Megvan a kiválasztott -

Pont került a Chip Ganassi Racing több, mint egy hónapja tartó szappanoperájának végére, miután a csapat hivatalosan is megnevezte Dario Franchitti utódját a 10-es számú, Target által szponzorált autóban.

A huzavona, ködösítés és a média áldásos tevékenységének hála, az emberek tűkön ülve várták a nagy leleplezést a széria legkapósabb autójának leendő gazdáját illetően. Volt itt minden kérem szépen, kis túlzással talán csak a feltámadó Jézus Krisztust nem pletykálták bele a piros autóba, a nemzetközi méreteket öltő felhajtás pedig tálcán kínálta a potenciális hideg zuhany lehetőségét. Nem is csoda, hogy a bejelentést követően a közösségi oldalak és fórumok a szurkolók csalódottságától lettek hangosak, dehát ez van, ha az ember elhiteti magával, hogy – függetlenül családja anyagi helyzetétől- Rolexet kap karácsonyra, majd szenteste a fa alatt arcon csapja a realitás egy Swatch képében.

Tehát, egy szó, mint száz,az amerikai open-wheel versenyzés 2008-as újraegyesülését követő hat szezonból öt alkalommal a bajnoki címet is bezsebelő alakulat nem húzta tovább az emberek idegeit és nagy csinnadratta közepette lerántotta a leplet legújabb igazolásáról, aki nem más, mint a nyolc év után a csapathoz visszatérő ausztrál Ryan Briscoe.

A svédcsavar azonban csak most következik. A 32 éves pilóta ugyanis nem a Franchitti visszavonulását követően üresen maradt, ikonikus – az esetek többségében – pirosban pompázó Target gép kormányát tekergetheti a következő szezonban, hanem az eredeti tervek szerint Tony Kanaan-nek szánt 8-as számú NTT Data autóét, ugyanazét, amelynek volánja mögött az idei Indy 500-at is teljesítette. Ebből kiindulva nem kell atomfizikusi vénával rendelkezni ahhoz, hogy rájöjjünk, a sok pilóta vágyálmát képező 10-es DW12-ben a brazil veteránnak szavazott bizalmat Chip Ganassi és csapata.

Én pedig erre azt mondom, van a motorsportnak istene, mert a történet másabb véget is érhetett volna.

Miután ugyanis Franchitti bejelentette, hogy orvosai tanácsára végleg szögre akasztja a sisakját, olyan láncreakció indult meg nemzetközi szinten, hogy már-már képtelenség volt követni. A mindenható média a fél IndyCar mezőny mellett az összes, aktuálisan szerződés nélkül lévő Forma-1-es pilótát is a 10-es Target gépbe vizionálta, az pedig csak további olaj volt a tűzre, hogy egyes kirúgott/csóró/kétségbeesett (tetszőlegesen aláhúzandó) „királykategóriás” versenyzők sem zárkóztak el az esetleges váltás lehetősége elől. Persze nyilvánvaló volt, hogy az ováloktól nyírfalevélként reszkető elit alakulat tagjai csak a legeslegvégsőbb esetben firkantanák alá a nevüket egy IndyCar szerződésen, de a veszély azért fennállt. Félreértés ne essék, ezerszer leszögeztem már korábbi posztjaimban, hogy nincs ellenemre, ha egy F1-es átteszi a székhelyét a tengerentúlra, de az azért több, mint bicskanyitogató lett volna, ha zéró IC tapasztalattal rögtön a széria talán legnagyobb presztizsű autójában landolt volna valamelyik idegenbe szakadt menekült. Márpedig néhány esetben reális esélye volt annak, hogy ez történik.

Akkor kezdtem egy kicsit, úgymond megnyugodni, amikor elolvastam a Ganassi Racing igazgatójának, Mike Hull-nak álláspontját az F1-es versenyzők IC-béli létjogosultságáról. A szakember a maga cseppet sem finomkodó stílusában elmondta, egy Forma-1-ből érkező pilóta manapság a hajára kenheti az ottani tapasztalatát és esetleges győzelmeit. Hull a sokkal nagyobb fizikai erőnlétet (gondoljunk csak a szervó hiányára) kívánó IndyCar autók vezetését és a hosszabb versenytávok által megkövetelt mentális edzettséget emelte ki, amelynek kapcsán egy meg nem nevezett (mint később kiderült, Rubens Barrichellóról volt szó) pilótát hozott fel példaként, aki komolyan megszenvedett 2012-ben azért, hogy tartani tudja a lépést az IndyCar mezőnyével. A mai viszonyok ugyanis már korántsem olyanok, mint pl. húsz évvel ezelőtt, amikor még egyszerűbb volt az átjárás egyik sorozatból a másikba, teljesen mások a követelmények az edzettségi szinttől kezdve a pszichológiai felkészültségig. Lehetne még boncolgatni ezt az amúgy nagyon érdekes témát, de most ettől eltekintek, akit érdekel, az bővebben olvashat róla itt, magyarul.

Mindenesetre örülök, hogy az IndyCar emblematikus autója nem lett az F1 kiszavazó showjának vigaszdíja.

Térjünk vissza most inkább Ryan Briscoe-hoz, aki nem újoncként érkezik a Chip Ganassi Racinghez, hiszen karrierje első IRL/IndyCar szezonját is ezen csapat színeiben teljesíthette, még 2005-ben. Az ausztrál fiatalember debütáló éve nem alakult túl jól, legjobb eredménye egy nyolcadik hely volt Nashville-ben, a Chicagoland Speedway-en pedig egy olyan horrorisztikus balesetet szenvedett, hogy az őrangyalai máig nem pihenték ki az aznapi fáradalmakat. A hátralévő két versenyt sérülései miatt ki kellett hagynia, majd, ha ez még nem lett volna elég, Ganassiék úgy döntöttek, megköszönik addigi munkáját és a helyére a regnáló bajnok és Indianapolis 500 győztes Dan Wheldont ültetik. Bennfentesek szerint a búcsú nem volt szép, olyannyira nem, hogy a legtöbben őszintén megdöbbentek, amikor a Chip Ganassi Racing bejelentette, hogy a 2013-as Indianapolis 500-on Ryan fogja vezetni a gárda ötödik autóját. A pufi csapattulaj ugyanis nem sűrűn változtatja meg meg korábban alkotott véleményét, ha egy pilótára egyszer „A”-t mond, akkor az az évek múltán sem változik „B”-re.

Érdekesség, hogy a sydney-i születésű pilóta karrierje során csak a két ellenlábas topcsapatnál versenyzett teljes szezonosként, miután a 2006-’07-es, itt-ott beugróként eltöltött éveket követően a Team Penske színeiben rótta a köröket 2008-’12 között.

Voltak jó pillanatai, amikor megmutatta, hogy kvalitásait tekintve a toppilóták között lenne a helye, ugyanakkor olyan hibákat is vétett, amelyek láttán Roger Penske helyében én egy péklapáttal a kezemben kergettem volna körbe a pit lane-en.

A hullámvasútszerű teljesítményét elnézve nem is volt csoda, hogy Briscoe és a Team Penske öt éven át tartó kapcsolatára 2012 végén pont került, aminek következtében az ausztrál nem is talált magának teljes szezonos ülést az elmúlt idényre.

Jobbkor nem is jöhetett volna tehát Ganassi ajánlata az Indy 500-ra, amelyen a huszonharmadik helyről indulva végül a tizenkettedikként ért célba. A szerencse a szezon további részében JR Hildebrand szerencsétlensége képében ismét rátalált az ausztrálra. Miután ugyanis a Panther Racing kirúgta a csetlő-botló amerikait, Briscoe hat (hét is lehetett volna, ha nem töri el a csuklóját Torontóban) futamon keresztül vezethette a gárda 4-es számú autóját.

Azt kell, hogy mondjam, a Chip Ganassi Racing alapjaiban véve nem hozott rossz döntést Ryan Briscoe leszerződtetésével a 8-as autóba, és Tony Kanaan átdeportálásával a 10-esbe. A tekintélyes méretű szaglószervvel megáldott brazil a tökéletes választás Franchitti utódjául: tapasztalt, motivált, gyors, karizmatikus, a szurkolók imádják és lehet rá építeni.

Briscoe már megjárt egy topcsapatot – az említett Team Penske-t ugyebár – amelynek színeiben összesen nyolc győzelmet szerzett (beleszámítva a 2008-as, bajnokságon kívüli évzárót Surfers Paradise-on), és pályafutása eddigi legjobb eredményeként, 2009-ben a bajnokság harmadik helyét szerezte meg, most pedig egy újabb nagy lehetőség kapujában áll régi-új munkaadójával, azt pedig csak remélni tudjuk, hogy él is vele, mert ha ismét elszúrja – mint tette azt nem egyszer a múltban – akkor akár végérvényesen is bezárulhat mögötte az IndyCar kapuja.

képek: CGR, IndyCar