A Ganassi autókban egyelőre nagyon jól szuperál a Chevy

A januári, sebringi tesztjüket követően az IndyCar Chevrolet motorokkal versenyző csapatai a fontanai Auto Club Speedway felé vették az irányt.
Február 10-én, hétfőn verőfényes napsütés fogadta az amerikai gyártó erőforrásait használó csapatokat és azok versenyzőit. A teszt abból a szempontból is különlegesnek számított, hogy az egynapos program a rajongók számára ingyen és bérmentve megtekinthető volt, akik a széria legnagyobb örömére a hétköznapi időpont ellenére is viszonylag szép számmal képviseltették magukat.
A 2014-ben Honda motorról Chevyre váltó Chip Ganassi Racing Scott Dixon, Tony Kanaan, Charlie Kimball és Ryan Briscoe révén teljes legénységükkel felvonultak a kétmérföld hosszúságú pályán, ahogyan az Helio Castronevest, Will Powert és Juan Pablo Montoyát a soraiban tudó Team Penske sem hagyott otthon senkit. A két nagycsapat mellett jelen volt az Ed Carpenter Racing, akik az idei évtől már csak az oválokra koncentráló csapattulajdonos/versenyzővel, Ed Carpenterrel kezdték meg a munkát, míg a KVSH Racing autójával az eddigi egyetlen, hivatalosan megerősített pilóta, Sebastien Bourdais körözött az ACS-en.
A legnagyobb durranást, ebből kifolyólag pedig a fokozott médiafigyelmet mégsem a pályán zajló események váltották ki, hanem a Team Penske bejelentése, amely szerint a gárda az eddigieknél is erősebbre fűzi kapcsolatát a Verizon Wireless-szel. Az új kontraktus értelmében a telekommunikációs cég Will Power autójának további, teljes szezonos szponzorálása mellett Montoya 2-es számú gépének indulását is fedezi minimum nyolc futamra, valamint a május 10-ei Grand Prix of Indianapolis-on az említett két pilóta mellett Helio Castroneves járművén is elsődleges támogatóként fog megjelenni. Az IndyCar főszponzori posztjára toronymagasan esélyes Verizon mindezeken kívül az elkövetkezendő szezonban is kiemelt technológiai partnere lesz a Roger Penske tulajdonában lévő csapatnak.
Az üzleti hírek mellett természetesen azért az Auto Club Speedway-en is zajlottak az események. A téli tesztek a szezonra nézve minden csapat számára létfontosságúak, ezúttal viszont külön ki kell emelni a hosszú évek közös munkája (és egymás anyázása) után a Hondával idén szakító és Chevyre váltó Chip Ganassi Racinget. Nos, a bajnok csapat elégedett lehet az eddigi munkával, hiszen januárban, Sebringen már produktív napot tudhattak maguk mögött, Fontanában pedig, Scott Dixon révén egyenesen a tabella élén zártak.
Az új-zélandi pilóta 219.774 mph-s átlagsebességével lett a hétfői nap legjobbja, eredménye azonban még így is több, mint egy mérföld per órával elmaradt a 2013-as MAVTV 500 pole-pozíciós tempójától, a Will Power nevéhez fűződő 220.775-től. Dixon mögött, két tizeddel lemaradva Castroneves végzett, a továbbiak pedig a Bourdais, Briscoe, Kanaan, Kimball, Montoya, Power, Carpenter sorrend szerint alakultak.
Az Auto Club Speedway 2012-ben került be az újraegyesült IndyCar versenynaptárába, azóta pedig, immár zsinórban harmadik éve a szezonzáró futamként funkcionál. Ezt megelőzően 1997-2002 között a CART, 2002-2005-ig pedig az IRL/IndyCar rendezett rajta versenyeket. Több rekord is fűződik a pályához, amelyek közül kiemelkedik a 2003-as Toyota Indy 400, amely a maga 207.151 mph-s (333.377 kmh) átlagsebességével máig a leggyorsabban teljesített futamnak számít a motorsport történetében.
A hétfői teszt kilenc résztvevője közül csak ketten, Ryan Briscoe és Juan Pablo Montoya nem rajtoltak el a pálya 2012-es, visszatérő futamán, a kolumbiai versenyző azonban elmondhatja magáról, hogy egyike a jelenlegi mezőny azon három pilótájának, akik már a kilencvenes évek végén versenyeztek az akkor még California Speedway névre hallgató aszfaltcsíkon.
