Franchitti a pozitív gondolkodás híve -

Az idei szezonban újra az IndyCarban tekergeti a kormányt Juan Pablo Montoya, az Indy 500-on pedig tizenkilenc év után ismét tiszteletét teszi a nemzetközi autósport egyik legmegosztóbb versenyzője, Jacques Villeneuve.

A visszatérő régi arcok mellett azonban a széria kénytelen volt búcsút venni egyik legeredményesebb pilótájától, a négyszeres IRL/IndyCar bajnok, háromszoros indianapolisi győztes Dario Franchittitől. A skót versenyző tavaly októberi, houstoni balesetét követően távolt tartotta magát a médiától, amire jó példa, hogy az elmúlt négy hónap során mindössze csak egy komolyabb interjút adott. Most azonban megtört a jég. A 40 éves ex-pilóta ugyanis klaviatúrát ragadott és a Motorsport Magazine online felülete számára kendőzetlen őszinteséggel megírta, hogy miként halad a felépülése, milyen munkakört szán neki a Chip Ganassi Racing és természetesen Villeneuve érkezését sem hagyta szó nélkül.

Furcsa belegondolni, hogy az utolsó cikkem még 2012 augusztusában született. Azóta nagyon sok dolog történt, különösen az elmúlt októberi, houstoni balesetem következtében.

Egy hónappal az orvosaim javaslatát követően bejelentettem visszavonulásom a versenyzéstől. Ez óriási változást jelentett, megtanultam olyasmiket is értékelni, amelyeket azelőtt természetesnek vettem.

A múlt héten például már képes voltam arra, hogy biciklire pattanjak, ami nagyszerű érzés volt.

Eléggé túlzásba vittem a dolgokat az utóbbi időben, különösen Daytona óta. Elmentem a 24 órásra, majd hazamentem az Egyesült Királyságba, utána pedig nem sokkal már Kaliforniában voltam az IndyCar tesztjén, majd egy születésnapi partira voltam hivatalos Monacóban. Mindezek után arra gondoltam, most már ideje egy kicsit lenyugodni, pláne, hogy az orvosok szigorúan a lelkemre kötötték, hogy nem szabad sem sokat stresszelnem, sem pedig utazgatnom.

Ami a fizikális állapotomat illeti, még mindig eléggé sántítok, nem tudok futni, de legalább képes vagyok bicajozni és dolgozni az evezőgépen. Ami a sétát illeti, még egy kicsit be vagyok korlátozva, a hátammal viszont már nincs annyi probléma. A fejem? Nos, egy kicsit elfáradt.

Mindazok után, amit korábban csináltam, jelenleg igazán lerobbantnak érzem magam. Ez a legnehezebb része az egésznek, mivel nem lehet számszerűsíteni a prognózist, az egyetlen dolog, amit tehet az ember, hogy nagyon óvatos próbál lenni. Az agy a modern tudomány mai állása szerint is egy ismeretlen területet képvisel, senki nem érti igazán a működését. Minden ember más és más, és bár ez kívülről nem látszik, nekem még mindig elég komoly agykárosodásom van, hosszú időbe telik, mire minden visszatér a normális kerékvágásba.

Mostanra már sokat javult a helyzet, vezethetek utcai autót is, ami jó dolog. Én határozottan úgy fogom fel, hogy a pohár félig tele van, és nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért itt lehetek.

Először 2000-ben, Homestead-en szenvedtem súlyos fejsérülést, de három héttel később már újra versenyautóban ültem annak ellenére, hogy a medencecsontom is el volt törve. Visszatekintve, két évbe is beletelt, hogy teljesen helyre jöjjek a balesetből.

Ahogyan ezeket a sorokat írom, a gondolataim óhatatlanul is Michael Schumacher körül járnak. Az ő helyzete egyszerűen borzasztó – a srác egészen idáig, egész életében a határokat feszegette, és aztán egyszer csak ilyesmi történik. Gondolataim és imáim vele vannak.



Új szerep a Chip Ganassi Racingnél

Két szerepkörben vagyok a csapatnál. Az első a marketing, együtt dolgozom a partnerekkel, különösen a Targettel, tartom a kapcsolatot a szponzorokkal… Csupa olyan dolog, amit versenyzőként is csináltam, csak most már több időm van ezekre.

A másik része a munkámnak még nincs teljesen definiálva, mivel nem csak az én, de a csapat életében is most először áll elő ilyen helyzet. Ha mindenképpen meg kéne határoznom, akkor arra a „megfigyelő” szó lenne a legalkalmasabb, ami azt jelenti, hogy ülök a mérnöki irodában, vagy az időmérő állásban, miközben hallgatom amit a versenyzők mondanak. Ha egy pilóta valamilyen problémával szembesül, akkor a saját tapasztalataimat felhasználva adhatok némi támpontot a megoldásra.

