Michele Bumgarner csak az IndyCarral elégszik meg -

A Mazda Road to Indy programban résztvevő versenyzőnő 2016-ban már a legnagyobb kategóriában versenyezne.

Michele Bumgarner neve a világ legnagyobb részén egyelőre ismeretlenül hangzik, azonban Ázsiában már szinte fogalomnak számít motorsport körökben. A még mindig csak huszonnégy éves pilótát a kontinens gokartvilágának királynőjeként tartják számon, aki már nagyon fiatalon letette a névjegyét a nemzetközi porondon is. Tizenhárom évesen, 2003-ban interkontinentális bajnoki címet szerzett és még ugyanebben az esztendőben hazájában, a Fülöp-szigeteken az év autóversenyzőjének választották. A filippínó anyától és amerikai apától született Michele 2004-ben megnyerte az Asian Karting Open Championshipet, ezzel pedig hivatalosan is ő lett a kontinens legjobb gokartversenyzője. Még ugyanebben az évben teljesítette első formulaautós szezonját a japán Formula Toyota Championshipben, ahol rögtön a második helyen zárta a szezont. Eredményeiért hazájában megkapta az Arany Kormánykerék díjat, egyben pedig ismét ő lett az év legjobb filippínó autóversenyzője. 2005-ben a Formula BMW versenyzőiskolája Michele-nek ítélte oda a legtehetségesebb pilótának járó ösztöndíjat Bahreinben. Pályafutása eddigi egyik leglátványosabb győzelmét is ebben a szezonban aratta, amikor Suzukában a tizenegyedik sorból indulva sikerült elsőként áthaladnia a célvonalon, úgy, hogy az utolsó körben még a harmadik helyen állt, a végén azonban olyan hajrát vett, hogy az előtte haladó versenyzőknek esélyük sem maradt ellene.

2006-ban az ázsiai Formula 3-ban mérette meg magát, a bajnoki összetettben pedig a harmadik helyen fejezte be az évet. Az amerikai open-wheel versenyzés világában 2008-ban mutatkozott be, amikor is a John Walko Racing jóvoltából részt vehetett a Star Mazda sorozat azévi szezonjának első öt versenyén. Bár első nekifutásra nem alakult valami fényesen tengerentúli debütálása – legjobb eredménye egy tizenötödik hely volt Portlandben -, régi közegében azonban ismét megcsillogtatta képességeit, miután a világ legnagyobb utcai gokartversenyén, a Rock Island Grand Prix-n ő lett az esemény történetének első női bajnoka. Még ugyanezen év novemberében Bumgarner leszerződött az Indy Lights-ban szereplő Walker Racinghez, azonban a csapat a 2009-es szezonban mégsem őt, hanem Stefan Wilsont ültette autóba.

Ezt követően Michele-nek hosszú ideig kellett várnia arra, hogy ismét rámosolyogjon a szerencse. 2013-ban végül a Mazda Philippines támogatásának köszönhetően, öt év után először, újra open-wheel gépben találta magát és a Pro Mazda houstoni versenyhétvégéjének első futamán a tizennegyedik, a másodikon pedig már a kilencedik helyen zárt a World Speed Motorsports autójával. Eredményével a széria két díját, a Quarter Master Hard Charger Award-ot, valamint a Staubli Awardot is hazavihette.

Bumgarner nem az a típus, aki egykönnyen feladja és saját elmondása szerint a végsőkig harcolni fog azért, hogy elérje a célját, ami nem más, mint egy IndyCar ülés. A terv megvalósításához konkrét stratégiát dolgozott ki, aminek első állomásához, azaz egy teljes szezonos üléshez a Pro Mazda Championshipben a hírek szerint már nagyon közel áll. Ha sikerrel jár, akkor a nevelőszéria versenyeinek dobogóját célozná meg, ezt követően pedig az Indy Lights-ra feni a fogát és ha minden tökéletesen alakul, akkor 2-3 éven belül már a legnagyobb kategóriában láthatjuk viszont.

Az alábbiakban, a Mazda Philippines jóvoltából következzék egy, az Autoindustriya által készített interjú, csak hogy egy kicsit még jobban megismerhessük azt a hölgyet, akitől már egy évtizede hasra van esve a komplett Fülöp-szigetek.

Autoindustriya: Hogyan kerültél kapcsolatba a versenyzéssel?

Michele Bumgarner: Az öcsémmel, Markkal [Mark Bumgarner, ma a Fülöp-szigetek egyik legfeltörekvőbb divattervezője] együtt gokartoztunk Subicban amikor gyerekek voltunk. Miután Mark ötéves korában megkapta az első saját gokartját nagyon irigy lettem rá és elkezdtem könyörögni az apámnak, hogy nekem is vegyen egyet. Végül kaptam egy hatvan köbcentis kadetet, ezzel teljesítettem az első versenyszezonomat is. Imádtam a többi gyerek ellen csatázni a pályán, de emellett aktívan teniszeztem is. Ekkoriban még csak gondolni sem mertem arra, hogy ott tarthatok, ahol most. Visszatekintve, csak egy gyerek voltam, aki klassz sportokat űzött és egyszerűen élvezte azokat.

A: Tehát egyszerre teniszeztél és gokartoztál? Hogyan voltál képes megtalálni az egyensúlyt a két merőben különböző sportág között?

MB: Igen, egy időben vettem részt tenisztornákon és gokartoztam Ázsia-szerte. Eleinte könnyebben össze lehetett egyeztetni a kettőt, de amikor a versenynaptárak elkezdték ütni egymást az apám választás elé állított. Én határozottan az autósport mellett tettem le a voksom, mert egyszerűen azt sokkal klasszabbnak tartottam a tenisznél, valamint az is a gokartozás felé billentette a mérleg nyelvét, hogy nagyon kevés lány volt akkoriban ebben a sportban.

A: A gokartozást követően hol méretted meg magad?

MB: Először 2004-ben, tizennégy évesen nyílt lehetőségem arra, hogy kipróbálhassam magam a Formula Toyota sorozatban, közvetlenül azelőtt, hogy Európába mentem volna gokartozni. Mikor visszatértem, Tito Eddie (Pena), az ázsiai Formula 3 első embere személyesen kereste fel az apámat és azt mondta neki, hogy mindenféleképpen látni akar engem a sorozatban. Egy sikeres teszt után, 2006-ban már azon kaptam magam, hogy az F3 mezőnyében versenyzek Mark Goddard csapatában. Miután első szezonomban sikerült a bajnokság harmadik helyén végeznem, a Pro Mazdában folytattam. Később leszerződtem az Atlantic Championshipbe a Newman Wachs Racinghez, azonban Paul Newman halála jelentősen megkavarta a lapokat a csapatnál, így végül mégsem jött össze a szereplés.

A: Hogyan készülsz fel a versenyekre?

MB: Amikor otthon vagyok a Fülöp-szigeteken, az edzőtermet látogatom, emellett pedig teniszezem. A fizikai és mentális felkészülésem túlnyomó részét azonban az Egyesült Államokban végzem. Nagyon sokat köszönhetek a PitFit speciális, kifejezetten autóversenyzők számára kidolgozott, intenzív programjának. Gyakran megtalálható vagyok a RaceCraft1-ban is amelynek tulajdonosa, Kelly Jones az apám egyik régi jó barátja még azokból az időkből amikor ő maga is versenyzett. Mázli, hogy a RaceCraft1 a PitFit termének szomszédjában van, így edzés után rögtön be is huppanhatok a szimulátorba. A szimulátor segítség nekem, különösen akkor töltök itt akár több órát is egyhuzamban, ha olyan pályára készülök, amelyen korábban még nem vezettem.

A: Ha már említetted a szimulátorokat, mi a véleményed igazán róluk? Sok versenyző ugyanis nem kedveli őket.

MB: Hogy őszinte legyek, rám egyelőre az újdonság erejével hat. Soha nem érdekeltek még a számítógépes játékok sem, semmilyen konzolhoz nem volt ezt megelőzően szerencsém, szóval én még nagyon kezdő vagyok ebben a szimulátor-dologban. A Fülöp-szigeteken ráadásul soha nem állt rendelkezésre valódi, versenyzőknek készült szimulátor. Az eddigi tapasztalataim alapján azt mondom, hogy rengeteg időt meg lehet spórolni vele és nagy hasznát lehet venni, ha az ember olyan pályára készül, ahol még nem járt azelőtt. Sokat lehet tanulni általa.

A: A jelenlegi mezőnyből ki a kedvenc IndyCar pilótád?

MB: A PitFit révén elég sok versenyzőt megismertem személyesen. A legjobban Scott Dixonnak, James Hinchcliffe-nek és Will Powernek szurkolok, mert velük nagyon jó barátságot sikerült kötnöm, igazán jófejek. Teljesen más dolog úgy szurkolni valakinek, hogy ismered is őket, de őszintén megmondom, ha soha nem találkoztam volna szemtől-szemben velük, Scottért és James-ért akkor is szorítanék.

A: Forma-1-ben van favoritod?

MB: Régóta szurkolok Kimi Räikkönennek. Ott voltam, amikor az első F1-es futamát megnyerte Malajziában, és személyesen is sikerült találkoznunk. Dedikálta a gokartomat is, nagyon kedves volt. Örülök, hogy ismét az F1-ben van. Rajta kívül még Fernando Alonsót kedvelem nagyon. Külön figyelemmel kísérem Jules Bianchi és Charles Pic pályafutását is, mivel Európában sokat versenyeztünk egymás ellen, jó csatáink voltak.

A: Milyen érzés a régi ellenfeleket, akiket ráadásul többször le is győztél, most az F1-ben látni?

MB: Örülök a sikereiknek és szurkolok nekik, ugyanakkor nem hazudok, pocsék érzés, hogy ők ott vannak ahol, én pedig nem. Viszont tisztában vagyok azzal, hogy egy női versenyző soha nem számíthat a férfiakkal egyenlő bánásmódra Európában. Emiatt is tűztem ki végső célomként az Egyesült Államokat és az IndyCart. Ebben a sorozatban egy nőnek sokkal több lehetősége van, különösen Danica Patrick megjelenése óta. Danica határozottan kinyitott rengeteg ajtót a versenyzőnők következő generációi előtt.

A: Szurkolsz Danicának?

MB: Határozottan nem, de köszönettel tartozom neki, amiért kitaposta előttünk az utat.

A: Szeretnél versenyezni Danica ellen?

MB: Persze, nagyon is. Ő egy jó versenyző és az egyik legjobban fizetett pilóta az Államokban jelenleg. Szívesen kiállnék ellene, mert úgy érzem, sokkal jobb teljesítményt nyújtanék nála a pályán.

Ha Michele Bumgarnernek sikerül bekerülnie az IndyCar mezőnyébe, akkor ő lehet a széria történetének mindössze a második filippínó versenyzője Jovy Marcelo óta.

képek: Pinoy Auto Trader, Michele Bumgarner Official Facebook