkel és pástétommal kínált volna minket.

Az életünknek, mint nemzetközi pitriporterek, 1984-ben megrendítő módon vége szakadt, amikor is az európai, dél-amerikai, ausztrál és máshonnan jövő autókat faragatlan CART járművek váltották fel. Ettől a pillanattól a kétliteres Moet pezsgő helyett be kellett érnünk egy doboz Bud sörrel és a pazar, külföldi sajtok helyett nem maradt más, mint egy óriási pulykacomb. Kidobtuk Marlboro feliratos svájcisapkáinkat és Rat Fink atlétatrikókat kezdtünk inkább hordani.

Korábban, a Grand Prix mezőnye tele volt Gilles, Carlos, Jacques és Rene nevű versenyzőkkel, erre hirtelen mindenféle Danny-k, Bobby-k és Little Al-ek kezdtek nyerni.

Szóval, most mindenki jogosan gondolhatja, hogy mi annak a csillagos eget is leígérő, a kánaánt előrevetítő javaslatnak szurkolunk, ami újra elhozná Long Beach-re az F1-es autókat, azoknak minden pompájával, presztizsével és hírességeivel.

Hát nem.

Mostanra Long Beach ugyanis az IndyCar/CART versenyeinek otthonává vált. Az elmúlt három évtized során annyi problémát leküzdve, megérdemli, hogy itt legyen.

Különben is, egykori francia akcentusunknak már nyoma sem maradt.

Ráadásul az önmagát roppant fontosnak tartó széria eljövetele nagyon sokba kerülne a városnak, nem csak anyagi, de spirituális értelemben is. Az ország ezen része – különösen Long Beach – az elmúlt harminc év során végigkövette a verseny összes inkarnációját és végül nagyon meg is szerette azt.

A Formula 1 egy roskatag lábakon álló, nemzetközi affér. Kidobjuk az IndyCart az F1 kedvéért, a szórakozás lehetőségét elvesszük a családoktól és átpasszoljuk az elitnek (plusz a markonyi, kiváltságos újságírónak). Elcseréljük a biztosat egy kétes, kiszámíthatatlan alkura. New Jersey már három éve próbálkozik összehozni egy utcai F1-es futamot, aminek költségei meghaladják a 100 millió dollárt. A jersey-i verseny illetékesei 435 dollárra becsülik a három napra szóló belépők árát – minden korosztály számára. Egy ugyanilyen, teljes hétvégés jegy a Long Beach-i IndyCar futamra 75 dollárt kóstál, tizenkét év alatti gyerekek számára pedig ingyenes.

Mit is nyújt ez a mostani verseny Long Beachnek? Nos, ez az elsőszámú utcai futam Amerikában, amely 175.000 rajongót vonz a városba. A kellő publicitást hatszáz, kreditált médiamunkás által kapja meg, tíz órában foglalkoznak vele országos televízióban, nem beszélve a nemzetközi közvetítésekről. Ez gazdaságilag 35 millió dolláros hasznot hoz Long Beach-nek minden évben.

És ami valószínűleg a legfontosabb, a Jim Michaelian által vezetett Toyota Grand Prix of Long Beach gyakorlatilag minden drámát nélkülöz, ami viszont nem mondható el a Formula 1-ről.

„Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a rajongókkal, a szponzorokkal, a partnereinkkel és magával a várossal” – idézem Michaeliant. „Tartjuk magunkat mindahhoz, amit előzetesen ígértünk és ez minden évben így is marad. Minden költséget visszatérítünk a városnak. Nem kérünk mást, mint hogy hadd csináljuk továbbra is azt, amit eddig.”

Tehát, Formula 1, köszönjük az emlékeket, de a te pofás külcsínyed és pénzed már nem képezik ennek a ligának a részét. Próbálkozz inkább Jersey-ben, vagy Texasban ezek valók neked.