Az utóbbi időben már többször is követtem a pálya mellől az eseményeket és igazán érdekesnek találtam. Bárcsak több alkalmam nyílt volna erre, amikor versenyeztem! Ott ültem a pálya mellett Sonomán – ami valószínűleg a legjobb helyszín egy külső szemlélő számára – és elképesztő volt látni, hogy különböző versenyzők miként kezelik a dolgokat kanyarról-kanyarra. A differencia hatalmas.

Az új szerepkör nehéz, mivel nem akarok beékelődni a pilóták és a mérnökök közé, vagy beleszólni abba, ami a mérnökök és a technikai igazgató dolga, nagyon óvatosnak kell lennem, el szeretném kerülni a kellemetlen helyzeteket. Nem szívesen állnék senki útjába, de a feladatom az, hogy ott legyek és a mindennapi kommunikációhoz hozzájáruljak a saját tapasztalataimmal a csapat és a versenyzők fejlődése érdekében. Bónusz számomra, hogy továbbra is jelen lehetek a pályán és kivehetem a részem abból, hogy minél gyorsabb autónk legyen, olyan emberekkel együtt dolgozva, akik az elmúlt évek során a barátaim, mi több, a családom lettek.

Nagyon szerencsés vagyok, mivel a csapat négy pilótája – Scott Dixon, Tony Kanaan, Charlie Kimball és Ryan Briscoe – nagyon jól viszonyul az ötlethez, amit az én alkalmazásom jelent. Mindannyian pozitívan állnak hozzá, ahogyan a csapat vezetői és a műszaki személyzet is egyaránt.

Már most sokat haladtunk előre és én igazán élvezem az új szerepemet. Nagyon érdekes tapasztalatok elé nézek, különösen, amikor majd az Indyre kerül sor. Minden apró részlet új értelmet nyer majd, de egy biztos, rettenetesen fog hiányozni az autó.

DTM és BTCC

Annak révén, hogy már nem versenyzem, esélyem lett arra, hogy nagyon sok futamon részt vehessek, mint néző. Természetesen a lehető legtöbb IndyCar fordulón ott leszek, ahogyan ellátogatok néhány Grand Prix-re, valamint remélhetőleg Le Mans-ba, a Goodwood-i Festival of Speed-re és pár BTCC versenyre is kimegyek, hogy láthassam élőben csatázni Marc Hynes-t, Jason Platót, Gordon Sheridant és a srácokat.

Marc visszatérése igazán fellelkesített ,azt mondtam magamban: „Oké, ezt muszáj lesz látnom”. A BTCC idei mezőnye fantasztikus. A tény, hogy bajnokok térnek vissza nagyon sokat elmond, óriási versenyekre számítok.

Na és persze ott leszek pár DTM futamon is, hogy megnézzem az unokatestvéremet, Paul di Restát. Már túl van néhány teszten és nagyon lelkes. Persze jó lenne őt még mindig az F1-ben látni, képességeit tekintve ott lenne a helye a mezőnyben, de sajnos ebben a világban nem ez alapján dőlnek el a dolgok. Kicsit frusztráló ez számomra és csak az Isten tudja, milyen érzések kavarognak őbenne.

Paul mindig is nagyon rajongott a DTM-ért, amikor még Amerikán gondolkodott én már akkor sejtettem, hogy valójában a DTM az elsődleges célja. Én is szerettem anno a DTM-ben versenyezni, ezért is várom annyira, hogy élőben, a pálya mellől láthassak néhány futamot és találkozzak pár régi barátommal, mint Gerhard Ungar [a Mercedes fizioterapeutája], Tony Mathis és Bernd Schneider.





Az IndyCarról

A legnagyobb bejelentés kétségkívül a Sam Schmidt Motorsportstól jött, miszerint Jacques Villeneuve újra megpróbálja az Indy 500-at. Az ő és Montoya visszatérése, valamint a megszokott nevek, mint Scott Dixon, Will Power, Helio Castroneves és Tony Kanaan, nagyon erős versenyt vetítenek előre.

Mindig nagyszerű látni, ha egyes pilóták különféle kategóriákban próbálják ki magukat, de látni mondjuk Robert Kubicát egy rally autóban … hát, aggódom miatta. Megnéztem pár on-board felvételt a Janner Rallyról, amikor az autójának fényszórója eltört és csak pattogott fel-alá, egyenesen belevilágítva az arcába… Féltettem őt, el kell ismernem.

Szerintem JV nagyon érdekesnek fogja találni indianapolisi visszatérését. Volt időszak, amikor nem éppen udvariasan nyilatkozott az IndyCar versenyzőiről és autóiról, de remélhetőleg megváltozik a véleménye, miután kipróbálta az új gépet. Lehet, hogy sűrűn fog mea culpázni. Egyébként ez egy nagyszerű hír a bajnokságra és a futamra egyaránt nézve, én örülök, hogy ismét láthatom őt majd a pályán.

Jó szezon elé nézünk.