„Megvan a sebessége, minden kétséget kizáróan” – mondta Helio Castroneves Montoya kapcsán. Márpedig a brazil versenyző tudja mit beszél, hiszen az 1999-es Marlboro 500-on – amely mezőnyének egyébként Kanaan is tagja volt – már alkalmuk nyílt egymás ellen csatázni, tavaly óta pedig már csapattársként szemléli a kolumbiai visszarázódását az open-wheel világába.
„Ez az egész arról szól, hogy vissza kell térnem az alapokhoz” – nyilatkozta Montoya. „Elsőre, együtt [Castronevesszel és Powerrel] hajtottunk ki a pályára, amikor hirtelen jött Kanaan és megelőzött bennünket. Még egy kicsit draftoltunk is. A saját beállításaimmal mentem, de az autóinkban használt motor volt.”
A már említett Briscoe nyolc év után, idén tér vissza, mint teljes szezonos versenyző a Chip Ganassi Racing kötelékébe. A sydney-i születésű pilóta 2004-ben a Toyota Forma-1-es csapatának tesztpilótájaként tevékenykedett, a következő évben pedig a japán cég közbenjárásának köszönhetően megejthette bemutatkozását az IRL-ben. Első éve nem alakult túl jól,mindössze háromszor tudott a legjobb tízben végezni, két futammal a szezon vége előtt, a Chicagoland Speedway-en pedig egy olyan horrorisztikus balesetet szenvedett, hogy őrangyalai máig nem heverték ki a fáradalmakat. Szerencsére Briscoe-nak sikerült felépülnie súlyos sérüléseiből, azonban miután a 2005-ös évad végén a Toyota búcsút intett a szériának, Ganassiék neki is azonnal ajtót mutattak.
Ekkoriban kevesen fogadtak volna arra, hogy hét évvel később pont Chip Ganassi fogja egy autóval kisegíteni a 2013-ban teljes szezonos szerződés nélkül tengődő ausztrált és őt ülteti be a csapat ötödik gépébe az Indy 500-on. Ugyanezen év decemberében pedig jött a hivatalos bejelentés, miszerint 2014-ben Briscoe fogja vezetni a gárda 8-as számú autóját Dixon, Kanaan és Kimball csapattársaként. A múltra fátylat borítottak tehát, az pedig, hogy Ryan tud-e élni a lehetőséggel, hamarosan elválik, mindenesetre jelenleg nagyon boldog régi-új közegében:
„Folyamatosan azon vagyok, hogy minél jobban megismerjem a csapatot. Minden csak most kezdődik. Nagyon-nagyon jól érzem magam.”
A legutóbbi, fontanai győztes, Will Power 154.867 mph-s átlagsebességgel nyerte meg a tavalyi szezonzárót, mögötte a második helyen pedig a futam 2012-es legjobbja, Ed Carpenter végzett. Az ausztrál pilótának ezzel kapcsolatban egy kisebb sztori is eszébe jutott és azon melegében el is mesélte, hogy az ominózus győzelem után odament amerikai kollégájához, hogy tudassa vele, ezzel valószínűleg bebiztosította magának az AJ Foyt Trophy-t.
„Mondtam neki [Carpenternek], hogy azt hiszem, én nyertem meg az oválbajnokságot, mire ő azt válaszolta, hogy ebben az évben ezt a titulust nem ítélik oda senkinek” – emlékezett vissza Power, akinek azért a hír nem vette el aznap az kedvét az ünnepléstől.
Nem sokáig pihenhetnek a csapatok, hiszen február 12-én már a Sonoma Speedway-en vár rájuk egy újabb teszt, az első, tavaszi kollektív programra pedig március 17-18-án fog sor kerülni a Barber Motorsports Parkban. Az IndyCar szabálymódosítása értelmében mindössze tizennyolc tesztnap áll rendelkezésükre a csapatoknak, amibe a szélcsatornás tesztek is beleszámítanak. Egyelőre két szezonközi tesztnek van megadva pontos dátuma: április 30-án az indianapolisi road-on nyílik lehetőség a felkészülésre, majd pedig augusztus 27-én, Fontanában körözhetnek a szezonzáró előtt.
képek: Will Lester/IVDB

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough