Franchitti: Nagyon szerencsés vagyok

Dario Franchitti houstoni balesete az élő példa arra, hogy az ember addigi, megszokott élete egy pillanat alatt gyökeres fordulatot vehet.


Franchitti az október első hétvégéjén megrendezésre került houstoni duplafordulóra a versenynaptár ugyanolyan állomásaként tekintett, mint azt megelőzően bármelyikre. Sőt, gondolatban már a 2014-es esztendőben járt, amikor is az idei, nem kimondottan sikerekkel tűzdelt szezonját szerette volna feledtetni egy újabb bajnoki címmel, vagy Indy 500 győzelemmel, esetleg mindkettővel. Az élet azonban a vasárnapi, második futam legvégén, egy horrorisztikus baleset formájában kegyetlen fordulatot vett. Az utcai pálya egyik legtempósabb részén haladva az AJ Foyt Enterprises 14-es számú autóját vezető Takuma Sato kissé megcsúszott, a mögötte érkező Franchittinek pedig már sem ideje, sem pedig helye nem volt arra, hogy elkerülje az ütközést. A Target Chip Ganassi Racing 10-es számú gépe ráfutott a japán Dallara-Hondájára, négy kerékkel a levegőbe emelkedett és egyenesen a pályát szegélyező kerítésnek csapódott. A vérfagyasztó jeleneteket látva sokan már a legrosszabbra gondoltak. Bár Franchitti súlyos, de szerencsére nem maradandó sérülésekkel megúszta az incidenst, pályafutásának sorsa azonban végérvényesen megpecsételődött.

 

A skót pilóta másfél hónappal a kis híján tragikus végkimenetelű balesetet követően először a RACER magazin szakújságírójának, Robin Millernek adott exkluzív interjút arról, hogy miként élte meg a nehéz időszakot és milyen tervei vannak a jövőre nézve.

 

 

“Egyórás MRI vizsgálatot követően dr. Steven Olvey (neurológus, egyike azon szakembereknek, akik orvosi értelemben sokat tettek az IndyCar versenyzés biztonságosabbá tételéért) felhívott és azt mondta, a sérülés rosszabb, mint először gondolta és nem kellene többé versenyeznem” – emlékszik vissza Franchitti élete talán legnehezebb pillanatára. “Tudtam, hogy az agyrázkódásom súlyos, de azt nem, hogy ennyire. Az elkövetkezendő két napban csak ezen járt az eszem.”

Dario ekkor még halványan, de reménykedett abban, hogy talán mégis javulnak az eredményei és zöld utat kap pályafutása folytatására. Nem így történt.

“Azonban Terry (Dr. Terry Trammell, az IndyCar orvosa) ugyanezt közölte velem a csigolyámmal kapcsolatban, ami már harmadik alkalommal tört el. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ezt fogom hallani, de megbízom ezekben a srácokban, akik jól ismerik a sportunkat, a testünket, ezért el kellett fogadnom.”

“Először anyámat és apámat hívtam fel, majd Chipet (Ganassi).”

Franchitti, aki három Indianapolis 500 győzelmével és négy IRL/IndyCar bajnoki címével az észak-amerikai open-wheel autósport egyik legsikeresebb versenyzőjének számít, nem így képzelte el a visszavonulást, ahogyan tekintélyes méretű rajongótábora sem. Az élő legenda státuszba emelt, 40 éves sztár karrierje méltóbb búcsút érdemelt volna, nagy felhajtással és egy emlékezetes, utolsó futammal. Ehelyett azonban a sors úgy határozott, hogy a végső döntést néhány orvos nyomására kellett meghoznia egy klinikán, Miamiban.

“Újabb bajnoki címet akartam szerezni és megpróbálni megnyerni a negyedik Indy 500-amat, tehát ez nagyon kiábrándító számomra. De egyáltalán nem akarom sajnáltatni magam, mivel sok mindent elértem már. Befejeztem, talán nem úgy, ahogyan akartam, de miután két barátomat is elvesztettem ebben a sportban (Greg Moore 1999-ben, majd Dan Wheldon 2011-ben), úgy érzem szerencsés vagyok.”

“A baleset után úgy éreztem, rendben vagyok. Járókerettel sétáltam a kórházi szobában és Dixie-vel (Scott Dixon) beszélgettem, de később nagyon gyorsan megindultam a lejtőn. Nem tudtam aludni, vagy koncentrálni és nem akartam látni senkit. Az egyetlen ember, akit a lakásomba engedtem, az Dixie volt, órákig ült nálam és csak beszélt hozzám. Én viszont aggódtam és úgy döntöttem, hogy muszáj vagyok Miamiba repülni Dr. Olvey-hoz.”

Franchitti életéből legalább három hét kiesett és nem lehet tudni, visszanyeri-e valaha az erre az időszakra vonatkozó emlékeit. Saját elmondása szerint több egyéb mellett a houstoni balesetet megelőző fontanai teszt is sötét folt számára, arról, hogy azon részt vett csak mások beszámolói alapján szerzett tudomást.

“Nem voltam abban az állapotban egy jó ideig, hogy bármit is csináljak. Aztán jött a felkérés, hogy vegyek részt az Autosport díjátadó gáláján. Először azt mondtam, semmi esély arra, hogy erre képes legyek, de végül mégis elmentem, egy rövid beszédet is elmondtam, amin még saját magam is meglepődtem.”

Dario fizikális értelemben hamarosan teljes mértékben felgyógyul, de korábbi életének, amely közel 30 éve a versenypályák körül forgott, immár végleg vége.

1133775-17854809-640-360.jpg

A nagy kérdés, ami minden rajongót foglalkoztat az az, hogy milyen szerepben láthatjuk viszont, Franchittit. A pontos választ még ő maga sem tudja, egy azonban biztos, nem fog elszakadni a sporttól, ezen belül a Chip Ganassi Racingtől, amelynek soraiban legnagyobb sikereit érte el. Korábban szárnyra keltek olyan híresztelések, miszerint csatlakozik az ABC csatorna kommentátori csapatához, konkrétumokról azonban ezidáig még nem esett szó.

“Chip nagyszerűen viszonyult hozzám és az egész helyzethez, szóval először látnom kell, mit tervez velem. Bármilyen feladatot is kapok, jól akarom csinálni, de benne lennék egy tárgyalásban az ABC-vel is, már ha ők is akarnak beszélni velem.”

Akárhogyan is alakuljon Dario új élete, egy biztos, a legnehezebb számára a versenyzés hiánya lesz.

“Nagyon nehéz lesz, hogy nem vezethetek. Amit még nagyon hiányolni fogok az a srácokkal való közös munka. Imádtam versenyautót vezetni és együtt dolgozni a csapattal. Ez az, amit nagyon nehéz helyettesíteni.”

Az elmúlt tizenkét évben mindössze két alkalommal nem volt jelen Franchitti az Indianapolis 500 mezőnyében – 2003-ban sérülés, 2008-ban pedig a NASCAR miatt – ezért nem csak neki, de a verseny kedvelői számára is furcsa lesz a jövő május.

“Mielőtt még életemben először pályára léphettem volna az IMS-en, Barry Green és Kyle Moyer azt mondta nekem, ha valaha is ott leszünk az Indy 500-on, én jól szerepelhetek, mivel ez a nekem való pálya és verseny” – emlékszik vissza a kétezres évek elejére Franchitti, aki a Team Green színeiben először 2002-ben kvalifikálta be magát a legendás futam 33 fős mezőnyébe. Ezt megelőzően, köszönhetően az európai éveinek, majd a CART-ban nyújtott teljesítményének road/street menőként tartották számon, de később bebizonyította, oválon is megállja a helyét. Nem is akárhogyan.

“Első évemben elszúrtam, de aztán ráéreztem az oválversenyzésre, és, legyünk őszinték, a győzelmet nem kizárólag magadnak köszönheted; nekem két nagyszerű csapatom volt ehhez, az Andretti Green Racing (2007) és a Chip Ganassi Racing (2010, 2012).” 

Dario mindig is nagy tisztelettel adózott a sportág nagy öregjei előtt és büszkeséggel tölti el, hogy arcképe milyen legendák társaságában szerepelhet a Borg-Warner Trófeán.

“Ami igazán jó dolog, hogy ezekkel az emberekkel barátságot köthettem. Mióta megsérültem, felhívott telefonon Parnelli (Jones), Mario (Andretti), JR (Johnny Rutherford), Bobby (Unser), Rick (Mears), sőt, még AJ (Foyt) is rámcsörgött. Felnézek ezekre a srácokra és nagyon sokat jelent számomra, hogy szántak időt rám. Ahogyan mondtam, igazán szerencsésnek érzem magam.”

 

 

képek: IndyCar

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy