Az IndyCar bukhatja Long Beach-et
Időről-időre felröppen a pletyka, miszerint a Formula 1 nagyon szívesen visszatérne Long Beach utcáira, amely 1976 és 1983 között között képezte a száguldó cirkusz versenynaptárának részét.
Bernie Ecclestone legutóbb tavaly áprilisban került a médiafigyelem központjába Long Beach-et illetően, akkor azonban a város, valamint a Grand Prix of Long Beach illetékesei gyorsan elvetették az F1 visszatérésének lehetőségét. A brit üzletember, aki utóbbi időszakban főként a bírósági ügyei révén uralta a híreket, viszont nem akar belenyugodni abba, hogy szériája az Egyesült Államokban még mindig meg sem közelíti azt a népszerűséget, ami a világ többi részén jellemző. A helyzet hallatlan, mi több tarhatatlan, ezért nem óhajt letenni abbéli szándékáról, hogy visszahelyezi luxusparkolóját a festői, dél-kaliforniai vidékre. Mert ugyebár – szerinte – ha az USA-ban egy Monacóhoz hasonló helyszínen rendezt futamot, akkor evidens, hogy özönleni fog a tömeg és persze a még több befektető, ezzel együtt pedig a még több pénz.
Az Egyesült Államok adta lehetőségek kiaknázása rendesen piszkálja tehát a másfél méteres diktátort, eddigi próbálkozásait azonban nem koronázta túl sok siker.
Bernie-nek viszont úgy kell az USA, mint egy falat kenyér, így várható volt, hogy New Jersey-i futam meghiúsulása után minden addiginál nagyobb elánnal veti bele magát álma megvalósításába. Itt jött a képbe újra – vagy inkább még mindig – Long Beach.
A versenyhétvége megrendezéséért felelős Grand Prix Association LLC. szerződése Long Beach-csel 2015-ben lejár, aminek kapcsán az FIA-hoz tartozó érdekcsoportok azt szeretnék elérni, hogy a közelgő határidő miatt a városi tanács indítsa el a jogokért folyó ajánlattételi procedúrát.
Tavaly májusban Ecclestone levélben fordult Bob Foster polgármesterhez, mután egy Long Beach-i jogi cég megerősítette, hogy a 2015-ben lejáró szerződés nem vonja maga után automatikusan a hosszabbítás lehetőségét.
Az üzletember soraiban arra kérte Fostert, hogy tegye nyilvánossá a helyszínért folyó licitet, egyben tudatta a politikussal, hogy adott esetben az F1 komolyan érdeklődik a városba való visszatérés iránt.
A polgármesteri iroda egyelőre nem kommentálta a híreket, Foster csak annyit fűzött hozzá, hogy megvárja, a városi tanács miként vélekedik a dologról soron következő ülésén.
Az egykori CART vezér Chris Pook hosszú kapcsolatot ápol Ecclestone-nal, aki tavaly fel is kérte őt a New Jersey-i projekt főtanácsadójának, egyben pedig arra is, hogy segítsen helyszínt találni az F1 dél-kaliforniai futamának.
„Ez a piac nagyon fontos [Ecclestone] számára” – mondta Pook, akinek nevéhez a Long Beach-i utcai verseny 1975-ös életre hívása is kötődik. „Úgy véljük, nagyon nagy a lehetősége annak, hogy működni fog. Long Beach az egyik legnagyobb kiskereskedelmi autópiac a világon. A televíziós nézettség, valamint az érdeklődés alapján azt kell mondani, hogy ez a dél-kaliforniai helyszín nagyon jó lenne a számukra.”
Pook természetesen nem az amerikai adatok alapján jutott erre a felfedezésre, hanem a világviszonylatban jellemző számok alapján.
„300 millióan nézik a futamokat a tévében, emellett pedig további 100-150 millióan online streameken keresztül.”
Jim Michaelian, a Grand Prix Association of Long Beach elnök-vezérigazgatója a pöttöm fehér főnök fenyegető árnyéka ellenére is elmondta, reméli, hogy a jövőben sem szakad meg eddigi kapcsolatuk Long Beach-csel. Michaelian rámutatott arra, hogy a versenyhétvége gazdasági szempontból is jó hatással van a városra, amelybe idén áprilisban is 175.000 fizető nézőt prognosztizálnak.
Az F1-et sok kritika éri, mondván horribilis összeget képesek elkérni a versenyhelyszínektől. A tervezett, végül azonban ideiglenesen meghiúsult New Jersey-i futam kapcsán egy helyi lap tavaly decemberben megírta, hogy több, mint 100 millió dollárra lett volna szükség ahhoz, hogy maximálisan kielégítsék a széria igényeit, átépítsék az utcai pályát, valamint a jogdíjakat is fedezni tudják.
Pooknak persze erre is van válasza.
„Az IndyCarhoz viszonyítva nem olyan sokkal drágább [????? – a szerk.], viszont a bevételi arányok egy lapon sem említhetőek” – mondta Pook, fejét ki sem húzva Ecclestone hátsójából. „Harminc év is eltelt az F1 utolsó Long Beach-i szereplése óta, azóta az egész széria képe drasztikusan megváltozott. Hatalmas, hatalmas sport lett belőle.”
Az eseményért felelős képviselő, Suja Lowenthal szerint a licitálás nyilvánossá tétele megfontolandó.
„A Grand Prix of Long Beach csodálatos partnere volt a városunknak éveken át, de úgy gondolom, mint a tanács tagjainak, a mi felelősségünk, hogy más javaslatokat is mérlegeljük annak alapján, hogy vajon nagyobb előnyöket tartogatnak-e a helyi lakosok és cégek számára.”
A városi tanács jövő héten kedden dönt arról, hogy meghosszabbítja-e újabb öt évvel a Grand Prix Association of Long Beach szerződését, vagy pedig teret biztosít más ajánlattevőknek is.
Akárhogyan is határoznak a képviselők, Pook szerint egészen biztosan lesz 2016-ban Formula 1-es futam Dél-Kaliforniában (merne mást mondani Ecclestone előtt….).
Long Beach teljes lakosságának több, mint 40 %-át teszik ki a latin bevándorlók, a város pedig a dél-amerikai turisták egyik legkedveltebb célpontjának számít az év minden szakában. Nem hülyék ezek, figyelembe véve az austini, azt megelőzően pedig az indianapolisi versenyekre kilátogató nézők arányát, a potenciális amerikai F1-es közönség már adott is.
Ha Long Beach elvesztése mondjuk Road America érkezésével járna, akkor esküszöm, eszem egy tacos-t Ecclestone egészségére. A Forma-1-es mezőny érkezésének esetén pedig felmerül a kérdés, hogy mi lenne a pálya közepén található, ikonikus szökőkúttal? Lebontják? Elszállítják? Mert kizárt, hogy maradhatna. Az túl veszélyes.
Long Beach 1976 és 1980 között a kettes számú amerikai nagydíjként szerepelt az F1 naptárában Watkins Glen mellett, ’81-től viszont már a kizárólagos USA-béli futamként funkcionált. Egyeduralkodása azonban kérészéletűnek bizonyult, miután 1983-at követően, anyagi okok miatt kikerült a bajnokság menetrendjéből. Ez azonban nem azt jelentette, hogy egyúttal a Grand Prix of Long Beach-nek is kifújt, hiszen ’84-től a CART, annak csődje után a Champ Car, napjainkban pedig az újraegyesült IndyCar versenyei számítanak a fő attrakciónak a mintegy hat különböző futamot magában foglaló, három napos rendezvényen.
Az F1 sem hagyta el teljesen az USA területét, hiszen Detroitban, Dallasban, Las Vegasban és Phoenix-ben is felbukkantak a nyolcvanas évek során, míg végül 1992-ben kivonultak az országból. Innentől fogva egészen 2000-ig kellett várni arra, hogy a sorozat újból amerikai vizekre evezzen, amikor is az Indianapolis Motor Speedway a kedvükért kiépített, belső vonalvezetésén ismét sor került az Egyesült Államok nagydíjára. A kezdeti lelkesedést követően azonban a helyszíni nézettség csökkenni kezdett, és bár a számok még így is meggyőző eredményeket mutattak, az amerikai nézők részéről továbbra is nagyfokú közöny övezte a mezőny körözgetését. A statsztikák több százezres közönségről regéltek, a valóság azonban az volt, hogy ezen tömeg jelentős többségét a Dél-Amerikából érkező turisták tették ki, akiknek egy része talán még bemutatkozni sem tudott angolul. A potenciális partnerek tisztában voltak ezzel, és hiába a szinte telt ház, ők nem Consuela és José igényeit tartották szem előtt. Aztán jött a hírhedt 2005-ös Michelin bojkott, ezzel együtt pedig a csonka futam, aminek révén minden addiginál nagyobb hírverést kapott a széria, csak nem éppen az évekkel korábban, Ecclestone által olyannyira várt aspektusból. 2007-ben végül ismét elhagyta az Államokat a cirkusz, hogy aztán 2012-ben egy vadonatúj – mit nekik az olyan tradicionális, a versenyzők és gépek számára valódi kihívásokat jelentő pályák, mint mondjuk a Sonoma Raceway, vagy Road America -, az ő igényeiknek megfelelően felépített létesítményben, az austini Circuit of the Americán próbálkozzanak meg ismét a lehetetlennel. Világraszóló marketing kampány vette kezdetét, egy zsíros csekk ellenében megnyerték maguknak az amerikaiak által hősként tisztelt legendát, az 1978-as év világbajnokát, Mario Andrettit, mint szóvivő, és nem sajnálták a dollármilliókat az USA legolvasottabb online/nyomtatott újságjaitól sem annak fejében, hogy minél nagyobb terjedelemben foglalkozzanak az F1-el. Persze a légy így is beleköpött levesbe, mivel már az első austini futamot sikerült szinte tökéletes fedésben megrendezni a NASCAR Sprint Cup szezonzáró, egyben bajnokavató versenyével. A turizmus ismét fellendült, özönlöttek a mexikói, brazil, venezuelai stb. szurkolók, miközben az amerikaiak ismét csak alig 25-30%-át tették ki a közönségnek.
2013-ban azonban már lobogtatták mindenhol, hogy az USA ráharapott a „minőségre”, amit a nézettségi adatokkal kívántak alátámasztani.
Az előző évben tapasztalt 0.23-hoz képest a 0.65 valóban előrelépésnek tűnik, azt azonban ügyesen elhallgatták, hogy 2012-ben még a gyenge lefedettségű kábelcsatornán, az NBCSN-en közvetítették a futamot, 2013-ban viszont már az országosan fogható NBC-n. Részletkérdés, nemde?
A Nielsen ratings szerint a Cup 3.1-es átlaggal zárt, és egyes adatok szerint még az ezt megelőző, kora délutáni, felvezető magazinműsor is csúnyán rávert a világbajnoki sorozatra. Erre még az sem lehetett mentség, hogy egy időben került megrendezésre a két verseny, hiszen az F1 nagyjából másfél órával hamarabb rajtolt el, mint a NASCAR, ráadásul a nézettségmérő dobozok nem azt számolják, hogy ki üli végig elejétől a végéig az adott programot, hanem pár perces intervallumokat vizsgál.
Előre kíváncsi vagyok, hogy az idei austini verseny milyen adatokkal zárul, lévén, hogy sikerült egy napra tenni a NASCAR Cup Texasban megrendezésre kerülő fordulójával. Bár Mr. E nem aggódik, hiszen, miután a Texas Motor Speedway elnöke, Eddie Gossage szóvá tette, hogy hülyeség volt így ütemeznie az F1-nek, Bernie annyit mondott: „A NASCAR házi bajnokságot fut, mi viszont világbajnokságot.”
Csak azt felejti el a milliárdos, hogy az USA-ban húsz F1-es versenyt adnának egy Cup futamért cserébe, még akkor is, ha mondjuk Gene Haas csapata megkapná az indulási engedélyt és egy csomagban átmentené a cirkuszba Danicát és Kurt Busch-t.
De ez, mint annyi minden ebben a témakörben, részletkérdés.
képek: IndyCar, Autoweek
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough