A 2013-as szezon legérdekesebb statisztikái

Azt hiszem, azzal mindenki egyetért, hogy az elmúlt IndyCar évad az utóbbi idők legkiegyensúlyozottabb, ugyanakkor legkiélezettebb küzdelmeit hozta.
Ennek megfelelően még így, lassan két héttel a szezonzáró után is bőven van még mit kivesézni. A múlt héten egy háromrészes posztsorozat formájában (elolvashatod itt, itt és itt) már jelentősen átrágtuk magunkat az év pozitív és negatív legjein egyaránt, most pedig elérkezett az ideje a puszta statisztikáknak.
Az adatokért most is millió köszönet és meghajlás jár az IndyCar hivatalos oldalának.
Első körben muszáj két táblázattal kezdeni, ami tökéletesen szemlélteti a már annyit hangoztatott versenyképességét a mezőnynek. Jól látható, hogy milyen hatalmasat változott a világ a szériában, ha megnézzük az első tíz futam utáni állást, majd pedig a szezon második felében megszerzett pontok alakulását.
Figyelem, második tábla csakis kizárólag a Pocono Raceway-től kezdve számolja az egységeket, nulláról indulva!
Bajnokság állása 10 futam után | Az utolsó kilenc futam során szerzett pontegységek | |||||
1. | Helio Castroneves | 332 | 1. | Scott Dixon | 337 | |
2. | Ryan Hunter-Reay | 323 | 2. | Will Power | 289 | |
3. | Marco Andretti | 277 | 3. | Simon Pagenaud | 267 | |
4. | James Hinchcliffe | 266 | 4. | Justin Wilson | 245 | |
5. | Tony Kanaan | 253 | 5. | Sebastien Bourdais | 237 | |
6. | Simon Pagenaud | 241 | 6. | Charlie Kimball | 234 | |
7. | Scott Dixon | 240 | 7. | Helio Castroneves | 218 | |
8. | Takuma Sato | 233 | 8. | Dario Franchitti* | 216 | |
9. | Justin Wilson | 227 | 9. | Simona de Silvestro | 210 | |
10. | Will Power | 209 | 10. | Marco Andretti | 207 | |
* – Franchitti sérülés miatt kihagyta a szezonzárót, így ő értelemszerűen nyolc futam alatt gyűjtötte össze a neve mellett szereplő pontszámot | ||||||
Most pedig idézzük fel az elmúlt idényt a számok segítségével.
1 – Csak egyetlen versenyző tudta teljesíteni a szezont DNF nélkül: Helio Castroneves. A brazil pilóta utoljára a 2011-es Kentucky Indy 300-at volt kénytelen idő előtt feladni, ezzel zsinórban harmincegy befejezett futamnál tart. Az IndyCar rekord Danica Patrick nevéhez fűződik, aki egymás után ötven versenyt teljesített kiesés nélkül.
4 – A négyes szám különös jelentőséggel bírt 2013-ban. A szezon során legtöbb győzelmet arató pilóta, név szerint Scott Dixon összesen ennyiszer ünnepelhetett a dobogó tetején, ahogyan a legtöbb pole-t bezsebelő Dario Franchitti is négy alkalommal indulhatott (volna, ha motorcsere miatt végül nem sorolják hátra) az első rajtkockából. Nem mellesleg pedig négy olyan versenyző is akadt, akik idén először aratták első főkategóriás győzelmüket (James Hinchcliffe, Takuma Sato, Simon Pagenaud és Charlie Kimball).
5.42 – A teljes szezonra levetítve, átlagosan ennyi versenyző állt az élen a futamok alkalmával.
5.79 – Will Power átlagosan ebben a pozícióban zárta a szezont, ami magasan a legjobb a teljes idényben részt vevő pilóták között.
7.83 – A bajnoki címet megszerző Scott Dixon átlagban ezen a helyen teljesítette az évet.
8 – Nyolc különböző csapat ünnepelhetett győzelmet 2013-ban.
10 – Tíz különböző versenyző állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Az örökranglista élén továbbra is a 2000-2001-es CART szezonok állnak, amikor is mindkét évadban egyaránt tizenegy győztest avattak.
10.7 – Átlagosan ennyi alkalommal változott az élen álló személye futamonként idén.
15 – A szezon tizenkilenc versenyéből tizenötön vezetett legalább egy kört Will Power.
17 – Ennyi pozíciót zuhant összetettben Takuma Sato, aki négy futam után még vezette a bajnokságot, azonban köszönhetően többek között tíz DNF-jének, végül a tizenhetedik helyen fejezte be a szezont.
20 – Húsz versenyzőnek sikerült dobogóra állnia az idény folyamán.
21 – A versenyek utolsó tíz százalékát figyelembe véve, Simona de Silvestro összesen huszonegy pozíciót javított.
38 – Összesen harmincnyolc pilóta rajtolt el legalább egy futamon idén az IndyCarban.
98.5– A szezon teljes körszámának mintegy 98.5%-át sikerült teljesítenie Charlie Kimballnak. A Chip Ganassi Racing pilótája a maximális 2433-ból 2397 kört tett meg, ami 2013-ban abszolút rekordnak számít.
337 – Scott Dixon ennyi pontot szerzett a szezon utolsó kilenc futamán, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végül övé lett a bajnoki trófea. Poconótól számolva a második legtöbb egységet Will Power gyűjtötte össze (289), a hajrá harmadik legszorgalmasabbja pedig Simon Pagenaud lett a maga 267 pontjával.
351 – A szezon során a legtöbbet az élen töltő versenyző, azaz Will Power összesen ennyi kör erejéig vezette a mezőnyt.
403 – Összesen ennyi helyet javított korábbi pozíciójához képest Charlie Kimball, messze a legtöbbet a mezőnyben.
– A legtöbb pontot épített/utcai pályán Scott Dixon gyűjtötte össze, szám szerint 420-at, oválon pedig Castroneves bizonyult a legjobbnak a maga 215 egységével. Sajnálatos módon idén ez már csak a statisztikákat gyarapítja, ugyanis 2013-ban nem került átadásra sem a legjobb technikás pályán nyújtott teljesítményért járó Mario Andretti Trophy, sem pedig az oválmenőt honoráló AJ Foyt Trophy.
– Annak ellenére, hogy Oriol Servia a szezon tizenkilenc futamából csak tizenkettőt teljesített, még így is több pontot szedett össze, mint a teljes idényben résztvevő Sebastian Saavedra. Servia neve mellett 236 egység szerepel, a Dragon Racing 23 éves pilótája pedig 233 pontot gyűjtött.
képek: IndyCar

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough