Pár év múlva jöhet a KERS az IndyCarba?

Na szóval emberek, az van, hogy pletykák szerint az IndyCar fejesei már megint olyan dolgot találtak ki, aminek hallatán konkrétan eldobtam az agyam.

A széria állítólagos legújabb, remekbe szabott ötlete szerint ugyanis néhány éven belül be óhajtanák vezetni a Forma-1-ből jól ismert kinetikai energia-visszanyerő rendszert, közismertebb nevén a KERS-t. Csak tudnám, hogy minek, mikor az égadta világon semmi szükség nincs ilyen és ehhez hasonló mesterséges eszközökre az IndyCar autóiban. Aki többé-kevésbé rendszeres olvasója a blognak, az jól tudhatja, hogy már a push-to-pass miatt is levertem néhány picsogás cunamit – pedig az úgymond “saját találmány” -, mondván az is körülbelül annyira kellett, mint halottnak egy baráti kézfogás, de a széria ezen legújabb terve végképp kicsapta nálam a biztosítékot.

Egyrészt, az IndyCarról minden rosszat el lehet mondani a gagyi televíziós csomagtól kezdve a pocsék promóción keresztül a csapatok túlnyomó többségének szarrágó mivoltáig, aminek köszönhetően – több egyéb mellett – az aero kitek bevezetése is évek óta csak tolódik, de egy dologra soha nem volt panasz: nevezetesen a versenyek minőségére. Az amerikai open-wheel jobb sorsa érdemes főkategóriájában szökőévente egyszer fordul elő vonatozós, eseménytelen futam, a többinek viszont megkockáztatom, még az élőkép nélküli, szimplán live leaderboard táblázatos nyomonkövetése is nagyobb izgalmakat tartogat, mint mondjuk a 2013-as Forma-1-es szezon versenyeinek 90%-a full HD-ben.

Persze a realitás talaján maradva azt is be kell látni, hogy – amellett, hogy az IndyCar mezőnye nem holmi anyámasszony katonáiból áll, akik egy aprócska bukkanó miatt már könnyfátyolos szemmel, a félelemtől remegve rohannak a versenyigazgatósághoz – a kiegyensúlyozott futamokban az egyenkarosszériák is közrejátszanak. Azt viszont őszintén megvallva kétlem, hogy az aero kitek – elméletileg, aztán ki tudja mit hoz a gyakorlat – 2015-ös bevezetése akkora változásokat von majd maga után a csapatok közti erőviszonyok szempontjából, hogy a színvonalcsökkenés egyből maga után vonná a KERS létjogosultságát.

Mi jöhet ezután, DRS zónák? Abszurd.

Másik oldalról megközelítve, köszönhetően az IndyCarhoz fikarcnyit sem értő, fals gondolataikat viszont a médiában, valamint közösségi oldalakon annál nagyobb szeretettel osztogató egyéneknek, az a hamis kép él az átlag motorsport rajongó fejében, hogy a széria mindent a Forma-1-től koppintott le története során. Eddig a percig ez persze az urban legend kategóriáját erősítette, hiszen a valóság ennek pont az ellenkezője, gondoljunk csak például a biztonsági övre, a HANS-ra, a rögzített kerékre, a magasított cockpitre, a színnel jelölt abroncsokra, vagy éppen a pace (safety) car intézményére, amelyek mind a tengerentúlon debütáltak, és a felsorolás korántsem teljes. Az ilyen KERS-hez hasonlító agyrémekkel viszont az IndyCar önszántából hajtja a fanyalgók malmára a vizet, akik nyakamat rá merném tenni, hogy nem fogják lecsapás nélkül hagyni ezt az orbitálisan magas labdát.

Van elég problémája a szériának, amelyek mielőbbi megoldásra várnának, ehelyett viszont ilyen eszeveszett hülyeségeken pörögnek az illetékesek. Eszem megáll.

Ha pedig már annyira F1, akkor nem győzöm hangsúlyozni, a marketing oldalt kéne másolni, mert abban tényleg van mit tanulnia az IndyCarnak.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy