Jön a Nép versenyautója?

Azt mindig is tudtuk, hogy vannak elvakult rajongók, akik szó szerint bármire képesek kedvenc sportjukért. Ezen blog hasábjain is szó esett már olyan emberekről, akik még a saját temetésüket is IndyCar, F1 vagy éppen NASCAR sztájlban képzelik el.
Travis Tetrault és barátja, Jason Godby hasonlóképpen, a végletekig elkötelezett hívei az IndyCarnak, azon belül pedig az Indianapolis 500-nak, a két tősgyökeres indianai fiatalember azonban nem holmi bőrbe varrt alkotás révén szeretne tisztelegni a világ legnagyobb múltra visszatekintő versenye előtt.
Ők ennél valami sokkal nagyobb, mondhatni történelmi jellegű projektben gondolkodnak, amihez reményeik szerint hamarosan szurkolók tömegei fognak csatlakozni.
Tetrault és Godby fejében ugyanis nem kisebb dolog ötlete merült fel, mint egy versenyautó az Indianapolis 500-on, amelynek indulását száz százalékban a világ minden tájáról származó rajongók által összedobott pénzből finanszíroznák, mindennemű, vállalati szponzor közreműködése nélkül.
A több, mint merész idea megvalósításához vezető első lépésként egymillió dollárt szeretnének összegyűjteni, cserébe pedig a két ötletgazda garantálja, hogy mindenki, aki száz dollárral hozzájárul a projekthez, viszont láthatja majd a nevét az autón.
A versenygép nem meglepő módon a „The People’s Race Car” névre hallgatna és a fejenként egységes száz dollárral számolva, tízezer adakozó kedvű szurkolóra van szükség a Cutters Race Team – mert ez a nevük – által kitűzött, egymillió dolláros célhoz. A csapat ezzel az első, teljes mértékben magánszemélyek által finanszírozott autót indítaná az Indianapolis 500-on, amelynek összes szponzora egyenlő arányban venné ki a részét a reménybeli sikerből, bár aki nagyobb összeggel szállna be a büdzsébe, nyilván azt sem utasítanák el.
A projekt komolyságát jelzi, hogy a Cutters-nek már saját weboldala, Facebook, Twitter és LinkedIn profilja, valamint a Sarah Fisher Hartman Racing személyében hivatalos partnere is van.
„Le vagyok nyűgözve az ötlettől hogy egy olyan autó is ott lehet az Indianapolis 500-on, amelyet kizárólag a rajongók finanszíroznak” – nyilatkozta az SFHR alapítója, Sarah Fisher, akinek csapata, ha minden a tervek szerint alakul, a versenygépet és az azt vezető pilótát is biztosítja. „Úgy érezzük, a legjobb esélyt adjuk magunknak, hogy megnyerjük az 500-at, és izgatottak vagyunk amiatt is, hogy mindezt megoszthatjuk a legjobb rajongókkal a világon.”
Travis Tetrault szintén nagyon optimista.
„Teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy a „Nép autója” megvalósul és versenyképesek leszünk” – véli a Cutters Race Team ötletgazdája, majd viccesen hozzátette, győzelmük esetén hosszabbra nyúlna a szokásos, verseny utáni bankett, mert minden szponzornak egyenként megköszönni kicsit időigényes lenne a számukra, arról a tumultusról nem is beszélve, amit tízezer ember jelenléte okozna.
A Cutters előzetes várakozásai szerint március végére már háromezer egyéni támogatót szeretne a soraiban tudni.
Abban az esetben, ha mégsem jönne össze a várt egymillió dollár, akkor kénytelenek lesznek vállalati szponzorok közreműködésével kiegészíteni az autó indulásához szükséges összeget. Tetrault azonban leszögezte, azoknak a rajongóknak a nevei, akik pénzt áldoztak a projektre, minden körülmények között rajta lesznek a versenygépen.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough