II. USAracing Awards – 3. kör

Utolsó felvonásához érkezett az USAracing szezonértékelője.

A 2013-as idény végéhez érve ezen blog a tavalyi évhez hasonlóan ismét összeszedte az elmúlt hónapok legjeit. Az első részben kiderült, hogy kinek a nevéhez fűződik az év előzése, a második részben pedig több egyéb mellett arról is lehullt a lepel, hogy melyik volt a szezon összeesküvés-elmélete.

Most pedig következzék a USAracing idei utolsó tíz kategóriája.

   

A 2012-höz képest legtöbbet fejlődött versenyző: Marco Andretti

Az Andretti Autosport pilótájának tavalyi éve katasztrofálisan alakult: mindössze háromszor tudott a legjobb tízben végezni, összetettben pedig a kiábrándító tizenhatodikként zárta az évet. Gyenge performanszát látva egy idő után még tulajdon édesapja és csapatfőnöke, Michael Andretti is kételkedni kezdett Marcóban, egy interjújában meg is jegyezte, hogy legszívesebben visszaküldené egy kicsit tanulni az Indy Lights mezőnyébe.

Maga az érintett is jól tudta, hogy komoly gondokkal küzd, amelyek mielőbbi megoldást kívánnak. Marco – ellentétben sok más kollégájával – felismerte, hogy teljesítménye javításához segítségre van szüksége, ezért a holtszezonban meg sem állt Európáig, ahol egy magasan képzett vezetéstechnikai oktató szárnyai alatt csiszolgatta képességeit. Maradék szabadidejét aktív szimulátorozással töltötte, főként a gyenge pontját képező utcai és épített pályákra fókuszálva, emellett pedig fitness programját is megváltoztatta, hogy fizikumából is a maximumot hozza ki.

A kemény munkának meg is lett az eredménye. A szezonnyitó St. Petersburgi futamon harmadikként intették le, Milwuakee-ban és a Pocono Racewayen pedig abszolút dominánsként az összes edzést és végül a kvalifikációt is megnyerte, a futamokon azonban mindkét alkalommal műszaki hiba miatt kiesett.

A balszerencsék ellenére azonban idei mutatója kimondottan impresszív, különösen tavalyhoz képest. Tizenkilenc futamból tizennégyszer végzett a legjobb tízben, ebből hatszor a top 5-ben, kétszer pedig dobogóra is állhatott. Szerzett két pole-t, Poconón kiesése ellenére is az ő nevéhez fűződött a legtöbb élen töltött kör, végelszámoláskor pedig IRL/IndyCar pályafutása eddigi legjobb eredményét elérve a bajnokság ötödik helyén zárt.

 

525.jpg     

Az év csalódása: Alex Tagliani és Tristan Vautier

              

A kategóriában holtverseny alakult ki a széria veteránja, valamint idei egyetlen teljes szezonos újonca között. A negyvenéves kanadai idén jószerivel csak csetlett-botlott a pályán, a legtöbb esetben fel sem tűnt a jelenléte, ha pedig mégis, akkor az látványos autótörésben nyilvánult meg. Nem is csoda, hogy a torontói duplaforduló után csapata, a Barracuda Racing megvált tőle. Tagliani hirtelen rászakadt szabadidejét sportautózással töltötte, majd a szezonzárón – miután jó haverja, Scott Dixon szólt néhány szót az érdekében a főnökségénél – ő helyettesíthette a sérült Dario Franchittit a Chip Ganassi Racing 10-es számú gépében. A mezőny egyik legjobb autóját vezetve volt pár szép megmozdulása Fontanában, de itteni produkciója végül ugyanúgy ért véget, ahogyan az már számtalanszor ebben az évben: balesettel.

Vautier az Indy Lights bajnoki címmel a zsebében érkezett meg a szériába, hogy aztán a kezdeti fellángolást követően – bejutott a szezonnyitó, St. Pete-i futam kvalifikációjának utolsó körébe – rekordsebességgel tűnhessen el a mezőnyben. Az év folyamán mindössze egyszer sikerült a legjobb tízben végeznie, méghozzá Alabamában, ahol konkrétan tizedik lett, összetettben pedig végül a huszadik helyen zárt. Ennek ellenére még mindig ő lett az IndyCar hivatalos év újonca, bár némileg árnyalja a képet, hogy rajta kívül nem volt más, teljes szezonos elsőéves.

 

  

Az év legnagyobb szívása: James Hinchcliffe, Alabama

 

A birminghami verseny harmadik körében balesetbe keveredett 27-es számú Andretti Autosport gépet az incidenst követően pilótástul egy pálya melletti, biztonságosnak vélt zónába vontatták, hogy majd aztán a következő sárga zászlós periódus alatt eljuttathassák a csapata pitjébe. Ekkor azonban még nem tudta senki, hogy a futam hátralévő nyolcvanhét körében már egyszer sem kell beküldeni pace cart, így Hinchcliffe kénytelen volt szinte az egész versenyt autójában kuporogva végignézni. A kanadai később elmondta, hogy bár a legjobb helyről nézhette végig a futamot, ennek ellenére egy idő után már elképesztő módon unatkozott és sajnálta, hogy Brad Keselowski után szabadon nem tart az autójában okostelefont.

            


 

Az év zuhanórepülése: Takuma Sato

                                                                

Az AJ Foyt Racing japánjának szezonja ígéretesen kezdődött. St. Petersburgben rögtön egy nyolcadik hellyel nyitott, majd az idény harmadik futamán, Long Beachen megszerezte első IndyCar győzelmét, az ezt követő brazil fordulón pedig a másodikként intették le. Az Indianapolis 500 hónapjának mint a bajnokságot vezető pilóta vághatott neki, innentől fogva azonban visszaállt a régi rend. Sato a hátralévő tizenkét futamból tízet nem fejezett be, sorra törte az autókat – olykor nem csak a sajátját, de versenyzőtársaiét is – összetettben pedig végül huszonegy teljes szezonos pilóta közül a tizenhetedikként zárt.

      

Az év cukisága: kacsák Detroitban

  

A detroiti duplaforduló egyik edzésén nem várt jövevények bukkantak fel a pálya kellős közepén, aminek következtében a gyakorlás megszakítását jelző piros zászló is előkerült. Történt ugyanis, hogy egy komplett kacsafamília totyogott át a pályán, mit sem törődve a körülöttük nagy sebességgel száguldó autókkal. A pályamunkásoknak sikerült a díszes családot biztonságos helyre terelni, majd folytatódhatott az edzés. Jöjjön az eset szemléltetésére egy gif. Ugye, hogy cuki?

                    

Az év legmegosztóbb híre: Indianapolisi road futam

   

Nyáron röppent fel először, hogy az IndyCar az Indianapolis Motor Speedway-el karöltve a pálya belső, technikás vonalvezetésére vinné a szériát. Hamarosan kiderült, hogy az ötlet nem légből kapott, olyannyira nem, hogy szeptember elején már az első tesztre is sor került az eredetileg a Forma-1 számára 1998-2000 között épült aszfaltcsíkon. Alig egy hónappal később, október elsején pedig hivatalosan is bejelentették a versenyre vonatkozó részleteket. Az Indianapolis 500 programsorozata előtt egy nappal, állórajttal kezdődő futam nem csak a rajongók, de az IndyCarban részt vevő csapatok között is vegyes fogadtatásra talált. A hagyománytisztelők azzal érveltek, hogy hiba pont a nagy esemény hónapjában megrendezni a Grand Prix of Indianapolist, az újdonságokat preferálók azonban üdvözölték a döntést.

                            

                

Az év elNASCARosodása: büntetések Detroit után

                      

Az IndyCar detroiti duplafordulója bővelkedett izgalmakban és váratlan eseményekben, a kedélyek pedig még a versenyek után sem nyugodtak le.

Sebastian Saavedra mutogatása az első futamon harmincezer dolláros büntetést vont maga után, amit viszont különböző, extra médiamegjelenések formájában ledolgozhatott. Lényegesen jobban megszívta azonban Will Power, aki belekeveredett a második verseny, Sebastien Bourdais által előidézett tömegbalesetébe, aminek köszönhetően búcsúzott is a további küzdelmektől. Az ausztrál pilóta véleményét nem tudta és nem is akarta elrejteni francia kollégája elől és a pitlane-en nemes egyszerűséggel Bourdais autójához vágta a kesztyűjét. Az IndyCarnak nem tetszett Power kirohanása és szezon végéig próbaidő alá helyezte a Team Penske üdvöskéjét. És hogy még szebb legyen a történet, később Bourdais-t is hasonlóképpen büntették, a széria indoklása szerint azért, mert nem megfelelő szavakkal illetett bizonyos hivatalos tisztségviselőket.

A döntéseket a rajongók és a versenyzők egyaránt túlzásnak tartották, mondván egyik eset sem volt akkora horderejű, hogy ilyen jellegű szankciókat vonjon maga után. Sokan pedig rögtön párhuzamot vontak a NASCAR-ral, ahol az utóbbi időszakban több versenyzőre is komoly büntetést szabtak ki, csak mert robotpilóta üzemmód helyett merészeltek hangot adni nemtetszésüknek.

 

Az év legkiábrándítóbb jelenete: AJ Allmendinger, Detroit

                              

Drogbotrányát követően Roger Penske kirúgta az amerikai versenyzőt NASCAR csapatából, majd hamarosan megkegyelmezett neki és beültette a IndyCar gárdája 2-es számú autójába. Allmendinger érkezésének híre a széria rajongói körében pozitív fogadtatásra talált, sokan pedig már-már a Champ Carban mutatott formáját várták tőle. Azóta viszont eltelt hét év, ami alatt emberünk egy másodpercet nem töltött open-wheel autóban és ennek hatása gyorsan meg is mutatkozott. Bemutatkozó versenyén, Alabamában a tizenkilencedik, a soron következő Long Beach-i fordulón pedig a huszonharmadik helyen zárt. Bár az Indianapolis 500-on a hetedikként intették le, a detroiti duplahétvégén azonban visszavonhatatlanul elérkezett a mélypont. A két futam során összesen nem tett meg egy teljes kört sem, hiszen mind’ szombaton és vasárnap már az első kanyarokban falnak csapta az autóját. Szomorú volt és kínos. Nagyon.

Roger Penske az év során még egyszer autóba ültette Allmendingert, méghozzá a mindent eldöntő fontanai szezonzárón, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a bajnoki címért küzdő Castronevest segítve pontokat raboljon a nagy ellenfél Scott Dixon elől. Egy ideig tartotta is szépen magát a feladathoz, míg végül a 188. körben ismét a összetörte a versenygépét.

Nem is csoda, hogy inkább a NASCAR-t erőlteti továbbra is és már le is szerződött teljes szezonra a JTG Daugherty Racing-el.

            

                 

Az év legszebb festése: A Sarah Fisher Hartman Racing 67-es autója

           

Josef Newgarden a Strike színeiben pompázva versenyzett a houstoni duplafordulón. Ha a szépségért pontok járnának, akkor a 67-es garantáltan tarolt volna ezen a hétvégén.

 

1187.jpg

   

Az év újonca: Luca Filippi

                  

Lehet, hogy kizárólag a puszta eredményeket elnézve az Indy 500-on másodikként célba érő Carlos Munoz jobban megérdemelné a fenti jelzőt, de ezen blog választása mégis inkább az olasz Filippire esett.

El is mondom miért. Luca barátunk egy teljesen idegen közegből, az F1 által uralt és befolyásolt európai pályákról érkezett az Egyesült Államokba, zsebében a 2011-es GP2 bajnokság ezüstérmével. Azt mindenki tudta róla, hogy bitang jó versenyező, hamarosan viszont a személyiségéről is kiderült, hogy kimondottan szerethető figura. Filippi már a 2012-es Indy 500-on szeretett volna elindulni, azonban szponzorációs okok miatt egy időre jegelnie kényszerült álmait, ezért visszaröppent Európába, ahol nem sokkal később megnyerte a monzai GP2 futamot. A fiatal olasz továbbra sem adta fel, hogy egy napon IndyCar pilóta lesz, a nagy lehetőségre azonban egészen 2013. júliusáig várnia kellett, amikor is Mid-Ohion tesztelhette a Barracuda Racing versenygépét. Teljesítményével elégedett volt Bryan Herta gárdája, és a két héttel későbbi, ugyanezen a pályán rendezett futamon már ő válthatta a csapattól időközben menesztett Alex Taglianit. A kvalifikáció első körében a negyedik legjobb időt autózta, azonban falazott, ami miatt be kellett intetni a piros zászlót. A szabályok értelmében ez azt vonta maga után, hogy Filippi elvesztette két legjobb idejét, így végül a rajtrács végéről vághatott neki első IndyCar futamának, melyet végül a tizenhatodik helyen fejezett be. Baltimore-ban újra a 98-as gépben találta magát, egy műszaki hiba miatt azonban már a tizenkettedik körben búcsúzott. A houstoni dulaforduló első futamán a tizedik helyen ért célba, második nekifutásra pedig tizenkilencedikként rangsorolták.

Ahogyan már fentebb említettem, eredményei alapján nem váltotta meg a világot egyelőre, azonban a pályán bemutatott manőverei, gondosan kivitelezett előzései, intelligens agresszivitása és a sport iránti alázata miatt az USAracing számára egyértelműen ő az idei év újonca.

   

képek: IndyCar, Fox Sports

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy