Az amerikai open-wheel versenyzés hanyatlása 8. – Merénylet a sajtószabadság ellen
Alig kilenc hónappal azután, hogy az Adrian Fernandez autójáról leszakadó alkatrészdarabkák három néző halálához vezettek a CART michigani futamán, kísértetiesen hasonló képsorok zajlottak le, ezúttal viszont már a rivális IRL-ben.
(Az érthetőség és folytonosság érdekében ezúttal is ajánlott elolvasni a posztsorozat korábbi részeit.
2. Külön utakon
Az 1999. május 1-én, a Lowe’s Motor Speedway-en (ma Charlotte Motor Speedway) rendezett VisionAire 500K az Indianapolis 500-at megelőző utolsó verseny volt az IRL naptárában. A szervezők mintegy 50.000 nézőre számítottak, ennek megfelelően több biztonsági változást is eszközöltek. Az 1-es és 4-es kanyarban lévő lelátók első nyolc sorát lezárták, az így kieső részeket pedig a pálya más szakaszain felállított, plusz ülőhelyekkel pótolták.
A módosítások ellenére azonban ismét beigazolódást nyert a mondás, miszerint ha egy tragédia be akar következni, akkor az be is fog.
Pár perccel este kilenc óra előtt, a verseny ötvenkilencedik körében Stan Wattles 35-ös számú Metro Racing autója a felfüggesztés meghibásodása miatt a falnak csapódott. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a gép mindkét első kereke leszakadt. A Byrd-Cunningham Racing autójával érkező John Paul Jr. nagy tempóban ráfutott a törmelékre, aminek következtében Wattles járművének jobb első kereke tekintélyes mennyiségű abroncsmaradvány kíséretében átrepült a pályát szegélyező kerítésen. Három néző azonnal életét vesztette, további nyolc ember pedig súlyos sérüléseket szenvedett, a futamot azonban – akárcsak korábban a CART michigani US 500-án – nem állították le. Mintegy huszonöt percig tartó, sárga jelzés alatti körözést követően került csak elő a piros zászló, mivel a mentőhelikopterek számára biztosítani kellett a leszállóhelyet. A versenyt ezután már nem indították újra.
Mondani sem kell, a szurkolók életébe kerülő balesetek nem vetettek jó fényt az amerikai open-wheel versenyzésre. Leo Mehl, Tony George, valamint az IRL vezérkarának további tagjai hosszas tárgyalásokat folytattak az autók nézők szempontjából is biztonságosabbá tétele kapcsán. Egy versenyautó tervezése során a szakemberek a majdan azt vezető pilóta testi épségének megóvására fókuszálnak, a lerepülő alkatrészek okozta károk viszont egy teljesen más kérdéskört képviseltek.
A Sports Illustrated több évtizedes múltra visszatekintő szakújságírója, Ed Hinton a történtek hatására egy terjedelmes cikk keretében vizsgálta meg a CART és az IRL futamain történt baleseteket, amelyek mérlege összesen hat halálos áldozat és több, mint egy tucat sérült néző volt. Hinton szerint a probléma nem kizárólag az autók karakterében, sokkal inkább a pályák – legfőképpen az IRL által használtak – elavult biztonsági követelményeiben keresendők. Szerinte az aszfaltcsíkot a lelátóktól elválasztó kerítés magasságának emelésével – amelyet a Michigan International Speedway az ominózus US 500 után már végre is hajtott -, valamint a kerítés és az első sor közötti terület kiszélesítésével nagyban orvosolható lenne a probléma. A cikk korábban soha nem látott népszerűséget hozott számára CART-körökben, az IRL azonban már egyáltalán nem fogadta ilyen lelkesen.
1999. május 29-én, egy nappal az Indianapolis 500-at megelőzően a CART az illinois-i Gateway Raceway-en készült a szezon hatodik futamára.
„Hinton!” – kiáltotta csapata pitjéből Chip Ganassi, mihelyst meglátta az SI nagyágyúját. „Onnan tudod, hogy az Indy 500 bajban van, hogy a legnagyobb sztori, ami ezzel kapcsolatban napvilágot lát, az a tiéd.”
Ahogyan az újságíró végigsétált a pit lane-en, szinte már-már sztárnak járó fogadtatásban részesült. Versenyzők, csapattulajdonosok, mérnökök, szerelők tapsolták meg, Mario Andretti nevetve integetett feléje, Paul Newman pedig csak elismerően bólintott, amikor Hinton elhaladt előtte.
„Üdvözöllek a kitaszítottak között” – mondta a csapattulajdonosként is komoly érdemeket szerző színészlegenda, utalva arra, hogy az SI-ben közölt írása miatt Hinton örökre elásta magát az IRL előtt.
Newman nem túlzott. Tony George tajtékzott, amikor meglátta a cikket.
„Amit tett, az már szinte bűncselekmény” – ordította, tudván azt, hogy az SI sztorija a lehető legrosszabbul jött ki a széria és ezzel együtt az Indianapolis 500 számára.
Ganassinak igaza volt a tekintetben, hogy az open-wheel háború negyedik tavaszán rendkívül sokat mondó volt a tény, amely szerint az IRL legégetőbb problémája az Indianapolis 500 hétvégéjén egy újságíró pályáról való kitiltása volt. Márpedig Tony George ezen munkálkodott.
A tragikus végkimenetelű charlotte-i verseny estéjén Hintonnak a NASCAR fontanai hétvégéjén volt jelenése. Amikor a baleset első hírei megérkeztek, a Sports Illustrated stábja azonnal válságértekezletet hívott össze. A lap két, a helyszínen tartózkodó munkatársa telefonon tartotta a kapcsolatot a New York-i szerkesztőséggel, a vezető szakíró státuszában lévő Hinton viszont kénytelen volt a hotelszobájából követni az eseményeket, miután túl hosszú időbe telt volna átrepülni az országot, márpedig ekkor minden perc számított. A szállodában is fogadni tudta kollégái jelentéseit faxon, e-mailben valamint telefonbeszélgetések formájában, amelyek birtokában viszonylag könnyedén neki tudott fogni cikke megírásának.
Maga a cikk nem szólt másról, mint a száraz tényekről, valamint arról, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy ilyen végkimenetelű balesetek soha többé ne fordulhassanak elő. Tony George-ot, mint később kiderült, nem is a szöveges rész háborította fel, sokkal inkább a cím és az illusztrációk, amelyekhez Hintonnak semmi köze nem volt.
A Sports Illustrated címoldalán az alábbi szavak köszöntek vissza: „Végzetes szórakozás”, az alatta lévő, hatásvadász képen pedig egy biztonsági ember volt látható, aki egy letakart, de még így is véráztatta holttest felett állt.
Bár a szalagcím szövegét minden esetben a főszerkesztő, a fotókat pedig a képszerkesztő választja ki, az IRL mégis, egyértelműen a cikk íróját tette meg felelősnek azért, mert az SI – amely ekkoriban az USA legolvasottabb és legbefolyásosabb sportmagazinja volt – egy horrorszériaként jelenítette meg őket, ahol a nézők sincsenek biztonságban.
A botrányos lapszám megjelenését követő héten a Sports Illustrated egy hivatalos levelet kapott , amelyben Tony George visszavonta Hinton sajtóakkreditációját, nem csak az Indianapolis 500-ról, de az Indianapolis Motor Speedway-en megrendezendő összes eseményről. Az SI persze küldhetett más újságírót, de – ahogyan George nyilvánosan kijelentette – Hinton maximum csak akkor léphet ismét az IMS-re, ha jegyet vesz.
A kitiltás híre gyorsan végigsöpört a médián. A Chicago Tribune arra utasította az Indianapolis 500-on lévő helyszíni tudósítóit, hogy azonnali hatállyal távozzanak a pályáról, a Los Angeles Times pedig a repülőtérről fordította vissza az indianapolisi járatra váró riporterét. És ez csak kettő a számos újság és televíziós társaság közül, amelyek bojkottálni készülték a versenyt. Ultimátumot adtak az IMS-nek: vagy engedik a Sports Illustrated vezető publicistájának, hogy végezhesse a munkáját, vagy a sajtó jelenléte nélkül fog lezajlani a 83. Indy 500.
A Chicago Tribune sportszerkesztője, John Cherwa leszögezte, az akciójuk nem a Sports Illustrated támogatásáról szólt, nem is Hinton személyéről, hanem a sajtószabadság megsértéséről. Tony George döntése precedensértékű volt, hiszen azt megelőzően még soha nem fordult – és soha nem is fordulhatott elő – , hogy a média egy képviselőjének megszabják, kit küldhet egy eseményre és kit nem.
1999-ben már egyre nagyobb teret hódított az internet, gombamód szaporodtak a fórumok, amelyeknek társasága azonnal lecsapott az SI körüli hajcihőre. Gyorsan megindultak a pletykák, különösképpen az IRL-hez lojális emberek körében, akik azt terjesztették, hogy a véres holttestet ábrázoló fotót személyesen Hinton készítette. Ez természetesen nem volt igaz, ahogyan már fentebb is említésre került, az újságíró a tragikus napon több, mint kétezer mérföldre, Kaliforniában volt, a kép eredete a The Associated Press fotóriporteréhez köthető és az SI is ezen ügynökségen keresztül jutott hozzá.
A botrány egyre nagyobbra dagadt, Hinton nevét pedig nemzetközi szinten felkapta a média. A szakíró felidézte, hogy az Olaszországban épp nászútját töltő egyik kollégája ijedten hívta fel, csak hogy megbizonyosodjon arról, jól van-e. Mint kiderült, az úriember éppen újdonsült feleségével kocsikázott a festői toszkán tájakon, amikor az autórádiót hallgatva ismerős szavak ütötték meg a fülét. A férfi nem értett sokat olaszul, mindössze annyit vett ki a hadaró hírolvasó mondataiból, hogy „Indianapolis 500”, „Sports Illustrated” és „Ed Hinton”. Mivel más magyarázatot nem talált arra, hogy mit keres a munkatársa neve az olaszországi hírekben, egyből arra gondolt, hogy Hinton meghalt egy, a pitlane-en történt balesetben.
Nem sokkal később a Purdue Egyetem rádiója interjút kért az IMS-ről kiebb rudalt újságíróval, aki igent mondott erre abban a tudatban, hogy azt csak a helyi, indianai adón fog lemenni. Tévedett, a riportot a nagy érdeklődésre való tekintettel országosan sugározták.
Egyaránt volt ez szomorú és egyben nevetséges is. Évtizedeken keresztül, minden májusban, az indianapolisi hírek a versenyről szóltak, annak emlékezetes pillanatairól és a hősies pilótákról. Hintonban óhatatlanul felrémlettek Chip Ganassi szavai és feltette magának a kérdést: „Valóban ez a legérdekesebb sztori most Indianapolisban?”
A válasz sajnos az igen volt, ami jól szemléltette, hogy milyen viszonyok is uralkodtak ekkoriban az Indianapolis Motor Speedwayen.
Miután Tony George a 83. Indianapolis 500 versenynapján végignézett a média centeren és látta, hogy alig lézeng ott néhány ember, muszáj volt változtatni az álláspontján és visszaállítani Hinton sajtóakkreditációját. Ironikus módon az SI szakírójának eredeti tervei között nem szerepelt a versenyről való tudósítás, köszönhetően annak meggyengült presztizsének, ehelyett inkább a NASCAR charlotte-i Coca-Cola 600-át, vagy a Forma-1 Monacói Nagydíját szemelte ki magának.
Azonban miután George újra megadta a szükséges engedélyeket, a Sports Illustrated New York-i vezetősége úgy döntött, Hintonnak Indianapolisba kell utaznia, ha tetszik neki, ha nem.
Az Indy 500 programjában szünnap volt, amikor Hinton megérkezett a pályára, a média center ennek megfelelően szinte teljesen kihalt volt. Egy régi munkatársa és barátja, amint észrevette Hintont, felnézett a számítógépe mögül és annyit mondott: „A kurva anyád.”
Az SI kitaszított, majd visszafogadott publicistája elmosolyodott, mire kollégája így folytatta:
„Mindannyian készen álltunk arra, hogy itt hagyjuk ezt a helyet és soha többé ne jöjjünk vissza. Befejezzük ennek a szarnak a közvetítését. Most, hogy téged visszaengedtek, itt kell maradnunk tudósítani” – mondta, majd lassan, szótagolva újra megismételte: „A kur-va-a-nyád.”
(Folyt. köv.)
(A Sports Illustrated cikksorozata nyomán)
A cikksorozat további részei: 9. A legsötétebb év 10. Texasi hattyúdal 11. A crapwagon éve 12. R.I.P. CART 13. Nincs meg az egyensúly 14. Új éra és teljes közöny 15. Long Beach a kulcs 16. A Danica-mánia és ami mögötte volt 17. A szenvedély és a pénz tragédiája 18. Generációváltás 19. Katherine vs. Danica 20. Kövesd a pénzt! 21. Mindenki egyért
képek: SI.com,
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough
